Szerző: Koi Tamás

2011. augusztus 31. 10:33

Átütő sikert várnak az Amazon tabletjétől

Még meg sem jelent, de elemzők máris bombasikerről beszélnek az Amazon első tabletjével kapcsolatban. A kütyü az utolsó negyedévben, éppen a karácsonyi bevásárlási szezonra időzítve jelenhet meg az online kereskedő kínálatában.

Egyik pillanatról a másikra az Apple iPadjének első számú kihívójává válhat az Amazon év végén megjelenő tabletje, melyről egyelőre semmi érdemit nem tudni, azon kívül, hogy a kütyün a Google Android operációs rendszere fut majd. A Forrester Research piackutató szerint az eszközt az Amazon rendkívül hatékony értékesítési modelljének, és a vélhetően padlóra nyomott árnak köszönhetően viszik majd, mint a cukrot - a piackutató jóslata szerint a tabletből az utolsó negyedévben 3-5 millió példány fogyhat.

Az Amazon ezzel az első olyan cég lehet, mely tabletfronton eladásait tekintve komolyan meg tudja közelíteni a piacot jelenleg toronymagasan vezető Apple-t, eddig sem az ázsiai (Samsung, HTC), sem az amerikai (Motorola, HP) versenytársak nem tudtak a saját rendszert használó cupertinói cég nyomába érni. A hatalmas vevőkörrel rendelkező internetes áruház a Kindle e-könyvolvasó családdal korábban többször is az eladási listák élére került, vélhetően a rövidesen érkező tablet forgalmát is az általa forgalmazott, tekintélyes méretű e-könyv választékkal tudja majd élénkíteni a kereskedő.


Képünk illusztráció!

Amennyiben az Amazon saját tabletjéből az előrejelzéseknek megfelelő mennyiség fogy majd, az nem csak a webes kereskedő, hanem a Google, valamint az Android platformra építő többi gyártó, illetve a platform fejlesztői számára egyaránt jó hír lehet. A Forrester elemzői szerint a platform egy önmagában több milliós eladást produkáló androidos eszköz révén sokkal vonzóbbá válhat a fejlesztők számára, ez pedig hosszabb távon megváltoztathatja, de legalábbis kiegyenlítettebbé teheti az erőviszonyokat a tabletekre fejlesztett alkalmazások frontján.

Az AI produktivitás mértékegysége: a jó nagy kérdőjel

A fejlesztői produktivitás mérése az őskor óta foglalkoztatja az emberiséget, a téma az AI miatt pedig újra reneszánszát éli.

Az AI produktivitás mértékegysége: a jó nagy kérdőjel A fejlesztői produktivitás mérése az őskor óta foglalkoztatja az emberiséget, a téma az AI miatt pedig újra reneszánszát éli.

A piaci szakértők most elsősorban azt várják az Amazontól, hogy egy elérhető árú tabletet tudjon prezentálni egy-két hónapon belül, mely ötvözi a Kindle előnyeit a színes, érintőkijelzővel ellátott, valamint böngészővel és más, tartalomfogyasztásra kihegyezett, illetve szórakoztató alkalmazásokkal tabletek előnyeivel. Amennyiben ez sikerül az online áruháznak, az új tablet igazi bombasiker lehet.

Az árazás kapcsán felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy az Amazon le tudja-e nyomni annyira az árakat, hogy ez önmagában jelentősen élénkítse a keresletet. A Kindle-t jelenleg is veszteséggel árulja a cég, ezt azonban bőven ellensúlyozza az e-könyvekből származó plusz bevétel. Egyelőre kérdéses, hogy az új tablet esetében az elektronikus könyvekre milyen mértékben tud majd támaszkodni az Amazon - hívják fel a figyelmet a szakértők.

a címlapról

volte

19

Készül a Telekom a 2G-lekapcsolásra

2025. december 3. 09:03

A cég hálózatán már 85% feletti a VoLTE-hívások aránya, januártól a Yettel hálózatára csatlakoznak a 2G-s eszközök.