Szerző: Koi Tamás

2012. június 5. 13:30

A mobilszolgáltatásban is sikeres a Tesco-modell

A megjelenése óta eltelt három hónapban komoly ügyfélbázist toborzott a működését tekintve klasszikus virtuális mobilszolgáltatói modellre épülő Tesco Mobile.

Jól szerepel a mobilpiacon a március elején indult Tesco Mobile virtuális mobilszolgáltató, mely az első, klasszikus MVNO (Mobile Virtual Networdk Operator) modellt használó cég a hazai mezőnyben. A Tesco és a Vodafone vegyesvállalataként működtetett operátor az első három hónapban a Világgazdaság értesülései szerint több tízezer ügyfelet szerzett, a mindössze egy tarifát kínáló szolgáltatás ezzel messze sikeresebbnek mondható bármelyik korábbi, márkázott megoldásnál.

A Tesco Mobile indulását tavaly szeptemberben, a negyedik mobilszolgáltató megjelenését lehetővé tevő frekvenciaaukció előtt jelentette be a TESCO Globál Áruházak Zrt. és a Vodafone magyarországi leányvállalata. A két cég végül csak idén márciusban lépett piacra a Tesco hipermarketekben és Tesco Expressz áruházakban is forgalmazott Tesco Mobile SIM-ekkel, valamint mobilkészülékekkel (utóbbiakatcsak a hipermarketekben lehet kapni). A két tulajdonos 50-50 százalékos tulajdonrésszel vegyesvállalatot hozott létre a szolgáltatás üzemeltetésére, jóllehet inkább csak formális jelleggel, mindössze néhány fős menedzsmenttel.

Tízezrek választották

Az első hazai virtuális mobilszolgáltatás láthatóan beváltotta a hozzá fűzött reményeket, Reszkető Péter, a társaság vezérigazgatója bár konkrét számokat nem említett, annyit elárult a Világgazdaságnak, hogy az ügyfélbázis mérete messze felülmúlja az elvárásokat és a tulajdonosok által kitűzött célokat. A Tesco Mobile egyelőre nem szerepel a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság mobilszolgáltatókat monitorozó, önkéntes adatszolgáltatáson alapuló gyorsjelentésében, a későbbiekben azonban ez változhat - nyilatkozták lapunknak korábban a társaság vezetői.

A Tesco Mobile sikeresnek mondható szereplését elsősorban az ország egyik legelterjedtebb törzsvásárlói, klubkártyás rendszerének köszönheti, melybe szervesen integrálták a szolgáltatást. Az elsődleges célcsoportja ugyanis az a klubkártyával rendelkező mintegy 1,5 millió vásárló, akik kisebb-nagyobb rendszerességgel vásárolnak valamelyik áruházban vagy Tesco Expressben. A tarifarendszer kialakítása egyébként is elsősorban azoknak a vásárlóknak kedvez, akik havi rendszerességgel feltöltik az egyenlegüket, például az aktuális nagybevásárlások idején.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A szolgáltatás népszerűségét emellett indokolhatja, hogy a szolgáltató több készüléket is relatív kedvezőnek mondható áron kínál az 500 forintért megvásárolható SIM mellé. A választékban egyaránt szerepel okostelefon és dual-SIM-es megoldás - utóbbi egyetlen másik hazai mobilszolgáltató kínálatában sem található meg.

A Tesco Mobile azzal együtt ért el ilyen eredményeket hazánkban, hogy a szolgáltatás több külföldi testvéréhez hasonlítva lényegesen drágább. A szomszédos Szlovákiában például a Tesco Mobile megkülönböztet hálózaton belüli és hálózaton kívüli perceket, előbbi díja mindössze 0,01 euró, vagyis körülbelül 3 forint, utóbbié pedig 0,1 euró, vagyis nagyjából a magyar Tesco Mobile tarifákkal egyező. De ennyi pénzért a szlovák vezetékes vonalak és mobilszámok mellett 26 EU-s ország szolgáltatóinak vezetékes ügyfelei is hívhatók.

Ingoványos talaj

Hazánkban több, virtuális mobilszolgáltatásnak nevezett, márkázott szolgáltatás is létezik, ezek közül azonban eddig egyik sem ért el átütő sikereket, vagy a kereskedelmi modell, vagy a tarifakínálat vagy éppen a készülékkínálat hiányosságai miatt. Emlékezetes a 2009 végén indult, szintén a Vodafone által gründolt Postafon látványos bukása, de a Telenor Red Bull Mobile szolgáltatása sem tudott számottevő méretű ügyfélkört szerezni magának ilyen rövid idő alatt.

A Tesco Mobile sikere egyszersmind alaposan rácáfol arra a teóriára, hogy Magyarországon a több külföldi országban egyébként rendkívül népszerű MVNO modell nem működőképes. A hazai mobilszolgáltatók eleinte hallani sem akartak arról, hogy a mobilpiac olyan új szereplővel bővüljön, mely felett nem bírnak teljes irányítással, emellett a hazai szabályozási környezet sem volt kifejezetten kedvező a virtuális mobilszolgáltatók számára. A változáshoz részben a tavaly év végén kiírt frekvenciaaukció, részben pedig a frekvenciadíj-rendelet megváltoztatása kellett, a piac ennek köszönhetően a közeljövőben még tovább bővülhet majd újabb, jelentős elérésre számító MVNO(-k) belépésével.

A Magyar Telekom és a Lidl diszkontlánc még a Tesco Mobile indulása előtt piacra lépett egy márkázott feltöltőkártyás konstrukcióval, ez a Blue Mobile, mely a hazai mezőnyben az egyik legkedvezőbb feltöltőkártyás percdíjat kínálja az ügyfeleknek. A Lidl és a Telekom közös projektjének népszerűségéről egyelőre nem áll rendelkezésre hivatalos információ.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról