Szerző: Gálffy Csaba

2011. december 29. 12:48

Itt az új Atom-család, évekre van még a nagy dobás

Megérkezett a Cedar Trail, amely alacsonyabb fogyasztással hozza a korábbi Atomok teljesítményét. A világ már a Medfieldre vár, a jó teljesítmény- és fogyasztási adatok alapján már jövőre reménykedhet az Intel. De 2013-ban komolyan odacsaphat.

Bemutatta új generációs Atom processzorait az Intel. A nagy újdonságot az új gyártástechnológia jelenti, az apróságok 45 helyett immár 32 nanométeres csíkszélességgel készülnek. A másik jelentős változás a korábbi kiadásokhoz képest a megújult grafikus egység, amely a korábbiakhoz képest mintegy kétszeres teljesítményt nyújt. A most bemutatott processzorok netbookokban (N-sorozat) és asztali számítógépekben, nettopokban (D-sorozat) kapnak majd helyet, a tabletekbe és okostelefonokba szánt változatok megjelenésére még várni kell.

A most bejelentett, Cedar Trail kódnevű lapkák (pontosabban platform) az Atom harmadik generációját jelentik - az eredeti 2008-as változatot a Pine Trail váltotta 2009 végén. A Pine Trail megtartotta az eredeti processzormagokat, azonban a szilíciumra integrálta a GPU-t és a memóriavezérlőt. Az integráció meglehetősen sutára sikeredett, a második generációs Core-családdal ellentétben az egységek továbbra is az elavult FSB interfészen tartották a kapcsolatot egymással, így az összeköltözésnek csupán a fogyasztásban és a gyártási költségek lefaragásában volt szerepe.

A Cedar Trail esetében a változások listája hasonlóan rövid: az új gyártástechnológia mellett a grafikus mag és a memóriavezérlő újult meg, maradt a korábban megismert, lassan öt éves processzorarchitektúra. A teljesítménynövekedésre számítók számára rossz hír, hogy ezúttal elmaradt a másodszintű gyorsítótár méretének növekedése is - pedig ezt az Intel minden gyártástechnológiai váltásnál meg szokta lépni. Ennek megfelelően maradt a magonként 512 kilobájtos L2 cache, cserébe azonban a lapka végre kisebb lett mint a 40 nanométeren készülő AMD Zacate - alapterülete 56 négyzetmilliméter, szemben a rivális 75 négyzetmilliméteres méretével.

Ahogy említettük, új a GPU, amelyet az Intel az Imagination Technologies-től licencel. A PowerVR SGX 545 az Atomban modelltől függően 400 vagy 640 MHz-en ketyeg, a futószalagok számáról azonban egyelőre nincs hír. Az Intel által kiadott információk szerint a GPU DirectX 9-et támogat, teljesítménye pedig mintegy kétszerese a Pine Trailben található grafikus egységnek (3DMark 06 alatt). Jelenleg nagy kérdés a windowsos driverek érettsége, a platform bemutatása ugyanis azért csúszott hónapokat, mert a szoftver elkészítésével megbízott külső cég nem volt képes szállítani a WHQL-kompatibilis meghajtókat. A GPU az Intel ígérete szerint megbirkózik a H.264 dekódolásával is, illetve támogatja az Intel WiDi (Wireless Display) szabványt is.

Az integrált memóriavezérlő is frissült és már támogatja a DDR3-800 illetve DDR3-1066 sebességeket is, míg a Pine Trail csupán DDR2/3-667-et ismert. További újdonság, hogy a processzorok még mélyebb alvásra képesek. Korábban a legalacsonyabb fogyasztási állapot a C4E volt, immár az Atomok képesek a C6 elérése is. Ilyenkor a processzor a teljes állapotát kimenti a memóriába és teljesen áramtalanítja magát, a fogyasztás ilyenkor 100 mW-os nagyságrendben mérhető. A C6 állapot a nagyobb chipekben már korábban, a Nehalem generációjában bemutatkozott, hatalmas áttörést tehát nem, apró lépést azonban jelent a fogyasztás leszorítására.

Ugyanaz az Atom?

Mint ismeretes, az Intel a saját ARM-üzletág eladása után úgy döntött, hogy x86-os alapokon hoz létre alacsony fogyasztású processzorokat, amelyek nagyságrendekkel magasabb teljesítményt nyújtanak mint a korabeli ARM-chipek. Az Atom néven 2008-ban bemutatkozó, a végletekig leegyszerűsített processzorok azonban eddig okostelefonos használatra alkalmatlannak bizonyultak, az apró, olcsón gyártható lapkák jobb híján a hagyományos noteszgépek alatt teremtettek maguknak új kategóriát a netbookok formájában. Az Atommal kapcsolatos fejlesztések a bemutatás után azonban rendkívül lelassultak, a processzormagok négy éve változatlanok, csupán a GPU integrálódott és fejlődött, illetve egy helyett kétmagossá vált a chip.

A Saltwellnél tartunk

Medfield

Az Intel ígérete szerint jövőre az Atom család okostelefonokba és táblagépekbe szánt verziója, a Medfield is bemutatkozik, a HWSW várakozásai szerint a januári Consumer Electronics Show keretében néhány gyártó lerántja a leplet Intel-alapú eszközeiről. A fokozatosan épülő marketingkampány keretében az Intel már elkezdte szivárogtatni a chipek fogyasztási és teljesítményadatait is. A VR-Zone értesülései szerint a "Medfield Tablet Platform" 1,6 GHz-es kétmagos processzort takar, amelyhez 1 gigabájt LP-DDR2 és WiFi/BT/FM rádió lapka társul, amely Android Honeycombot futtat.

Az információk szerint a 32 nanométeren készülő Medfield az említett konfigurációban 10 500 pontot ér el Caffeinemark 3 alatt, ami mintegy 30 százalékkal magasabb, mint a Tegra 2 által elért 7500, illetve a Qualcomm Snapdragon MSM8260 elért 8000 pont. A tesztben eddig a piacon elérhető termékek közül a Samsung Exynos vezetett, 8500 ponttal. Ez azt jelenti, hogy 2011 meghatározó mobilprocesszoraival szemben a Medfield fölényesen vezet - kérdés azonban, hogy mit nyújt a következő generációs, Krait-alapú Snapdragon chipekkel, a Tegra 3-mal illetve a TI OMAP 5-tel szemben, amelyek mind jövőre jelennek meg termékekben.

Másik teszt: Intel Atom N270 teljesítménye a TI OMAP 4460 (100%) ellenében (forrás: Phoronix)

A teljesítmény mellett fogyasztási adatok is szivárogtak ki, a prototípus tablet készenléti módban 2,6 wattot fogyasztott, 720p felbontású Flash-videó lejátszása alatt pedig 3,6 wattot. A forrás szerint a fogyasztás a rendszer optimalizálása nyomán még sokat változik, a cél 2 wattos üresjárati, illetve 2,6 watt terhelés alatti fogyasztás elérése. Ezek az adatok kifejezetten versenyképesnek számítanak, a méretben hasonló iPad 2 videózás alatt 2,5-3 wattot fogyaszt.

Magányos hosszútávfutó

Chipgyártói szempontból jelenleg az okostelefon- és tabletpiac jelenleg nem több egy érdekességnél - ez azonban gyorsan változik. 2010-ben a piac teljes értéke mindössze 4,5 milliárd dollárt tett ki, szemben a PC-kbe szánt processzorok 40 milliárdjával annak ellenére, hogy az okostelefonok és tabletek forgalma darabszámban már összemérhető volt a PC-kével. A trendek szerint azonban a kis fogyasztású processzorok piaca rendkívül gyorsan növekszik, míg a PC-piac csupán néhány százalékkal bővül idén és jövőre. Érthető tehát, hogy a PC- és szerverpiacot letaroló Intel szemet vetett az új szegmensre is.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az Intel nagy dobására azonban 2013-ig, a Silvermont kódnevű processzor megjelenéséig várni kell. Az évek óta fejlesztett, teljesítményben és fogyasztásban is előrelépő, 22 nanométeres technológiával gyártott processzor várhatóan feladja a leckét az ARM-os gyártóknak, 2014-ben pedig további architektúra- és gyártástechnológiaváltás következik az Airmont képében. A rendelkezésre álló hatalmas (humán és pénzügyi) erőforrások, valamint a folyamatos gyártástechnológiai előny hosszú távon az Intel dominanciáját valószínűsíti ebben a szegmensben is.

Mikor jön az üzleti modell váltása?

A nagy kérdést csupán az jelenti, hogy az okostelefonokban és tabletekben utazó gyártók mennyiben engedik magukat beszorítani a PC-modellbe. A számítógépek piacán az Intel és a Microsoft fölözi le a a profit elsöprő részét, a gyártók pedig minimális haszonnal értékesítik termékeiket. A mobilpiac egyelőre a platformok és gyártók versenyéről szól, domináns szereplők nélkül, az Apple és a Samsung saját processzorokat gyárt, a többiek pedig pénztárcájuknak és igényeiknek megfelelően válogatnak az alkatrészpiacról - ebben a modellben a chipgyártók dolgoznak alacsony eredményhányaddal és a gyártóknál csapódik le a profit.

Ahhoz, hogy a gyártókat modellváltásra lehessen kényszeríteni, az Intelnek olyan processzorokat kell letennie az asztalra, amelyek korábban elképzelhetetlen funkciók megvalósítását teszik lehetővé. Amennyiben a felhasználók felől elsöprő igény mutatkozik ezekre, akkor a gyártók kénytelenek átállni az Intel termékeire, amelyek ára ettől a ponttól tetszőlegesen megszabható. A helyüket keresgélő tabletek és okostelefonok esetén ez a funkció valószínűleg az asztali és noteszgépek teljes kiváltása is lehet - a mobiltelefonnál nagyobb eszközök csupán kijelzőt és akkut tesznek a mindig magunknál hordott processzor mellé.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról