Szerző: Dojcsák Dániel

2011. május 30. 13:05

Chrome-szerű böngésző jelent meg iPadre

A Google egyelőre biztos, hogy nem fog megjelenni az iPadre a Chrome böngészővel, sőt, úgy tűnik, hogy egy-egy közös funkciót leszámítva nem is szándékozik közelíteni a mobilos WebKit böngészőt és a Chrome-ot egymáshoz. A felhasználók egy részének viszont lenne igénye az asztali környezetben megszeretett böngészőre.

Ezt az igényt felismerve készített egy alkalmazást a Diigo nevű fejlesztőcsapat, ami megpróbálja betömni a lyukat és megadni az iPad-felhasználóknak az asztali Chrome élményét. Ez azért is fontos idén, mert még egyik androidos tablet sem tudta még meg sem közelíteni se az iPad kezelőfelületét, kisimultságát. Így bizonyára van nagyon sok tudatos felhasználó, aki nem teszi le voksát egyik vagy másik platform mellett, az okostelefonból az Androidot, tabletből pedig az iPadet választja.

Hatékony háttérmunka

Az iChromy egy olyan ingyenes, iPadre készült böngésző, ami ugyan motorját és JavaScript feldolgozó modulját tekintve a gyári Apple WebKitet használja, de megjelenésében és a kezelőfelületi logikájában a Google Chrome megoldásait vette át. A képernyő tetején ugyanolyan formában böngészőfülek jelennek meg és a jól megszokott módon összeolvad egy mezővé a kereső- és a címsor. Még a könyvjelzők és a kedvenc webhelyek jelzésére használt csillag is ugyanaz lett, mint az asztali Chrome-ban.

A dizájn mellett azért sikerült lényegi dolgokat is beemelni a böngészőbe. Ha például a túl sok fül miatt túlterhelődne a tablet, vagy valami más okból összeomlás fenyegetne, akkor az iChromy felszabadítja a már rég nem használt böngészőfülek által elfoglalt memóriát. Ilyenkor gyakorlatilag ezeket a tabokat a böngésző bezárja, s ha mégis újra elő kellene hívni, akkor egyszerűen újratölti az oldalt. Az újratöltés elég kis ár azért cserében, hogy így szinte végtelen mennyiségben tarthat a felhasználó nyitott füleket, anélkül, hogy vállalhatatlanra lassulna a böngésző.

Sok minden hiányzik

Az iChromyt kipróbálók szerint a gyári böngészőnél sokkal kényelmesebb, az eddigi legjobb alternatív böngészőnél, az Atomicnál pedig sokkal stabilabb. Ami viszont sajnálatos, hogy kimaradnak azok a funkciók, amiért a Chrome-ot igazán szeretik az emberek, ez így csak egy fél lépés előre. Sőt, az Atomichoz képest is szegényes a funkciókínálat. Nincs privát böngészés, teljes képernyős mód, swipe gesztusok, több keresési forrás használat, keresés az oldalon belül, vagy éppen Dropbox-támogatás. Sőt, még az alap Safari böngésző némelyik képessége is hiányzik, ami elrontja a stabilitás és a Chrome-dizájn miatt kialakult szimpátiát.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Ha valaki viszont nem szeretné a fentiek egyikét sem, nem akar weboldalakat ikonként a home screenre rakni, nincs szüksége a változtatható betűméretre és a user agent kontrollra és nyomtatni sem szeretne, érdemes lehet egy próbát tennie az iChromy-val. Előfordulhat, hogy a későbbiekben a Diigo továbblép és pótolja a hiányosságokat, amivel legyőzheti az Atomic-ot,illetve kompromisszum nélkül távolodhat el a gyári Safari böngészőtől.

Ugyan a negatív oldalon szerepel az is, hogy a virtuális billentyűzet nem olyan jó mint a gyári, illetve egy-egy gesztus (pl. felső sávba kattintással az oldal tetejére ugrás) sincs beépítve és nincs a címsorban automatikus ajánlás sem. Viszont van beágyazott Facebook-, Twitter-, Tumblr- és egyéb megosztás, mindenki döntse el, hogy ebben a formában ez elég-e neki. Kár lenne leírni az iChromyt az elején, ugyanis a böngészőfülek kezelése jelentős előny, a felsorolt apró kezelőfelületi hibákat és hiányosságokat pedig könnyen ki lehet javítani a következő hónapok alatt. Kipróbálni minden iPad- tulajdonosnak érdemes, veszíteni nem lehet veszíteni vele. A programot az iPad tulajdonosok az Apple App Store-ból tölthetik le.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról