Szerző: Koi Tamás

2011. október 21. 09:37

Idén is lesz sorban állás iPhone-ért

A T-Mobile és a Vodafone is megkezdi az új iPhone forgalmazását október 28-án, az eddigi évekhez hasonló koreográfia szerint. Vagyis idén is lesz sorban állás, és vélhetően ez évben is lesz várólista.

Egy hét múlva ilyenkor már boldogan használhatják vadonatúj telefonjaikat azok az iPhone 4S-tulajok, akik elsők közt álltak be a sorba, vagy rendelték meg az interneten az Apple legújabb okostelefonját. A készülék forgalmazását az előre beharangozott időpontban, október 28-án kezdi meg két magyarországi mobilszolgáltató, a T-Mobile és a Vodafone - vagyis a Telenor továbbra sem csatlakozik a két versenytárshoz.

Az értékesítés indulása szinte teljes egészében az eddigi koreográfiát követi majd, vagyis idén is lesz hosszú, kígyózó sor és előrendelés, és aki nem kellően gyors, az lehet hogy csak hetek múlva juthat telefonhoz - az első szállítmányok ugyanis vélhetően pillanatok alatt elfogynak majd. A T-Mobile október 28-án éjféltől a budapesti Westend üzletközpontban, valamint három vidéki helyszínen, Győrben, Pécsett és Szegeden a helyi Árkád bevásárlóközpontokban adja át az első vevőknek a készülékeket, a Vodafone jó eséllyel ugyanebben az időpontban kezdi az értékesítést, bár ezzel kapcsolatos részleteket még nem közölt a cég.


A tavalyi sor Budapesten
Forrás: Magyar Telekom

Az iPhone 4S a T-Mobile-nál a beépített memória méretétől függően 20 ezer, 50 ezer és 70 ezer forinttól lesz elérhető ikon600 vagy MediaMánia XL díjcsomaggal, két év hűségvállalás esetén. Az új modell piacra dobásával egy időben itthon is elérhetővé válik a 8 gigabájt memóriával ellátott iPhone 4, amit a fentebb említett két tarifával már 0 forintért is el lehet vinni a T-Mobile-tól. A magenta szolgáltató mától vesz fel előrendelést a telefonra, az erre a célra létrehozott weboldalon.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A T-Mobile tavaly szeptember 24-én kezdte meg az iPhone 4 forgalmazását, az első vásárlók a budapesti Aréna plázában vehették át szerzeményüket. Már ekkor nyílt titok volt, hogy a Vodafone is forgalmazza majd a telefont, végül november 29-én, meglehetősen gyér érdeklődés mellett a versenytársnál is megkezdődött az árusítás.

Az iPhone 4S-t október 4-én, Steve Jobs Apple-vezér halála előtt egy nappal jelentette be a cupertinói cég. A vállalat sorban ötödik iPhone-ja a várakozásokkal ellentétben nem iPhone 5 néven került forgalomba, illetve az újdonságok listája sem bővelkedett kiemelkedő pontokkal. Az újdonság megkapta az iPad 2 processzorát, új rádiós egység került bele, emellett a legnagyobb előrelépést az új operációs rendszer, az iOS5 hozta.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról