Szerző: Gálffy Csaba

2011. szeptember 8. 15:52

Egyre nagyobb a Hacktivity

Változatosabb és színvonalasabb programot, alkalmasabb helyszínt és jó szórakozást ígér az idei Hacktivity. Az ország (és Kelet-Közép-Európa) legnagyobb hackerkonferenciája a Millenárisra megy.

Következő hétvégén, 2011. szeptember 17-18-án mintegy ezer etikus hacker részvételével zajlik Budapesten a Hacktivity - ezzel ez a rendezvény Kelet-Közép-Európa legnagyobb hackerkonferenciájának számít. A szervezők várakozásai szerint többség idén is Magyarországról érkezik, de lesznek résztvevők a környező országokból, és a Távol-Keletről is. Az idén a Millenáris 4000 négyzetméteres B-csarnokába szervezett kétnapos rendezvény kifejezetten színes programmal várja a résztvevőket. A program tudományos konferenciákra emlékeztető módon állt össze, a programszervező bizottság több mint 60 pályázatból választotta ki az arra legérdemesebb 45 magyar és nemzetközi előadót, akiket két teremben és két workshop helyiségben párhuzamosan hallgathatunk majd.

Cifra program

Az idei év meghívott keynote előadói Szőr Péter, a McAfee magyar víruskutatója és Raoul Chiesa, Európa egyik legismertebb kiberbűnözési szakértője. Az előadásokkal párhuzamosan az idei év újdonságai a Hello Workshopok, ahol 45 percben 16 látogató részére tartanak gyakorlatokat a kódvisszafejtés, a mobil biztonság, digitális tanúsítványok, hálózati lehallgatás, logelemzés és már érdekes témakörben. A workshopok a rendezők reményei szerint jó gyakorlati iránymutatást adnak majd, a megszerzett információk birtokában hazaérve mindenki elmélyedhet majd az adott témában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Az előadások az IT-biztonság minden területét lefedik, így a forensic vizsgálatoktól a mechanikus zárak roncsolásmentes feltöréséig rengeteg témát érintenek. Az egy teremben folyó két előadás megvalósításához a szervezők érdekes megoldást választottak, a kisebb terem "csendes" lesz, az előadás hallgatásához fülhallgatót kell majd használni - cserébe könnyebb az átjárás a programok között.

A konferencián bemutatkozik az első Hacktivity Tanösvény, egy olyan kiépített gyalogút, amin végigsétálva a hackelés történetével ismerkedhet meg a túrázó - a végigjárja a tanösvényt, "Certified Hacker Road Participant Professional" (röviden CHRPP) minősítést is szerezhet. De nem maradhatnak el természetesen a kényeztetések sem, ismét lesz ingyen sör, helyben sütött pizza, és ingyen kávé is vár a résztvevőkre. A hagyományoknak megfelelően a szombat este buli is lesz, vasárnap pedig folytatódik a program.

Sok jó verseny

A rendezvény ideje alatt több izgalmas verseny is folyik majd, a világméretű Global Cyberlympics verseny európai döntőjének a Hacktivity a házigazdája. A világ első, az ENSZ kkiberbiztonsági szervezete (IMPACT) által támogatott, nemzetközi etikushack-bajnokságán minden csapat tagjainak azonos nemzetiségűnek kell lenniük, akárcsak az olimpián. A csapatok feladata lesz megvédeni a saját hálózatukat és átvenni az irányítást a többi csoport rendszerei fölött. Már az európai döntő nyertesei is szép summával, összesen 30 ezer dollár össznyereménnyel gazdagodnak, majd irány Amerika, a nemzetközi döntő végállomása, ahonnan a nyertes csapat 50 ezer dollárt vihet haza.

Lesznek hazai szervezésű játékok is a palettán, a Capture the Flag kétfordulós versenyének döntőjére is a Hacktivity-n kerül sor. A cél távolról megszerezni az irányítást számítógép(ek) fölött, melyek a gyakorlatban is előforduló, sebezhető konfigurációkkal lesznek ellátva. A nyertesek értékes tárgynyereményeket és a "2011-es Hacktivity legjobb hackercsapata" címet és a hozzá járó vándordíjat vihetik haza. Egyéni versenyszámok is lesznek, a wargame játékpályán egyre nehezedő pályákon próbálhatják ki magukat az etikus hackerek.

A rendezvényre még két napon keresztül lehet jelentkezni a hacktivity.hu-n, a programok és meghívottak részletes listája itt érhető el.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról