Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Július 19-én SYSADMINDAY: egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket!

Megjelent a NetBeans 7

Bodnár Ádám, 2011. április 21. 12:13
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Tegnap megjelent a NetBeans 7, a Sun, azaz immár az Oracle népszerű integrált fejlesztési környezete. A legfontosabb újdonság a Java 7 támogatás, de aki PHP-ban, HTML-ben vagy C/C++ nyelvben dolgozik, annak is érdemes lehet egy próbát tennie.

hirdetés

Befutott a NetBeans 7, ez a nylt forrású fejlesztői eszköz első főverziója azóta, hogy az Oracle a Sun tulajdonosa lett - ez az újdonságok listáján érzékelhető is. Az egyesülés kapcsán a vállalat korábban közölte, meg akarja tartani és továbbra is fejleszteni kívánja a NetBeanst, a Sun nyílt forrású fejlesztői környezetét, de a stratégiai fejlesztői eszköze saját JDeveloper.

Java 7

A NetBeans 7 jelenleg az egyetlen nyílt forrású fejlesztői eszköz, amely támogatja az egyelőre még korai állapotú, fejlesztői előzetesként elérhető Java Development Kit 7-et, beleértve a nyelv egyszerűsítését célzó Coin projekt keretében végrehajtott változtatásokat, a kódkiegészítést és hint-elést. A JDK7 végleges verziója várhatóan júliusban érkezik meg, a NetBeans pedig a 7.0.1 verzióban kapja meg azokat az újdonságokat, amelyek a jelenlegi, fejlesztői előzetestől eltérnek.

A JDK 7 egyik fontos fejlesztése lett volna a modularitás, ezeket az erőfeszítéseket a Jigsaw projekt fogja össze, egy másik fontos fejlesztés pedig a Lambda projekt keretén belül történik, ami új első osztályú függvények, függvénytípusok beépítését célozza. Ezeket azonban csak a 2012-ben érkező JDK 8 kapja meg, derül ki tavaly ősszel az Oracle OpenWorlddel párhuzamosan zajló JavaOne konferencián, ahol az Oracle először ismertette, mik a tervei a Javával.

Azok a Java-fejlesztők, akik még nem használnak Java 7-et, az új NetBeansben olyan képességeket élvezhetnek mint a jobb integráció az Oracle WebLogic Serverrel, az Oracle adatbázissal és a GlassFish 3.1 nyílt forrású Java alkalmazásszerverrel. Emellett említésre méltó fejlesztés a Maven projektmenedzsment-eszköz 3-as verziójának támogatása, a JUnit 8.4.2 integráció a távoli HTTP URL-el követésének lehetősége Javadoc-ból, illetve az Oracle az újdoságok között említi aGridBagLayout testreszabásához kínált új vizuális eszközt. A Java EE-ben dolgozóknak a jobb CDI- és REST-támogatás lehet vonzó a NetBeans 7-ben többek között.

PHP, HTML, C/C++

A NetBeans cseh eredetű, a szoftver Xelfi néven látta meg a napvilágot 1997-ben a prágai Károly Egyetemen, majd később egy cég alakult a Xelfi útjának egyengetésére, amit 1999-ben vett meg a Sun Microsystems, amely nyilvánossá tette a szoftver forrását. A NetBeans egy Java-fejlesztői környezetnek indult, azonban a 6.0 verzió óta már a JavaScriptet is támogatja a C és a C++, illetve a Java Enterprise Edition mellett, azóta pedig több más nyelvvel (pl. PHP) bővült a kínálata. A Ruby On Rails januárban kikerült a támogatott nyelvek közül.

Aki nem Java-fejlesztésre használja a NetBeans-t, annak is érdemes egy próbát tennie a 7-es verzióval: a webfejlesztők a HTML5 és JavaScript Object Notation támogatásnak örülhetnek, a PHP-vel dolgozóknak pedig a PhpDocumentorral való együttműködés és a PHP 5.3-ban megjelent aliasok kezelése miatt lehet érdemes váltani. A C/C++ nyelvekben fejlesztők számára a NetBeans Platform Profiler teljesítménynövekedése lehet a legnagyobb újdonság. A NetBeans 7 kiadási jegyzéke az összes újdonság részletes listájával itt érhető el.

A NetBeans 7 letölthető az Oracle oldaláról. A fejlesztői környezet fut az összes népszerű asztali operációs rendszeren (Windows, Linux, Mac OS X, Solaris) és angol, portugál, japán, kínai és orosz nyelvű verzióban érhető el Java SE, Java EE, C/C++ és PHP fejlesztőknek külön-külön csomagokban is.

 

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
A IT-üzemeltetők világnapján egy teljes security meetup, számos szórakoztató program, és Felméri Péter standupja várja az érdeklődőket az Ankertbe.