Szerző: Dojcsák Dániel

2012. április 3. 12:01

Lecsap az EU az internetes bűnözőkre

A becslések szerint naponta több mint egymillió ember válik számítástechnikai módszerekkel végrehajtott bűncselekmények áldozatává, az okozott kár pedig évente elérheti a 388 milliárd dollárt is.

Az Európai Bizottság azt javasolja, hogy jöjjön létre egy európai központ a számítástechnikai bűnözés elleni küzdelem segítésére. A központ az Európai Rendőrségi Hivatalon (Europol) belül jönne létre Hágában, a célja pedig, hogy európai kapcsolattartóként működjön a cyberbűnözés elleni küzdelemben a különböző hatóságok közt. A fókusz a szervezett bűnözői csoportok által elkövetett illegális online tevékenységek elleni harcon lesz, különös tekintettel azokra, amik nagy nyereséget hoznak az elkövetők számára. Ezek közül a leggyakoribb eset a banki adatokkal és hitelkártya-adatokkal való visszaélés és az ezekkel kapcsolatos internetes csalások.

Ott kell védekezni a bűnözők ellen, ahol támadnak

A bűnözők tevékenységének visszaszorítása mellett a központ fontos célja az is, hogy erősítse a bizalmat és a biztonságérzetet a fogyasztókban. Kiemelt terület lesz az internetes személyazonosság-lopás elleni küzdelem és a kritikus EU-s infrastruktúrák online védelme is, de ugyanez a szervezet foglalkozik majd a jellemzően nem anyagi, hanem erkölcsi és szellemi károkat okozó bűncselekményekkel is. Ezek közé tartoznak a gyermekek online szexuális zaklatása és kizsákmányolása és hasonló bűncselekmények.

Európában is sok tízmillió állampolgár használja az internetet banki ügyintézésre, online vásárlásra, illetve hétköznapjai szervezésére, ismerőseivel való kapcsolattartásra. Ahogy a mindennapi tevékenységek egyre nagyobb része folyik online csatornákon, úgy a szervezett bűnözés is egyre inkább települ át erre a felületre. “Ezek a bűncselekmények mindannyiunkat érintenek. Nem hagyhatjuk, hogy a számítástechnikai bűnözők megzavarják digitális életünket” - mondta Cecilia Malmström, az uniós belügyekért felelős biztos

Ott támadnak a bűnözők, ahol az áldozatok vannak

2011-ig az európai háztartások közel háromnegyedének (73%) volt otthoni internetes hozzáférése és 2010-ben az uniós polgárok egyharmada (36%) vett igénybe internetes banki szolgáltatásokat. Az európai fiatalok 80 százaléka az internetes közösségi hálózatokon tartja a kapcsolatot ismerőseivel és hozzávetőlegesen 8 billió euró cserél gazdát minden évben az elektronikus kereskedelemben világszerte.

Ennek következtében a számítástechnikai bűnözés virágzik és bűnözők nyereséges piacot hoztak létre illegális tevékenységeik körül, ahol a hitelkártyaadatokat mindössze 1 euróért adják-veszik  egymás között, egy hamisított hitelkártya körülbelül 140 euróba, míg a banki adatok mindössze 60 euróba kerülnek. A számítástechnikai bűnözés a közösségi médiát is célpontnak tekinti: mintegy 600 ezer Facebook-fiókot blokkolnak mindennap különböző típusú hackertámadások miatt és több mint 6 millió különféle fertőzött számítógépet találtak 2009-ben - írja az Európai Bizottság sajtóközleménye.

Az európai központ feladata az lesz, hogy figyelmeztesse az uniós tagállamokat a komolyabb várható veszélyekre, és felhívja figyelmüket online védelmi rendszereik hiányosságaira. Azonosítani fogja a számítástechnikai bűnözés szervezett hálózatait és a virtuális tér prominens elkövetőit. Operatív támogatást nyújt konkrét nyomozások során, összefogja a nyílt forrásokból, a magánvállalkozásoktól, a rendőrségtől és a kutatói közösségtől kapott információkat. Az új központ tudásbázisként is szolgál majd a nemzeti rendőrségek számára a tagállamokban és összehangolja az európai számítástechnikai bűncselekményekkel kapcsolatos szakértelemre és képzésekre vonatkozó erőfeszítéseket. A központ képes lesz a számítástechnikai bűncselekmények ügyeiben nyomozók, az ügyészek és a bírák, valamint a magánszektor megkereséseire válaszolni konkrét műszaki és kriminalisztikai kérdésekben.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A központ platformként szolgál majd az európai számítástechnikai bűncselekmények ügyeiben nyomozók számára, ahol közösen dolgozhatnak az IT-iparral, egyéb vállalkozásokkal a magánszférában, a kutatói közösségekkel, a felhasználók egyesületeivel és civil társadalmi szervezetekkel. Végezetül a központ célja az is, hogy a szélesebb nemzetközi szervezetek és kezdeményezések számára is partner legyen a számítástechnikai bűnözés területén.

Januárban indulhat a Cyberpol

A központ a tervek szerint jövő év januárjában kezdi meg működését, amihez már csak az szükséges, hogy az Europol költségvetési hatósága elfogadja az Európai Bizottság javaslatát. A kezdeményezés gyökerei a Bizottság által 2010. novemberében elfogadott “EU Internal Security Strategy in Action” (IP/10/1535 és MEMO/10/598) stratégia elfogadásáig nyúlnak vissza. A Bizottság, az Európai Tanács és az Europol közti megállapodás szándéknyilatkozata akkor született meg.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról