Szerző: Gálffy Csaba

2011. augusztus 11. 16:43

Töretlenül menetel a mobilpiacon a Google

Az Apple és az Android túlszárnyalta az okostelefon-piac növekedését, a többiek azonban részesedést vesztettek. A Symbian összeomlott, a Windows Phone pedig egyelőre nem volt képes részesedést szerezni - az ősz mind a Microsoft, mind a Nokia számára kritikus lesz.

Látszólag megállíthatatlanul növekszik az eladott okostelefonok mennyisége - találta a Gartner piackutatása. A kutatás szerint a második negyedév során 74 százalékkal emelkedett az eladott készülékek száma az előző év hasonló időszakához képest. Ezzel az okostelefonok már a teljes mobilpiac 25 százalékát adják világszinten, 107 milliós darabszámmal. Az okostelefonok szegmense elsősorban a középkategóriás hagyományos telefonok rovására növekszik, ahogy azok helyére belépő szintű androidos készülékek kerülnek a szolgáltatók kínálatában. A fejlett piacokon a nagy előretörés után már lassul az okostelefonok növekedési üteme, a Gartner mérései szerint például Nyugat-Európában az előző negyedévhez képes a második negyedévben már enyhe visszaesés volt tapasztalható. A fejlett országok után fokozatosan a "középkategóriás", BRIC (Brazília, Oroszország, India, Kína) országok folytatják majd az okostelefonos átállást, a növekedés üteme azonban valószínűleg már túl van a csúcson.

A piac fele az Androidé

A növekedés legnagyobb győztese az Android és az ilyen telefonokat gyártó vállalatok lettek. A platform eladásai drámai mértékben, 10,6 millió telefonról 46,7 millió telefonra növekedtek, részesedése pedig 17,2 százalékról 43,4 százalékra nőtt egyetlen év alatt - vagyis messze az okostelefonos piac bővülési tempóját meghaladóan. Az androidos gyártók örvendhetnek a platform terjedésének, a Samsung az Apple mögött szorosan a második legnagyobb gyártóvá lépett elő, amennyiben tartja a tempóját, akkor a következő negyedévek során a dél-koreai vállalat lesz a világ legnagyobbja. A Samsung 17,3 millió telefonjával már most az Android-armada több mint 36 százalékát adja, nem csoda, hogy a gyártó hamar az Apple jogi osztályának célkeresztjébe került.

Az Apple iPhone-ja ugyan jól teljesít a piacon, az eladott darabszám növekedésével azonban alig tudja túlszárnyalni a piac szélsebes bővülését, így részesedése csigalassúsággal növekszik, a 2008-as 10 százalék körüli részesedésről csak most sikerült 20 százalék közelébe kerülni, miközben az Android gyakorlatilag nulláról hódította meg a piac 43 százalékát. Az eladott telefonok száma 8,7 millió egységről 19,6 millió telefonra nőtt egy év alatt, az Apple részesedése így 14,1 százalékról 18,2 százalékra nőtt.

A nagy vesztes természetesen sorozatban sokadszor a Nokia, amely már az okostelefon-gyártók között nem piacvezető, a Symbian pedig megkezdte haláltusáját. A finnek eladásai a döbbenetes sebességgel növekvő piacon is csökkent, ami a platform teljes versenyképtelenségét mutatja. A symbianos készülékek eladásai 25,3 millióról 23,8 millióra estek, a platform részesedése a szinte megduplázódó méretű piacon 40,9 százalékról 22,1 százalékra olvadt.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A dobogóról lemaradt a gyorsuló tempóban visszaeső Research in Motion, amelynek BlackBerry OS platformja a tavalyi 11,6 millió után most 12,6 millió készüléken volt megtalálható, részesedése azonban 18,7 százalékról 11,7 százalékra csökkent. A kanadai gyártó a következő évben váltja le jelenleg használt operációs rendszerét a nemrég felvásárolt QNX-alapú operációs rendszerre,  nagy kérdés, hogy ezt hogyan tudja levezényelni és profitálni tud-e belőle.

A Bada megelőzte a Windows Phone-t

A futottak még kategóriából kiemelkedett idén a Samsung saját operációs rendszere, a Bada, amelynek piaci részesedését a Gartner már mérésre érdemesnek találta. A rendszer a teljes piac 1,9 százalékát hódította meg, amely 2 millió badás telefont jelent - ez az előző év hasonló időszakához képest négyszeres növekedést jelent.

Egyelőre teljesen sikertelen ugyanakkor a Microsoft plaformja, amely 1,6 százalékos részesedéssel és 1,7 millió eladott okostelefonnal egyenesen kudarcnak számít. A Windows Mobile-alapú készülékek gyártásának leállításával a Windows Phone platform továbbra sem futott fel. Az ősszel megjelenő "Mango" kódnevű Windows Phone kiadáshoz azonban nagy reményt fűz a Microsoft és gyártópartnerei - joggal, a rendszer ugyanis gyakorlatilag funkcióparitásba kerül az Androiddal és az iOS-szel. A redmondi platformon a Nokia csatasorba állása is sokat segít majd, a finnek és az amerikaiak is hatalmas marketingrohamot készítenek előre őszire.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról