Szerző: Koi Tamás

2011. augusztus 30. 15:30

Konszolidálja piaci jelenlétét a Vodafone

Új piaci stratégiájának keretén belül tovább konszolidálná európai jelenlétét az angol Vodafone Csoport. A cég idén két európai országból is kivonult, most pedig Görögországban egyesülne a konkurenciával a legnagyobb ellenség, a Deutsche Telekom ellen.

Tovább folytatja az elmúlt évben meghirdetett konszolidációs stratégiáját a Vodafone Csoport, melynek keretén belül a brit multi elsősorban a mobilpiacukat tekintve jelentős fejlődési potenciállal rendelkező országokra (például India, Kína) koncentrál, miközben a telített, növekedésre nehezen képes fejlett piacokról fokozatosan visszavonul, vagy más utat keres a növekedésre. A Vodafone idén eladta francia és lengyel érdekeltségeit, most pedig Görögországban jutott el oda a cégcsoport, hogy egyesítse erőit az egyik versenytárssal, a legnagyobb rivális, a Deutsche Telekom helyi érdekeltsége ellen.

Egy mindenkiért, mindenki a Deutsche Telekom ellen

A súlyos gazdasági válsággal terhelt mediterrán országban a Vodafone a második legnagyobb piaci szereplő, csaknem négymillió ügyféllel, a cég ugyanakkor tárgyalásokat folytat a Wind Hellasszal a két mobilszolgáltató erőinek összevonásáról. Utóbbinak nagyjából 3,9 millió előfizetője van, ezzel a két cég vegyesvállalata éppen hogy több ügyféllel rendelkezne, mint a jelenleg piacvezető Cosmote - melynek 40 százalékát a Deutsche Telekom birtokolja.

A Vodafone Csoport egyesülési törekvéseit elemzők vegyes előjellel kommentálták. Egy a Bloombergnek nyilatkozó német elemzőcég, a Fairesearch szakembere szerint a Vodafone számára most nem a piaci pozíció megerősítése tűnik a logikus lépésnek. A szakértő szerint Görögország már a válság előtt sem számított vonzó befektetési célországnak, így pláne most nem indokolt a további elköteleződés. Az összeolvadással - melyet több európai ország mobilszolgáltatója is preferál - mindazonáltal kétszereplőssé változna a görög mobilpiac, ami a szolgáltatóknak a mérséklődő versenyhelyzet miatt jó, az előfizetőknek viszont már annál kevésbé.

Rust? Kubernetes? FinOps? Melyiket válasszam?

Egy jó karrierdöntéshez sok apróság szükséges. Egy alapos hazai technológiai körkép azoban még hiányzott. Végre van ilyen, és a 21. kraftie adásban kidumáltuk.

Rust? Kubernetes? FinOps? Melyiket válasszam? Egy jó karrierdöntéshez sok apróság szükséges. Egy alapos hazai technológiai körkép azoban még hiányzott. Végre van ilyen, és a 21. kraftie adásban kidumáltuk.

A görögországi helyzetet tovább bonyolítja, hogy helyi szolgáltatók koncessziós szerződése 2012-ben lejár, a kormány még ez előtt - idén novemberben - aukcióra bocsájtaná a felszabaduló blokkokat. A Wind Hellas és a helyi Vodafone leányvállalata által alapított vegyesvállalat a két cég által megszerzett teljes frekvenciatartomány hasznosíthatná, ezzel jobb minőségű, nagyobb lefedettségű szolgáltatást tudna nyújtani, mint a piacvezető Cosmote.

Vége az egyenlőségnek

Ősszel hazánkban is frekvenciaaukció várható, a hazai és a görög helyzettel azonban nem lehet minden szempontból párhuzamot vonni, így itthon például egyelőre nem jár le egyik szolgáltató koncessziós szerződése sem. A magyar mobilpiac számára mégis meghatározó lehet az őszi frekvenciaaukció, a kiírás értelmében ugyanis a folyamat lezárását követően mindenképpen aszimmetrikus frekvenciakiosztás lesz hazánkban a 900 MHz-es sávban, azaz lesznek szolgáltatók, melyek több frekvenciával rendelkeznek, illetve lesznek, melyek kevesebbel a kulcsfontosságú 900 MHz-es tartományban.

Amennyiben a licitálás a Vodafone számára kedvezőtlenül alakul, a szolgáltató nehéz helyzetbe kerülhet Magyarországon is, itthon azonban nehéz lesz olyan partnert találni, mely egy a Vodafone Magyarországgal közösen alkotott vegyesvállalatban képzeli el a jövőt.

a címlapról