Szerző: Folyó Gergely

2011. március 7. 10:05

GDC: nem kell temetni a PC-s játékokat

Véget ért 2011 első nagyobb játékos rendezvénye a Game Developers Conference. A San Franciscó-i esemény ugyan inkább szakmai szempontból érdekes, de több kiadó is igyekezett meglovagolni a konferenciát övező felhajtást a legfrissebb bejelentéseinek időzítésével.

A cikk keretein belül nem veszünk sorra minden információmorzsát, inkább azokról az újdonságokról és előadásokról lesz szó, melyek tárgya hosszabb távon is hatással lehet a videojátékok és az iparág fejlődésére. Az érdeklődők a Gamekapocs oldalán olvashatnak teljes tudósítást.

Nem kell még a PC-t temetni

A PC-s játékpiac érdekeit szem előtt tartó PC Gaming Alliance ugyan éppen a kiállítás előtt veszített el két fontos partnert a Microsoft és az NVIDIA személyében, mégis jó hírekkel szolgálhatott a GDC-n: a DFC segítségével végzett felmérések szerint tavaly 19 százalékkal, 16,2 milliárd dollárosra bővült a PC-s játékpiac. A beszámoló szerint a növekvő tendencia a világ minden fontosabb régiójában - így Kína mellett az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Németországban, Japánban és Dél-Koreában - megfigyelhető volt, és az előrejelzések szerint ez a folyamat 2014-ben is tartani fog - akkor 23 milliárd dolláros forgalom várható. A piac hajtómotorjai természetesen a közösségi oldalakon futó játékok és azok az MMO-k voltak, amelyekkel ingyenesen lehet játszani, csupán bizonyos extra tartalmakért kell fizetni.

Bármilyen játék futhat a böngészőben: Gaikai

Kis szerencsével azonban a hagyományos PC-játékok is kaphatnak némi hátszelet, legalábbis ez a célja a Gaikai tervezőinek. A jelenleg bétatesztelés alatt álló, 12 országban elérhető szolgáltatás a cloud-gaming egyik zászlóvivője: lehetővé teszi, hogy a legújabb játékokat a böngészőben, akár egy gyengébb PC-n futtathassuk. A Gaikai először csak a játékok demóját teszi elérhetővé, azokat viszont bárki számára: miután a 60-90 perces kipróbálható verzió véget ért, a felhasználó megrendelheti az adott cím dobozos változatát, megvásárolhatja és letöltheti a digitális kópiát, sőt adott esetben a Gaikai szerverein keresztül is folytathatja azt. Érdekesség, hogy a Gaikai ablakait a YouTube-videókhoz hasonlóan bármelyik weboldalra beilleszthetjük, ezért az sem kizárt, hogy a jövő online játéktesztjei mögött vagy az üzletek termékadatlapján egy-egy játékdemó kapjon helyet.

A digitális játékterjesztés egyre nagyobb népszerűségnek örvend, az online üzletek között szinte egyeduralkodónak számít a Steam. A Valve rendszere mára több mint 30 millió felhasználót tudhat maga mögött, és jelenleg is folyamatosan bővül. A PC és a Mac után tavasszal, a Portal 2 megjelenésével a PS3-on is elérhető válik, emellett számos új funkciót adnak hozzá a jövőben: a GDC-vel párhuzamosan a Valve bejelentette, hogy a Steam tévé- és kontrollertámogatást fog kapni, továbbá egy új biztonsági szolgáltatás is érkezik majd Steam Guard néven. Ez utóbbi az Intel Identity Protection Technology támogatását is élvezi, a lényege pedig az, hogy a Steam-hozzáférésünk kezelése egyetlen PC-hez köthető, a más gépen történő módosítás pedig csak akkor lehetséges, ha azt a központi számítógépen jóváhagytuk. A cél a fiókok védelme, nehogy illetéktelen kezébe kerüljenek az adatok.

Kifelé nyitnak a konzolok

A Nintendo elsősorban a 3DS-re koncentrált az előadása során: Japánban éppen a múlt hétvégén jelent meg az új hordozható konzol, az európai és az amerikai premier a hónap végén várható. A gyártó bejelentette, hogy az AT&T 10 ezer ingyenes Wi-Fi hotspotot biztosít a nyugati 3DS-felhasználóknak az online tartalmak eléréséhez, emellett a Netflixszel is megállapodott a jövőbeli tartalomszolgáltatásról. A Nintendo azt is megerősítette, hogy új Super Mario készül a 3DS-re, s bár konkrétumokat nem közölt, az is biztos, hogy lehet majd a konzollal 3D-s videókat készíteni. Satoru Iwata, a cég elnöke maga is elismerte, hogy a játékipart a közösségi játékok viszik előre.

Az egyik legérdekesebb bejelentést a Sonytól vártuk, s végül meg is kaptuk: a Move.me egy PS3-on futó szerveralkalmazás, amellyel minden Move-hoz köthető, a játékfejlesztők által is használt információ megosztható lesz egy átlagos felhasználó PC-jén is. A hobbifejlesztők és a kutatók ezek után úgy kísérleteznek a Move újszerű használatával, ahogy jól esik nekik: a Sony szerint már több egészségügyi kutatócsoport is érdeklődését fejezte ki a mozgásérzékelős kontroller alkalmazása kapcsán.

A japánok az új kézikonzoljukat, az év végén érkező NGP-t sem hagyták otthon, igaz, sok újdonsággal nem tudtak szolgálni, csak az UMD-lemezeket felváltó memóriakártyákról árulak el új információkat: a 2 és 4 gigabájttárhellyel rendelkező flashmemóriás kártyákon legalább 5-10 százalék szabad hely lesz, ahol a játékosok a mentéseiket és a letöltött tartalmakat tárolhatják. Erre egyébként szükség is lesz, mert az NPG-ben nincs belső memória.

Jó irányba haladunk?

Bár a közösségi játékok egyre nagyobb teret hódítanak, abban a kérdésben már a szakma is megosztott, hogy ezek a programok a jelenlegi formájukban jó irányba viszik-e tovább a játékipart. A FarmVille és a hasonló címek óriási bevételt hoznak a fejlesztőiknek, hihetetlenül sok ember játszik velük, mégis nagyon gyorsan és olcsón el lehet őket készíteni. Mark Skaggs, a Zynga fejlesztésekért felelős igazgatója szerint két alapelvük van: tartson a tervezés 5 percig, illetve a munkálatok haladjanak könnyen, gyorsan és jól. Többen pontosan ezt nehezményezik.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Daniel James, a Three Rings csapat alapítója például örül, hogy ilyen sokan játszanak, de annak már nem igazán, hogy mindezt olyan játékélményt biztosító programokkal teszik, melyek elterjedését ő személy szerint nem látná szívesen a jövőben. Nabeel Hyatt a Zyngától azzal védekezett: sokan elfelejtik, hogy az emberek igenis szeretnek játszani a játékaikkal, nekik pedig szórakoztató maga a fejlesztés is. Érthető, hogy van némi szkepticizmus velük szemben, de a kétkedők már akkor is feltűntek, mikor a játékok grafikát kaptak szöveges felület helyett, így erre tulajdonképpen lehetett számítani.

Film készül az Angry Birdsből

Egy GDC-bejelentés érzékeltette a legjobban, hogy a mobilos játékpiac menthetetlenül kinőtte magát, a finn Rovio hivatalosan is megerősítette, hogy rajzfilm készül az Angry Birds alapján. A részletekre ugyan még nyárig várni kell, de nem kizárt, hogy a 20th Century Fox felel majd az adaptációért, ugyanis egy nemrégiben kötött megállapodás alapján az áprilisban mozikba kerülő Rio című animációs film kapcsán is megjelenik hamarosan egy exkluzív Angry Birds játék. Peter Vesterbacka, a Rovio vezetője szerint az iPhone térnyerésével pörgött fel igazán a játékiparnak ez a szegmense, igaz, az Angry Birds sikereihez más is kellett: a Rovio a szokásosnál több időt és pénzt áldozott a fejlesztésre, emellett rengeteg energiát fordítottak az Angry Birds franchise felfuttatására is. A Roviónak egyébként az Angry Birds volt az ötvenkettedik játéka, korábban főleg nagyobb kiadóknak, például az Electronic Artsnak fejlesztett.

A fejlesztők kedvencei

Évről-évre a GDC egyik fénypontjának számít a Game Developers Choice Awards díjátadó is, elsősorban azért, mert itt nem a közönség vagy a sajtó, hanem - ahogy azt az elnevezése is sejteti - a fejlesztők választják ki a tavalyi év legjobb játékait. Idén a “western GTA”-nak csúfolt Red Dead Redemption vitte a prímet, a program megnyerte a legjobb technológia, audio, dizájn és az év játéka kategóriákat. Népszerű volt a semmiből felbukkant Minecraft is, ez a cím három díjat zsebelhetett be, de a nyertesek között volt a Cut the Rope, a Mass Effect 2 és a Limbo is. Az Independent Games Festival legtöbb díjat nyert játékai közé a Minecraft és az Amnesia: The Dark Descent tartoztak, a rendezvény életműdíját pedig Peter Molyneux, a Lionhead Studios feje és a Microsoft Game Studios Europe kreatív igazgatója kapta meg.

2010 legjobbja: Red Dead Redemption

Noha a Game Developers Conference elsősorban azoknak kedvez, akit komolyabban érdekelnek a játékipar történései, nem egy kiadó az elmúlt napokra időzítette a legfrissebb bejelentéseit: az Electronic Arts bemutatta a Battlefield 3 legújabb előzetesét, az Epic demózta a harmadik generációs Unreal Engine legfrissebb változatát, ízelítőt kaptunk a már 19 millió kliensletöltést maga mögött tudó PlayStation Home újdonságaiból, a Bungie megerősítette, hogy MMO-n dolgozik, valamint a Minecraft alkotói és Tim Schafer is bejelentették legújabb játékaikat. A következő komolyabb, videojátékokkal foglalkozó rendezvény a Los Angeles-i E3 lesz júniusban, ahol bemutatkozhatnak 2011 sikervárományosai.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról