Szerző: Dojcsák Dániel

2011. augusztus 9. 13:17

Egységes 3D szemüvegekről egyeztek meg a gyártók

A konzumelektronikai gyártók a kezdeti lelkesedés után elkezdik egységesíteni a 3D tévékhez szükséges szemüvegeket. A felhasználók számára ez nagyon jó hír, megszűnik az összevisszaság a technológiák között és a méretgazdaságosság révén az árak is csökkenhetnek.

A Sony és a Samsung olyan megállapodást írt alá, amiben vállalják, hogy szabványosítják, egységesítik a 3D-s szemüvegeket, amiket a 3D tévékészülékeikhez adnak. A törekvés eredeti kitalálója egyébként a Panasonic volt, de több más gyártó is csatlakozni szándékozik a kezdeményezéshez.

Összeállnak a nagyok

A Sony és a Samsung a megállapodásban szereplő vállalatokkal megosztották a szemüvegek technológiai leírásait is, ami azt jelenti, hogy a többi cég is tud majd olyan szemüvegeket fejleszteni, amik az összes résztvevő gyártó készülékeihez használhatóak. Maga a szabvány - amely a jövő hónaptól lesz hozzáférhető -a jelenleg legszélesebb körben elterjedt aktív 3D-szemüveg technológiát veszi alapul, ahol a tévé által felváltva felvillantott képeket a szemüveg az egyik illetve másik szemet kitakarva alakítja térhatásúvá.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A szabványon belül definiálva lesz több típusú infravörös és rádiófrekvenciás technológia, illetve a Bluetooth megoldások is. Így a jövőben készített szemüvegek nem egyszerűen egy kiválasztott technológiával mennek majd tovább, hanem egy közösen elfogadott keretrendszeren belül mozoghatnak majd a gyártók. Érdekes adalék, hogy az idei felhozatalát a polarizált, passzív szemüvegekre építő LG neve nem merült fel, ezzel viszont a jövő évi palettán egy külön szigetet alkothat az egyébként jól működő, kényelmes és már most is olcsó szemüvegeivel, szemben a többi gyártó egységes kínálatával. A technológia elszigetelődés ugyanakkor vissza is hathat az LG-re, és csökkentheti az érdeklődést a többi gyártó szemüvegével nem kompatibilis tévéi iránt.

Könnyebb lesz venni

A szabványosítás a felhasználók előnyére válik, ugyanis ezáltal szinte biztosan alacsonyabb kiskereskedelmi árak alakulnak ki a szemüvegek esetén, illetve nem alakul ki a kiegészítők miatt egy kényszeres márkahűség, mint például a fényképezőknél a bajonettek különbözősége miatt. Az új szemüvegek fejlesztése ugyan már szeptemberben elkezdődik a gyártóknál, de valószínűleg csak a jövő évi kínálatban jelennek meg ezek. A Sony és a Samsung ígérete szerint a visszafelé kompatibilitás biztosított, azaz nem kell kidobni az idén vásárolt tévéket, szemüvegeket.

A gyártók az egységesítéstől azt is várják, hogy a 3D-technológiák penetrációja gyorsabban növekszik majd, a felhasználók magabiztosabbak lehetnek, a verseny és az összehasonlíthatóság pedig jobban fókuszba emeli magát a megoldást. A végső cél természetesen az, hogy a szemüvegek teljesen eltűnjenek és kiegészítő nélkül is látható 3D képet adó nagyfelbontású, gyors kijelzők jelenhessenek meg a boltok polcain.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról