Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres

AMD: natív USB 3.0 támogatás a lapkakészletekben

Gálffy Csaba, 2011. április 21. 14:15
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Akár versenyügyi problémákat is felvet az, ahogyan az Intel a Thunderbolt technológia elterjedését akarja elérni. Az USB 3.0-val versenyben lévő csatoló ugyanis zárt, szemben a nyílt iparági standardként működő USB-vel. A tét az univerzalitás és az Intel csatolómonopóliuma.

Apró győzelem az AMD-nek, hogy sikerült egy generációval megelőznie az Intelt az USB 3.0 csatolószabvány natív támogatásában: az AMD már szállítja a kompatibilis lapkakészleteket, az Intel azonban a nemrég megjelent Sandy Bridge/Cougar Point platformon nem, csak a következő, Ivy Bridge/Panther Point generációban teszi elérhetővé a csatlakozást - valamikor 2012 folyamán. Az alaplapgyártók természetesen eddig is feltették a kék csatlakozókat egyes termékekre, ehhez azonban diszkrét lapkákat kellett használniuk, ami megnövelte az árat, ugyanakkor lehetővé tette, hogy a gyártók differenciáló tényezőként, csak a drágább termékeket lássák el ezzel a funkcióval.

Hatalmi játszma

A szabvány támogatása mögött komoly hatalmi játszma folyik. Az Intel a Thunderbolt technológiát egyedül fejlesztette, így támogatására egyelőre (és a közeljövőben) csak az Intel lapkái képesek. Ez természetesen azt is jelenti, hogy az AMD termékein a csatlakozó a közeljövőben nem jelenik meg - a Thunderbolt széleskörű elterjedése így komoly versenyelőnyt jelentene az Intel számára. Az elterjedéshez azonban időre van szükség, amire az Intel legkönnyebben az USB 3.0 minél későbbi bevezetésével tehet szert.

A stratégia világos, az USB 3.0 legyen a 2.0 közvetlen utódja, és ne piszkítson bele a felső kategóriás csatolók mezőnyébe - amelyre amúgy sebessége és adottságai révén pályázhatna. Az Intel elképzelése szerint a DisplayPort-Thunderbolt kombináció lesz az a standard, amely egyszerre tudja majd kiváltani a nagy sebességet és alacsony késleltetést igénylő csatlakozókat, köztük a HDMI-t, a FireWire-t, az eSATA-t is.

Csatlakozóharc

A veszély, hogy korai bevezetésével az USB 3.0 lenyelte volna ezeket a standardokat is, valós. A harmadik generációs USB ugyanis nevéhez híven valóban univerzalitásra törekszik, ennek megfelelően visszafelé kompatibilis az előző generációval. A gyorsítás érdekében azonban bele került számos, a streamelést és a nagy sebességet lehetővé tévő elem is. Bár teljesítményben egyértelműen a Thunderbolt mögött marad, nagyságrendbeli eltérés a két csatlakozó között nincs. Kérdéses így, hogy etikusan viselkedik-e az Intel, amikor a következő generációs USB eszközök elterjedése ellen dolgozik, problémássá téve annak implementációját.

Az univerzalitás pedig hatalmas szó: bár az egereknek és billentyűzeteknek nincs szükségük több gigabites adatkapcsolatra, az USB megmutatta, hogy az egységes csatlakozó által nyújtott rugalmasság felbecsülhetetlen. A széleskörű kompatibilitás, a tudat, hogy rá lehet kötni gyakorlatilag minden terméket, komolyan emeli az USB értékét. Mindenki számára egyértelmű, hogy a három USB-csatolóval ellátott laptop jobb, mint az egy USB-vel, egy FireWire és egy eSATA csatolóval felszerelt - miközben a csatlakozók helyigénye ugyanakkora.

Mindkettőre szükség lenne

A Thunderbolt természetesen olyan úttörő technológia, amely a tech-ipar legjobb napjaira emlékeztető innovációt jelent. A csatoló zártsága és az Intel agresszív, monumentális méretével visszaélő, a piaci igényekkel kategorikusan szembemenő taktikája azonban azt jelenti, hogy rövid- és középtávon a fogyasztók csak kárát látják majd az új megoldás bevezetésének, ahogy az Intel más megoldások és a versenytársak ellenében agresszíven piacra küldi.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.