Szerző: Dojcsák Dániel

2011. december 8. 17:38

Sony Ericsson Xperia Active: pörgős fiataloknak

A Sony Ericsson komolyan gondolta azt a felvetést, hogy az Android azért jó platform, mert mindenféle felhasználói igényt ki lehet elégíteni a különböző modellekkel. Az idei felhozatalban már láthattuk az Arc különböző méretű és kialakítású reinkarnációit, most pedig megnézzük mit hozott ki a gyártó a Mini átgyúrásából.

A Sony Ericsson Xperia Active valójában nem más mint egy némileg átalakított Xperia Mini. A készülék méretei és hardveres paraméterei nagyjából egyeznek, a csajos, csillogós dizájn helyett itt azonban a sportos életmódot kedvelőknek igyekezett kedvezni a tervezőcsapat. Nem véletlen, hogy Magyarországon a Red Bull Mobile kínálatában jelent meg először a mobil, a tesztpéldányt is tőlük kaptuk, így az extra alkalmazásokat is ki tudtuk próbálni.

Az Xperia Active első fontos tulajdonsága, hogy por- és vízálló. Ugyan a specifikációkban nem mindenhol szerepel, de a mobil megfelel az IP67-es besorolásnak, ami azt jelenti, hogy amennyiben a borítást megfelelően a helyére illesztettük, akkor semmilyen száraz anyag nem juthat a készülék belsejébe, illetve 1 méter mélységig 30 percen keresztül biztosan bírja a vizet is.

Ez kevés ahhoz, hogy hosszabb úszásokra is magunkkal vigyük a telefont, vízisportok űzése közben közben pedig még a felszín közelében is sokkal nagyobb lehet a nyomás, ha nagyobb sebességgel haladunk vagy a víz áramlik (szörf, vízisí, rafting). Ezért extrém vizes sportokra kifejezetten nem ajánlott az Xperia Active, de a barátainkat közelről, akár a vízből is fotózhatjuk vele, nem kell attól tartanunk, hogy baja esik

Akvárium-mobil

Ütésállóságról nem szól a fáma, de a rugalmasnak tűnő műanyag, illetve a karcálló üveg kijelzőborítás biztosan kibír kisebb eséseket derékmagasságból, ami kirándulás vagy sport közben lehet fontos. A Motorola Defyhez képest itt egyébként a védő burkolat komolyabbnak látszik, nem egy, hanem egyből két hátlapot kapunk. Az alsó finoman illeszkedik az akkumulátor fölé, nem kell bepattintani, a külsőt viszont igen. Ezen található egyébként a zárható micro USB-csatlakozó és a fülhallgató aljzata is. A gumifedelet kinyitva értelemszerűen a szerkezet elveszíti vízállóságát. A fél órás próbát álló vízben a tesztkészülék gond nélkül kiállta, víz alatt sem jött zavarba, leszámítva persze, hogy a kapacitív érintőkijelző vízben nem működik.

A sportos jelleget a nehéz körülményeket tűrő kialakítás mellett a mobil jobb alsó sarkára elhelyezett akasztó is erősíti. A lyuk viszonylag széles, erősebb rögzítések is beleférnek, futáshoz, kerékpározáshoz, kiránduláshoz praktikus lehet egy vastagabb zsinórra fűzni a mobilt, ami így mindig kéznél lesz és az akasztó akkor sem fárad el, ha sokat ugrálunk. A szetthez jár egy karra csatolható tartó tok is. Ez feszesen tartja az Xperiát, futáshoz érdemes ezt használni. Igaz a mobil kezelése kicsit kényelmetlenné válik, mert a fólia túl vastag és nem is tökéletesen illeszkedik - ha valaki az Apple kiegészítőkhöz van szokva, az inkább ne nézzen meg egy ilyet.

Az Active egyébként szinte mindenben megegyezik az Xperia Minivel, azaz 1 GHz-es Scorpion processzor, Adreno 205 grafikus gyorsító és 240*320-as SLCD kijelző van benne. Ez a modell is megkapta a Sony Bravia motort, illetve itt is a Miniből ismert, sarkokból kezelhető, oldalanként csak egy widgetet engedő kezelőfelület köszön vissza. Belső memóriából az Xperia Mininél némileg többet, 1 ggiabájtot kapott az Active, ebből 320 áll a felhasználó rendelkezésére, hogy alkalmazásokat telepítsen. Akkumulátorból viszont ugyanaz az 1200 mAh-s került bele, ami már nagyon nem tűnik sportosnak - egy komolyabb túrát, kirándulást biztosan nem bír ki a készülék, ha közben valamilyen GPS-alapú követőprogramot is használunk.

A teljesítménnyel nincs gond, a mobil a kis képernyőfelbontásnak köszönhetően villámgyors, a szenzorok jól működnek, a GPS is viszonylag hamar magára talál és az érintőképernyő is jól működik, reszponzív, pontos és a forgatás is megy vele. Az egyetlen probléma, ha már fiatalos készülékről beszélünk, az nyilván a kis felbontás lesz. Nem a kép minőségével van a gond, hanem azzal, hogy sok játék nem fog futni az Active-on, illetve a nagyobb méretre tervezett kezelőfelületek kényelmetlenek lehetnek. Aki fogott a kezébe Minit, az bizonyára el tudta dönteni, hogy ez a kijelző  elegendő-e számára, illetve azt, hogy vállalható-e a kezelés könnyűsége vagy sem. Ez nem feltétlen baj, csak egy adottság: az óriás kijelzőt jó nyomkodni, de egy nagy telefont nem jó hurcolni.

Halvány Red Bull tartalmak

Az extrém sportok egyik legnagyobb támogatója, a Red Bull is kitett magáért, a szokásos alkalmazásokon felül az Active vásárlói néhány extra programot is kapnak az energiaital nevét viselő mobilszolgáltatótól. Ezek alapjában véve hasznosak, de a kivitelezésük nem sikerült minden esetben túl jól. A felhasználó szempontjából ezért szinte teljesen feleslegesen vannak ott a márkázott appok, mindegyik képességre jobb megoldások vannak az Android Marketen - ingyen és pénzért.

A Red Bull tartalmak közt találunk egy helykeresőt, ami például képes megmutatni, hogy hol vannak Red Bull események a közelünkben, ha valaki esetleg nem tudna ezek nélkül létezni. Az egyetlen érdekesnek hangzó lehetőség, hogy a “Red Bull” éttermek és szórakozóhelyek esetében az RBM előfizetők soron kívül juthatnak be, például a Romkertbe, vagy a Costesbe. Továbbá találunk a mobilon zenehallgató alkalmazást, amivel néhány válogatott mixet hallgathatunk streamelve. Jó, aennyiben szeretünk arra fél-egy percet várni, hogy elinduljon egy alkalmazás és benne a tartalom, ami nem túl testre szabható. Minden előadót megtalálunk, ami valamilyen módon kötődik a Red Bullhoz, más viszont nincs. Van még két játék, egy motoros és egy casual slingshot játék a Red Bull Air Race tematikájára felfűzve.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Ami a sportos programokat illeti, találunk egy lépésszámlálót, ami ahelyett, hogy szépen elfutna a háttérben, odatelepszik egy csíkkal az értesítési területre, a kis kijelzőn pedig túl drága minden pixel ahhoz, hogy ilyen hívságokkal foglaljuk a tartalom elől a helyet. Van még előtelepítve egy iránytű és egy zseblámpa, amivel a LED vakut és a kijelzőt is használhatjuk folyamatos fényforrásként. A fényt állíthatjuk villogóra, sőt, SOS-jelzést is adhatunk vele.

A legkomplexebb extra  egy sport tracker, amivel rögzíthetjük tevékenységeinket. A mozgásról készülhet GPS-log, ez kiegészül majd mindenféle statisztikai adattal, látjuk a kiválasztott mozgástípust, az időtartamot, távolságot, átlagsebességet, átlag ütemet, emelkedést, maximum sebességet, az elégetett kalóriát és a szüneteket. Már a mobil képernyőjén megnézhetjük a grafikonokat és kiértékelhetjük az edzést.

Közösségi sportolás

A naplók feltölthetőek egy központi szerverre és meg is oszthatóak az eredmények közösségi oldalakon. A műfaj ismert szereplőihez képest (Runkeeper, CardioTrainer, Endomondo) nem rossz az alkalmazás funkcionalitása, sem a kialakítás. de az zavaró, hogy bizonyos menük elérésekor rendszeresen kifagy a program. Egyébként a Coach fedőnevű alkalmazás valójában a Runtastic átmárkázott verziója, abból is a PRO változat. Az Android Marketben ezért 1200 forintot kellene fizetnünk, ott ráadásul egy szebb, világosabb dizájnnal érkezik a program.

A megosztás és a naplózás viszont jól működik, kocasportolók és koca geekek örömüket lelhetik benne. Az okostelefonos sportolás egyik fő motivációja, a közösséghez tartozás viszont előbb-utóbb átcsábítja majd a felhasználót egy olyan rendszerbe, ahol barátai is vannak, hogy az eredmények összemérhetőek legyenek és hogy alkalmazáson belül is láthatóak legyenek egymás edzései, ne csak a Facebook megosztásokon keresztül. (Ez fontos motivátor ahhoz, hogy ne hagyjuk abba a rendszeres mozgást).

A Red Bull által prezentált alkalmazások nem rosszak, nem is feleslegesek, nem is csúnyák, de korlátozzák a felhasználó szabadságát. A jelenlegi Androidban a gyárilag telepített alkalmazások még nem távolíthatóak el, így a teljesen felesleges Red Bull portál, vagy a tartalomszolgáltatás, illetve a Red Bull kegyhely kereső feleslegesen foglalja a kevéske belső memóriát (24 megabájtot folglalnak az a 320-ból). Az első lépésekhez lehet, hogy jól jöhet egy újdonsült okostelefon-használónak, de két hét után már gyűlölni fogj őket - ez biztosan nem a márka iránti elkötelezettséget segíti. A lokalizáció sem sikerült túl fényesen, a Red Bull tartalmakból olyan kevés van hazánkban, mint előfizetőből, másrészt a programok hol magyarul vannak, hol angolul, a fordítások szörnyűek és többnyire az ékezetek is hiányoznak.

Egy nyúzható okos eszköz minden háztartásba jól jön

Az Active önmagában pedig egy igen jó készülék, ha valaki rászánja a pénzt, akkor akár kirándulós mobil eszköznek is kiváló. Nem árt kiegészíteni egy külső vagy tartalék akkumulátorral, és akkor aztán lehet nyúzni bármilyen kültéri akcióban, nem törik szilánkosra a kijelzője és nem is ázik be. Előfizetéssel és két év hűséggel már 5 ezer forintért is hazavihető, de kártyafüggetlenül is csak 80 ezer forintba kerül, azaz valamivel kevesebbe, mint a Motorola Defy+. A szintén vízálló Motorola készülék hardvere hasonló, a kijelzője és a felbontása viszont nagyobb - a kettő közül választva mindenképp kompromisszumot kell kötni.

Az Xperia Active akasztóka jópofa megoldás, bár tényleg kiránduló telefonná derogálja a mobilt. Ezt leszámítva a kialakítás szép, az anyaghasználat és az illesztések rendben vannak. Az Active jól mutat a 2011-es Xperia sorozatban, hiszen nem mindenkinek akar tetszeni, egyfajta igényt viszont jól kielégít. Második mobilnak kéne.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról