Szerző: Koi Tamás

2012. március 5. 11:43

Bevezetik a forgalmi előleget a mobilszolgáltatók

A közterhek növekedésével és a reálbér-csökkenéssel párhuzamosan a távközlési szektor szolgáltatásait igénybe vevő egyéni előfizetők fizetési morálja is sokat romlott. A szolgáltatók erre válaszul újabb biztosítékokhoz köthetik a szolgáltatás igénybe vételét, illetve az új készülékek vásárlását.

Elképzelhető, hogy a jövőben nehezebb lesz szerződést kötnie a mobilszolgáltatóval annak az ügyfélnek, aki kedvezményes készülékvásárlással kívánja egybe kötni az új szerződés aláírását. Az emelkedő közterhek, illetve a reálbér-csökkenés miatt az ügyfélbázis fizetési morálja rég nem látott mélyponton van, a szolgáltatók veszteségeiket különböző eszközökkel próbálják kompenzálni. Az egyik legkézenfekvőbb módszer a szerződéskötési előleg kérése szerződéskötéskor.

Biztosíték

A szerződéskötési előleg, vagyis az egyszerű kaució intézményét a Vodafone vezette be széles körben Magyarországon, rögtön az 1999-es piacra lépésekor. A mobilpiac akkor még messze állt a mostani telítettségtől, előfizetésre zömében csak a tehetősebb rétegnek futotta. A Vodafone ugyanakkor tárt karokkal várt mindenkit, a cég azonban jó előre bebiztosította magát, hogy az esetlegesen kevésbé fizetőképes ügyfelek miatt ne érje veszteség: A szolgáltató csak akkor adott el új készüléket új előfizetőnek, ha az hajlandó volt egy adott összegű előleget is otthagyni a kasszáknál - ezt az előleget a későbbi számlákkal jóváírta a szolgáltató.

A Vodafone soha nem számolt le teljesen a kaució intézményével, más szolgáltató azonban mostanáig nem, vagy csak speciális esetekben nyúlt ilyen eszközökhöz, legfeljebb a hitelbírálatra tartotta fent a jogot abban az esetben, ha az ügyfél részletfizetésre vásárolt készüléket. A lakosság megnövekedett terhei, valamint az ezzel együtt járó fizetési morál romlás miatt azonban a szolgáltatók arra kényszerülhetnek, hogy újra, széles körben bevezessék a szerződéskötési előleget.

A Telenor Magyarország április 3-tól például a "makrogazdasági körülményekben bekövetkezett lényeges változásra tekintettel", a visszaélések visszaszorítása érdekében alkalmazza a forgalmi előleget/szerződéskötési előleget. A feltételek szerint a szolgáltató akkor jogosult ilyen előleget kérni az új szerződés aláírásakor, ha az ügyfél készüléket is vásárol. Az előleg mértéke legfeljebb 80 ezer forint lehet, amit a szolgáltató a szerződéskötést követő negyedik havi számlán ír jóvá.

Duplán járhatnak pórul a nemfizetők

Ezzel elsősorban azt a klasszikus visszaélési formát tudja elhárítani a Telenor, mely hamis papírokkal megkötött szerződésekhez kapcsolható, és elsősorban a kedvezményes árú készülék megszerzésére, majd továbbértékesítésére irányul. Az új intézkedés ezzel együtt a jóindulatú, de fizetési képességeiket rosszul felmérő ügyfelek feje felett is Damoklész kardjaként lebeg. Nekik az előleg elvesztése mellett számolniuk kell azzal is, hogy végső esetben a készülékkedvezményt is kiszámlázza nekik a szolgáltató, ha nem fizetik a havi díjat.

A szolgáltatók többnyire üzleti titokként kezelik, hogy milyen algoritmusok alapján végzik az ügyfelek hitelminősítését, vagyis milyen kockázati tényezőket milyen súlyozással vesznek figyelembe az előleg kiszabásakor. A bankszektorban alkalmazott, negatív, illetve most már pozitív BAR-lista a távközlési szektorban hivatalosan nem létezik, pedig a visszaéléseket elkövető személyek időről-időre megfordulnak mindegyik mobilszolgáltatónál.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

A kedvezményes árú készülékek megszerzésére szakosodott csoportok számára az új, virtuális mobilszolgáltatók feltűnése újabb lehetőségekkel kecsegtethet, igaz, egyelőre nincs olyan MVNO hazánkban, mely havi előfizetési díjas szolgáltatást kínálna, jelentős készülékkedvezménnyel egybekötve. Emellett a Tesco Mobile vagy a Blue Mobile által forgalmazott, többnyire belépőszintű készülékek ára sem indokolja a szerződéskötési előleget.

Készülhet a telekom BAR-lista?

Úgy tudjuk, a távközlési szektorban - nem csak a mobilszolgáltatásokat érintendő - létrejöttek különböző kezdeményezések a telekom BAR-lista létrehozására. Bár a szolgáltatók értékesítési rendszerei adott esetben jelentősen különbözhetnek egymástól, a nyilvántartás technológiai megvalósítása előtt szakértők szerint nincs komoly akadály. A lista elsősorban adatvédelmi szempontból tekinthető aggályosnak, jelen esetben ugyanis a bankszektorhoz képest jóval kisebb tartozásokról van szó, mely nem feltétlenül indokolja a negatív megkülönböztetést, illetve megbélyegzést.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról