Megszületett az SSD-k tesztelésének iparági szabványa
Elkészült az első iparági szabványos teszt, amely reprodukálhatóvá és összehasonlíthatóvá teszi az SSD-ken végzett benchmarkokat. Egyelőre a vállalati meghajtókhoz érhető el specifikáció, később jön a kliensgépekbe szánt SSD-k tesztelésére elfogadott módszer is.
A Storage Networking Industry Association szabványos tesztelési módszertant dolgozott ki, amellyel összehasonlíthatóvá válnak a az SSD-k. Az iparági szervezet kiadta a szerverekben, tárolókban szolgálatot teljesítő meghajtók szabványos tesztelésének specifikációját, az év második felében pedig érkezik a kliensgépekbe szánt SSD-khez kifejlesztett módszer.
Az SSD-k villámgyorsan terjednek el az asztali gépek és notebookok mellett a tárolókban és szerverekben is. A vásárlók számára problémát jelent ugyanakkor, hogy a gyártók más-más adatokat adnak meg a termékeikkel kapcsolatban, amelyek nem összehasonlíthatók. "Nem lehet összehasonlítani egyik vagy másik adatlapon szereplő értékeket egymással annak eldöntéséhez, melyik meghajtó a gyorsabb, mert a gyártók más metrikát használnak" - mondta Paul Wassenberg, az SNIA égisze alatt létrehozott Solid State Storage Initiative vezetője. "Az SSD-piac ma ott van, ahol a merevlemezeké volt a 70-es években. Sok szállító kínál sokféle terméket sokféle képességgel és nagyon sok a változó."
Iparági összefogás
A tesztmódszer talán legfontosabb tulajdonsága, hogy figyelembe veszi a meghajtókban alkalmazott fáradáskiegyenlítést, vagyis wear-levelinget. Amint az ismert, az SSD-kben alkalmazott NAND flash memóriachipek csak korlátozott számú írást viselnek el, ezt követően fáradni kezdenek. Annak érdekében, hogy ez a legkisebb problémát okozza, a vezérlőchipen implementált algoritmus megpróbálja kiegyenlíteni a fáradás hatásait, nehogy a memóriachipek egy része túl hamar elhasználódjon.
Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.
Ez a teljesítményteszt szempontjából azért fontos, mert a vadonatúj, a dobozból kivett ("fresh out of box") meghajtó még nem tartalmaz adatokat és az első írásnál a fáradáskiegyenlítő algoritmus még nem avatkozik be és nem befolyásolja a teljesítményt - később, használat közben azonban igen, vagyis egy vadonatúj meghajtón mért sebességértékeket nem feltétlen lehet reprodukálni. A teszt kidolgozásában is részt vevő Calypso tapasztalatai szerint gyári új állapotban a különféle SSD-k teljesítménye egészen váratlan lehet, a villámgyors SLC chipes meghajtók lassabbak lehetnek az MLC egységeknél, utóbbiak között pedig előfordult, hogy még mágneses elven működő diszkeknél is kisebb teljesítményt mértek.
Az SNIA által kidolgozott tesztsorozat ezért egy "bejáratási" ciklussal kezdődik, amely során a meghajtót teleírják, majd az adatokat letörlik róla, ezzel ún. "stabil állapotba" kerül. A bejáratás során legalább öt írási-törlési cikluson esik át a meghajtó. "A PTS [Performance Test Specification] specifikációval kapcsolatban a legfontosabb, hogy előírja, hogy kell előkészíteni egy meghajtót. Ez a teljesítmény mérésének egyetlen módja? Nem. De idővel azt találtuk, ez nagyon hatékony és megbízható módszert. Többször is lefuttathatod és ugyanazt az eredményt kapod" - mondta Wassenberg. A specifikáció egy referencia hardver- és szoftverkörnyezetet is rögzít, amelyben a meghajtók teljesítményét tesztelni kell, valamint előírja az eredmények publikálásának módját is.