Szerző: Gálffy Csaba

2011. június 24. 10:37

Szétdarabolja az XAML-csapatot a Microsoft

Szétosztja az XAML fejlesztésével foglalkozó csoportot a különböző szervezetei között a Microsoft. Ennek megfelelően a Windows számára fejlesztő csapat csatlakozik a windowsos fejlesztőkhöz, a telefonos, xboxos és silverlightos csapat pedig a mobilrészleghez kerül, az eszközfejlesztők pedig maradnak.

A lépés hátterében a bennfentesek szerint a windowsos és a DevDiv (fejlesztői eszközöket készítő divízió) közötti feszültség állhat - az eredményből kiindulva pedig a windowsos részleg győzött. Az egységes XAML-fejlesztés felszámolásával ugyanakkor kérdésessé válik, hogy az ezen a technológián alapuló fejlesztői rendszereknek milyen jövőt szánnak Redmondban. Az XAML sok tekintetben a HTML analógja, ahogy a weboldalak vizuális elemeit a HTML-kód meghatározza, úgy írja le az  XAML az alkalmazásfelületeket. A Microsoft jelölőnyelve alapköve a Windows Presentation Foundation és Silverlight technológiának is, mindkettő XAML-ben készített felületekkel operál.

A Microsoft továbbra is meglepően halk a Windows 8-as fejlesztői eszközöket illetően. Mint ismeretes, a Windows 8 érintésre optimalizált új felülete kapcsán csak a HTML5 és a JavaScript technológiákat említette a vállalat, saját programozási technológiái közül eddig egyet sem kötött a Windows 8-hoz. Az eddig minden területen agresszíven tolt Silverlight platformról sem esett szó, ez már csak azért is meglepő, mert a Windows Phone felülete Silverlight-alapú, és a mobilos fejlesztői eszközök között is kiemelkedő fontosságú ez a technológia. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a szoftveróriás nem elégedett a Silverlight-tal és az asztali (és táblagépes) Windows 8 számára  más megközelítést alkalmazhat a Microsoft.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A Windows 8 felületét kezelő "Jupiter" kódnevű UI könyvtárról a nevén kívül nagyon keveset tudni, ahogy arról sem, hogy a most bejelentett átszervezés mit jelent számára. A Jupiter a Windows 8 API-kon működő vékony réteg lesz, és keretrendszert biztosít a grafikai, szöveges és médiamegjelenítés, valamint a beviteli eszközök számára. A belsős információk szerint a Jupiter több programozási nyelvvel is működik majd, bár nem tudni, hogy pontosan melyekkel. A Jupiter-alapú programokat a feltételezések szerint a Windows App Store-ból lehet majd telepíteni.

A Silverlight-ot és WPF-et megtanuló fejlesztők körében fokozatosan kialakuló hisztériának egyhamar biztosan nem lesz vége. A redmondiak ígérete szerint csak a szeptember közepén tartandó BUILD konferencián kerül minden részlet a helyére a Windows 8-as fejlesztést illetően. Addig a találgatások, illetve a szoftveróriás belső politikájának elemzése marad az egyetlen támpont.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról