Szerző: Koi Tamás

2011. április 28. 15:06

Magyarországon is beperelte a Huawei a ZTE-t

Több európai országban, így Magyarországon is szabadalombitorlási pert indított a Huawei a ZTE ellen.

A Huawei által csütörtök kora délután kiadott sajtóközlemény szerint a kínai telekommunikációs eszközgyártó jogosulatlan szabadalom- és védjegybitorlás miatt pert indított a szintén kínai ZTE ellen a Fővárosi Bíróságon. A magyar perek mellett Németországban és Franciaországban is eljárást indított a cég - ez az első alkalom, amikor a két kínai vállalat az anyaországon kívül egymásnak esik szabadalmi kérdésekben. A feltörekvő ZTE ellen ugyanakkor nem csak kínai riválisa folytat jogi hadjáratot.

A felperes Huawei álláspontja szerint a ZTE több adatkártya- és LTE-technológiával kapcsolatos szabadalmát is megsértette, valamint törvényellenesen használja egyes adatkártya-termékein a Huawei bejegyzett védjegyét. Hogy konkrétan milyen védjegyről, valamint hány szabadalomról van szó, arról nem nyilatkozott a vállalat. A cég saját bevallása szerint "kénytelen volt" jogi lépéseket tenni, hogy megvédje szellemi tulajdonát.

Balra a Huawei szabadalmaztatott megoldása, jobbra a ZTE terméke

A perek azután indultak Európa egyes országaiban, hogy a ZTE a Huawei többszöri felszólítása ellenére sem hagyott fel a jogsértőnek vélt gyakorlattal. A legnagyobb kínai mobilhálózati eszközgyártó több alkalommal is kezdeményezett tárgyalásokat keresztlicenc-megállapodásokról, de nem járt sikerrel, sőt, állítása szerint érdemi választ sem kapott a ZTE-től.

Az AI produktivitás mértékegysége: a jó nagy kérdőjel

A fejlesztői produktivitás mérése az őskor óta foglalkoztatja az emberiséget, a téma az AI miatt pedig újra reneszánszát éli.

Az AI produktivitás mértékegysége: a jó nagy kérdőjel A fejlesztői produktivitás mérése az őskor óta foglalkoztatja az emberiséget, a téma az AI miatt pedig újra reneszánszát éli.

A ZTE-vel kapcsolatban korábban is felmerült, hogy jogosulatlanul használja más gyártók szabadalmait. A vállalat ellen éppen április elején indított eljárást három európai országban a világ legnagyobb hálózatieszköz-szállítója, az Ericsson. A svéd vállalat szintén azután terelte jogi útra az ügyet, hogy a tárgyalóasztal mellett nem tudott dűlőre jutni a ZTE-vel. A ZTE azóta válaszul Kínában indított hasonló szabadalomsértési eljárást az Ericsson ellen.

A zöld leveles RoHS embléma a Huawei bejegyzett védjegye

Itthon mindkét kínai gyártónak komoly érdekeltségei vannak a mobilszolgáltatóknál: a ZTE éppen tavaly nyáron nyerte meg a Telenor Magyarország hálózatmodernizációs tenderét, ahol tudomásunk szerint a Huawei is elindult, ám a ZTE végül olyan ajánlatot tett, amit nem tudtak, illetve nem akartak túllicitálni a vetélytársak. A Huawei magyarországi bástyája ezért maradt a Vodafone Magyarország, ahol a jelenleg is zajló 2G-s hálózatmodernizációs projekt aktív szereplője.

A ZTE és a Huawei termináljai (modemek, telefonok) mindhárom operátor választékában szerepelnek.

a címlapról

volte

19

Készül a Telekom a 2G-lekapcsolásra

2025. december 3. 09:03

A cég hálózatán már 85% feletti a VoLTE-hívások aránya, januártól a Yettel hálózatára csatlakoznak a 2G-s eszközök.