Szerző: Dojcsák Dániel

2011. szeptember 16. 15:43

Megjött az első Google+ API

A Google+ állítólag több mint 25 millió felhasználót számlál már, de továbbra is publikus tesztfázisban van a Google szerint. A fejlesztők kíváncsian várják, hogy mikor lesz használható, mikor lehet beépíteni az új közösségi oldalt a webes ökoszisztémába.

A Facebook legnagyobb dobása megkérdőjelezhetetlenül a platform megnyitása volt a külső fejlesztők felé. Akár a játékokra, akár a hasznos alkalmazásokra, akár a márkák saját felületeire gondolunk, végtelen sok megoldás született, amitől gazdagabb lett a Facebook. A Google+ indulásakor még nem engedélyezte API-kon keresztül a hozzáférést a közösségi hálózathoz és annak tartalmához, de az ígéret természetesen megvolt. Az első fecske kibújt a fészekből, mától elérhető az első Google+ API.

Az API, azaz Application Programming Interface egy olyan kapcsolódási pont a fejlesztők, programozók számára, amin keresztül a saját szoftverüket vagy szolgáltatásukat tudják összekötni egy másik platformmal. Ilyen API-k vannak az asztali szoftverekben is, például ahhoz, hogy a szövegszerkesztő képes legyen meghívni a nyomtatót a printeléshez, de ugyanezen az elven működik az is, amikor egy alkalmazásból Facebookra tudunk posztolni.

Fontos lenne a sikerhez

A Google+ számára is épp ezért kritikus az API-k megnyitása, mert enélkül egy teljesen zárt, izolált rendszerként működik, a magas kerítések pedig sosem segítik a webes szolgáltatások élővé válását. Furcsa tehát, hogy a Google úgy mutatta be a közösségi szolgáltatását, hogy az API-knak csupán az ígérete volt meg, és a várható pár hetes csúszáshoz képest már közel három hónapja működik a rendszer teljesen zártan. Ugyan belül elindultak a dedikált alkalmazások, játékok, de ez még mindig kevés. A fejlesztők tűkön ülve várják a nyitást, illetve azt, hogy milyen eszköztárak jelennek meg.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Múlt héten történt az első fordulat, amikor a Google néhány bejáratott partnere számára elérhetővé tett néhány API-t, illetve ma megtört a jég és bemutatkoztak az első “csatlakozók” publikusan is. A meglepetés azonban elmaradt, ugyanis az elérhetővé vált interfészek nagyon korlátozottak és jelentéktelenek. Mindössze arra nyílik lehetőség, hogy külső alkalmazások elérjék a felhasználók publikusan megosztott posztjait. Minden olyan tartalom, ami valamilyen módon is korlátozva van, például csak valamely kör számára lett megosztva az továbbra is elérhetetlen. A felhasználóról ugyan alapvető adatok elérhetőek, mint a neve, profilképe, de még a felhasználói azonosítást követően sem lehetséges lekérdezni a köreiben szereplő emberek számát, sem egyéb egyszerű dolgokat.

Béta a bétában

“A Google+ API technikai megoldásait tekintve ígéretes, de a jelenlegi állapotában a “béta a bétában” kifejezés festi le legjobban a helyzetet. Egyelőre nem rendezhetőek a körök kívülről, játékoknak és alkalmazásoknak nyoma sincs, de izgatottan várjuk az újabb verziókat” - mondta el Habencius István, fejlesztő a HWSW-nek.

A Google szokásához híven nehezen kommunikál, egy fekete dobozból néha kiköp váratlanul valamit, ezért szinte lehetetlen megítélni, hogy mikor folytatódik tovább az API-k publikálása. Elképzelhető, hogy napokon belül kiönt a cég egy széles palettát, de az is előfordulhat, hogy még hónapokig bizonytalanságban hagyja a fejlesztőket a Google. A webes cég minden alkalommal hangsúlyozza, hogy a Google+ még továbbra is egy publikus tesztfázisban van, ezért elképzelhető az is, hogy szándékos a visszatartás és a műhelyekben már ott várakoznak a kész megoldások, de egyéb fejlesztési ciklusok vagy a nyilvánosság előtt nem ismert hibák, problémák miatt még nem indíthatóak el.

További részleteket, illetve az első publikált API-hoz való hozzáférés módját bárki megtalálhatja a témában írt hivatalos Google blogbejegyzésben, illetve a Google+ fejlesztői oldalán.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról

AKROBATA

5

Elrajtolt az Adobe AI asszisztense

2024. április 17. 12:40

Előfizetéses modellben használható az AI Assistant, ami a cég PDF-szerkesztőjébe és olvasójába épül be.