Szerző: Dojcsák Dániel

2012. május 17. 11:41

Boldogok az Android-fejlesztők

Míg az Apple iPhone-ból markonyi modell van piacon, és minden évben eggyel bővül a sor, addig a bármely gyártó által szabadon használható Android operációs rendszer több százféle hardveren tűnik fel, s ezek közt is eltérő szoftververziókkal.

A platformtöredezettség problémája egyidős az Androiddal, s sokan a rendszer legnagyobb hibájának tartják. Mindenkinek van véleménye róla: a felhasználóknak, fejlesztőknek, gyártóknak és a szolgáltatóknak is. A vélemények vegyesek, így nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a töredezettség rossz lenne, persze nyilvánvaló versenyelőnyként beállítani is túlzás lenne.

Mérlegelni kell

A helyzet pozitívuma, hogy minden felhasználó kiválaszthatja a számára ideális kialakítású, hardveres felszereltségű modellt, azt ami elegendő teljesítményt kínál, kellően szép és az ára is elfogadható. Androidos mobil van GSM és CDMA hálózatra is, van, ami mindkét szabványt tudja, némelyikben projektor van és megjelentek az első 3D-s eszközök is. Tele van a piac olcsó eszközökkel, de aki fémborításra és prémium minőségre vágyik, az is válogathat, sőt, a luxus is helyet kap: a Tag Heuer, az Armani és a Prada is látott fantáziát az Androidban.

A másik oldalon viszont iszonyatosan bonyolult és kiszámíthatatlan ökoszisztéma született, ahol számtalan képernyőméret, processzortípus és teljesítmény és szoftververzió okoz nehézségeket a fejlesztőknek. A lelkiismeretes szoftvercégek végtelen mennyiségű időt tölthetnének el azzal, hogy az egzotikusabb eszközökre is optimalizálják a programjukat, bár a legtöbb esetben ezt csak a legnagyobbak teszik meg. Sok esetben a kis szoftverműhelyek megoldják univerzálisan az appot, és ha nem jeleznek hibát a vásárlók, akkor örülnek, ha igen, akkor tüzet oltanak.

Beszámol a fejlesztő

Az OpenSignalMaps projekt fejlesztői készítettek egy alapos és részletes kutatást arról, hogyan is áll jelenleg az androidos eszközpiac. A teszt alapjául vett alkalmazás alapvetően arra szolgál, hogy a felhasználók mobiljainak segítségével egy valós mobilinternet-térkép jöjjön létre. Az app népszerű volt, fél év alatt 681 ezren töltötték le a Play Store-ból, ami már elegendőnek tűnik egy kutatáshoz, bár a nagy elemszám ellenére egyetlen program felhasználóiból biztosan nem lehet reprezentatív következtetéseket levonni. A kimutatások ennek ellenére érdekesek és tanulságosak.

A fejlesztő a céleszköz modelltípusát, márkáját, az API-szintet (gyakorlatilag az Android verziót), és a képernyőfelbontást is számba vette. A vizsgálat nem terjedt ki semmilyen személyes adatra, a fejlesztők kifejezetten technikai adatokat gyűjtöttek statisztikába, amit egyébként minden más alkalmazás is megtesz, de ők most publikálták is az eredményeket.

A modellek palettája megdöbbentően sokszínű lett: az OpenSignalMaps letöltői összesen 3997 különféle eszközt használnak, ami nem feltétlenül ennyiféle hardvert jelent, hiszen az egyedi ROM-ok módosítják az eszköz modelljelzését - az app jellegéből fakadóan pedig sokkal valószínűbb a barkácsoló kedvű, technikai beállítottságú felhasználók előfordulása. A 3997 variációból 1363 eszközazonosító van, amik csak egy-egy példányban jelennek meg a mintákban. Ezek közül némelyik teljesen egyedi, de vannak gyári modellek, amik egyszerűen nagyon ritkák, a piaci részesedésük szinte kimutathatatlan. Az OpenSignalMaps mérésében ilyen volt az épp Magyarországon forgalmazott Concorde Tab 10.1 tablet vagy az indiai dual-SIM Lemon P1, vagy a spanyol Energy Tablet i724.

A lista másik végén nem meglepő módon a Samsung, illetve a Galaxy S II áll: a 681 ezres mintán belül több mint 61 ezer viselte a GT-i9100 modellszámot. A Samsung összességében is vitte a prímet, az összes modelljével 270 ezernyi letöltést happolt el, ami azt jelenti, hogy az összes letöltés 40 százaléka Samsung készülékkel történt. Ez durva torzítást jelent a nagy gyártó felé, hiszen a 100 százalékon nem kevesebb, mint 599 különálló márka osztozik. A Samsung után a második legnagyobb szereplő a HTC, amit a Sony Ericsson, a Motorola és az LG követ. Látható szeletet hasítanak az amerikai szolgáltatók saját arcképükre formált modelljei is (Sprint, Verizon, T-Mobile, AT&T), amik közt egyébként ismételten Samsung és HTC modelleket találunk. Közben pedig jönnek fel a kínai gyártók, a Huawei és a ZTE egyaránt megelőzi a Google Nexus mobilokat, igaz a felsorolt többi gyártó közül senkit nem fogtak egyelőre be.

Jobb nem lesz

A szoftververziókat tekintve a helyzet nem sokat javult az elmúlt egy évben. Sőt, mondhatni bebetonozódott a Gingerbread, ami továbbra is a legelterjedtebb verzió, hasonló arányban, mint 2011-ben. A változás annyi, hogy a tavaly még létező kihaló verziók (1.6, 3.0) helyett idén tavasz végére 8 százalékban már az Android 4 ICS szerepelt.

Az igazi meglepetés viszont valóban a Gingerbread, ami megtartotta 55 százalékos részét, igaz a Froyo is csak 24-ről 20 százalékra esett vissza. Bár év elején még nehéz ítéletet mondani, de egyelőre úgy tűnik, hogy az Android 2.2 és a 2.3 saját életet kezdett, amit az ICS sem fog tudni felfalni. A felhasználók nagy része nem cserélgeti félévente mobilját, így a Froyo eltűnése 2-3 évet is igénybe vehet. Az egységesség romlik, hiszen 2011 áprilisában a két legelterjdtebb verzió még az összes androidos eszköz közel 90 százalékát fedte le, idén áprilisban  már csak 75 százalékot. Ez a fejlesztők számára több és nagyobb kihívást jelent és több panaszkodó visszajelzést, ha nem figyelnek oda a részletekre.

Az eltérő képernyő-felbontások kérdése szintén nem egyszerű, akkor sem, ha a legtöbb variácó 5:3-as képarányt vagy ahhoz nagyon közelit fed, ami fejlesztési és tervezési szempontból könnyítés lenne, de ha csak a leggyakoribb felbontásokat nézzük, akkor is huszonötféle van az androidos okostelefonok és tabletek világában. A laza fejlesztő megteheti, hogy csak QVGA, HVGA, WVGA, qHD és 720p felbontásokra optimalizál, de ezzel túl sok potenciális felhasználót zár ki vagy riaszt el. Az iOS ebből a szempontból valóban egy álom, hiszen ott mindössze négyféle felbontás van jelenleg.

A fragmentáció csupán egy kis teher, de annál több lehetőség

Az OpenSignalMaps fejlesztői azonban nem ijedtek meg a rémisztő statisztikáktól és nem démonizálják a töredezettséget. A 195 országból jövő adatok alapján az egyik fontos tanulság az volt, hogy a fejlődő országok immár nem a “fejlődőek”, hanem azok, akik vezetik a trendeket, többek közt Európát is. A nagyon szétszórt modellpaletta viszont messze nem olyan nagy gond, mint ahogy azt néhány károgó beállítja - az OSM fejlesztői szerint már csak azzal egészen messzire lehet jutni, ha valaki a vezető Samsung és HTC modellekre optimalizál.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Ugyan a szoftveres töredezettség valószínűleg még rosszabbá fog válni idővel és a Google ígéretének ellenére nem fog javulni a helyzet, a fejlesztés mégis egyszerűbbé válik. Az új Android SDK-k egyre jobban támogatják a többféle képernyőméretre való fejlesztést. Erre jó példa a kissé cinikusan “Fragments API”-nak hívott eszköz, ami a különböző nézeteket segít modulokká fordítani.

Az iOS-szel szemben ráadásul az Android igen erős a 100 dollár alatti kategóriában, így olyan rétegekbe juthat el az okostelefon, ahová más platform be sem tette a lábát. Sok felhasználónál a netbookot és notebookot váltja ki egy olcsó okostelefon vagy olcsó tablet, ami számtalan kihívást és lehetőséget tartogat a fejlesztőknek. Az OSM csapat tagjai ezektől a tényektől nem zavarodtak össze, sőt, inkább motiválja őket a jobb munkára. Úgy tűnik tehát, hogy adott esetben a fanyalgás csak műsor, az Android fragmentációja egy tervezhető, leküzdhető adottság a platformban, amivel már sokan tudnak együtt élni.

Az OpenSignalMaps alkalmazás letölthető bármilyen androidos eszközre a Google Play Sore-ból. Ha valaki a térerőmérés helyett arra kíváncsi, hogyan lehet a mobilalkalmazást eleve úgy megtervezni, hogy a különböző eszközök, felbontások, orientációk és hardverkiépítettség ne okozzon problémát, annak a HWSW App Képzést ajánljuk figyelmébe, amiről részletes információ itt található a link mögött.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról