Szerző: Bodnár Ádám

2010. december 23. 09:58

Másfél milliónál jár a Windows Phone 7

Megtörte hónapos hallgatását a Microsoft és végre elárulta, hogy fogy a Windows Phone 7. Az indulás óta eltelt kevesebb mint két hónap alatt 1,5 millió készülék fogyott.

A készülékgyártók világszerte 1,5 millió Windows Phone 7 operációs rendszert futtató okostelefont értékesítettek, árulta el egy interjúban a platform értékesítéséért és marketingjéért felelős vezető, Achim Berg, aki szerint a Microsoft elégedett ezekkel a számokkal. "Szerintem realisztikusak az elvárásaink egy új platformról. A sikert inkább hosszú távon kell mérni, nem rövid távon. A világ vezetői mobilszolgáltatóinál indultunk el, de 2011-ben még továbbiak jönnek" - mondta Berg. Az európai mobilszolgáltatók október végén kezdték meg a Windows Phone 7 operációs rendszert futtató okostelefonok forgalmazását, az Egyesült Államokban pedig november elején rajtolt a platform.

Az 1,5 millió nem a fogyasztók által megvásárolt, hanem a mobilszolgáltatók és értékesítési partnerek számára kiszállított készülékek számát jelzi, ezért a számot nehéz összehasonlítani az iPhone vagy éppen az Android indulásával. Azt azért érdemes megemlíteni, hogy az eredeti iPhone-ból a bemutatást követő két negyedév alatt sem fogyott el 1,5 millió darab, az Android pedig az első készülék, a T-Mobile G1 piacra kerülése után fél évvel ért el az 1 millió eladott példányt. A teljes képhez azonban az is hozzátartozik, hogy az iPhone és az Android kezdetben csak egyetlen amerikai mobilszolgáltató kínálatában volt elérhető, másrészt pedig az azóta eltelt idő alatt az okostelefon-piac hatalmasat változott és sokszorosára nőtt.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra?

Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

Jöhet a malware-cunami az iPhone-okra? Nyílik az iOS, de tényleg annyira veszélyes ez? Annyira azért nem kell félni, elég sok kontroll van még az Apple-nél.

"Teljesen új platformot vezettünk be a Windows Phone 7-tel és időbe telik a partnerek és a fogyasztók tájékoztatása, a figyelem felkeltése. Elégedettek vagyunk azzal ahol tartunk, de hosszú távú terveink vannak, a Windows Phone 7 csak a kezdet" - folytatta Berg. "A lényeg, hogy rá tudjuk venni az embereket arra, hogy eljátsszanak a Windows Phone-nal. Aki megtette, mind megszerette. Ez nagyon fontos a számunkra."

A Microsoft a Windows Phone 7 piacra vitelénél az iPhone és az Android előnyös tulajdonságait próbálta meg ötvözni: egyetlen, szigorúan kézben tartott szoftververzió létezik, a platform nem töredezik szét, de a szoftver több készülékgyártó kínálatában is elérhető. Bár a hardverspecifikációknál egy kötelező minimumot meghatároz a Microsoft, valamennyi mozgásteret enged a telefongyártóknak is, így aztán azok saját innovativitásukat is belevihetik a termékekbe, bár a lehetőségek azért korlátozottak. Jelenleg három gyártó (Samsung, LG, HTC) közel tucatnyi készüléke vásárolható meg Windows Phone 7 operációs rendszerrel, a világ 30 országában, 60 szolgáltatónál. Magyarországon a T-Mobile, a Telenor és a Vodafone egyaránt forgalmaz Windows Phone 7-et futtató mobilokat.

A Windows Phone 7 fejlesztői támogatottsága ugyanakkor minden várakozást felülmúl. A programozók számára azért lehet vonzó a platform, mert hasznosíthatják már meglevő ismereteiket: ha valaki ért a .NET nyelvekhez, a Silverlighthoz, dolgozott már az XNA-val vagy csak a Visual Basicet ismeri, könnyen készíthet alkalmazást Windows Phone 7-re is. Annak ellenére, hogy a platform mindössze 2 hónapos, máris 4 ezer alkalmazás érhető el a hivatalos piactéren, ahová a Microsoft tájékoztatása szerint 18 ezer fejlesztő regisztrálta magát máris. Magyarországon is megmozgatta a szoftverfejlesztők fantáziáját a Windows Phone 7, a Microsofttól kapott adatok szerint közel 4 ezren töltötték le eddig a fejlesztői eszközkészletet.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról