Szerző: Koi Tamás

2010. december 8. 14:56

Részben kamu a Vodafone karácsonyi kedvezménye?

Régi kereskedői trükkhöz folyamodott idei karácsonyi akciójában a Vodafone, derül ki egy a szolgáltató őszi és karácsonyi ajánlatait összehasonlító blogbejegyzésből.

A mobilszolgáltatók évek óta próbálnak karácsonyi akcióikkal, illetve árcsökkentésekkel magukhoz csábítani újabb ügyfeleket, illetve rábírni arra a régóta a cégnél lévő előfizetőket, hogy hosszabbítsanak. Egy ma megjelent blogbejegyzés szerint a Vodafone ezúttal régi kereskedői trükköt alkalmazott: bizonyos készülékek árait korábban megemelte, majd később ugyanannyival csökkentette, így lényegében változatlan áron adhatja az ünnepek során a mobilokat úgy, hogy az ügyfelek azt hiszik, olcsóbban kapják a telefont, mintha egy hónappal korábban vásároltak volna.

A szolgáltató októberi, novemberi és aktuális, decemberi árlistáját összehasonlító írás összesen nyolc, zömében alsó- és középkategóriás készüléket emel ki, melyeket most (elméletileg csökkentett áron) pont annyiért, vagy alig kevesebbért lehet megvásárolni mint októberben. A blog szerkesztőjének - aki maga is újságíró - állítása szerint munkája során figyelt fel arra, hogy a cég novemberben látványosan árakat korrigált, előfizetéses konstrukcióban 2-10 ezer forinttal megemelve bizonyos, jellemzően alacsonyabb árfekvésű mobil árát.


Karácsonyi választék: nem minden kedvezmény kedvezmény?

Tény, hogy ilyen mértékű áremelés az évnek ebben a szakaszában meglehetősen szokatlan jelenség, a vélt okokra pedig magyarázatot adhat az azóta megjelent újabb árlista, ahol az érintett mobilok ismét az októberi árszinten szerepelnek. Az árak mozgását ráadásul a beszállítók sem befolyásolhatták ilyen mértékben, vagyis nem beszélhetünk sem logisztikai problémák, sem árfolyamkülönbségből eredő árváltozásról.

Toxikus vezetők szivárványa

Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Toxikus vezetők szivárványa Az IT munkakörülményeket, a munkahelyi kultúrát alapjaiban határozzák meg a vezetők, főleg ha még toxikusak is.

Erre utal legalábbis, hogy a novemberi áremelkedés, majd a karácsony előtti árcsökkentés több gyártó készülékét is érinti, így a listán szerepelnek hasonló árszintű Nokia, Samsung és LG mobilok, melyek ára eltérő mértékben változott az érintett hónapokban. A jelenség a feltöltőkártyás tarifáknál kevéssé szembeötlő, ott a nyolc felsorolt mobilból háromnak decemberben nagyobb mértékben csökkent az ára, mint amennyivel novemberben emelkedett, vagyis ebben a konstrukcióban tényleg olcsóbbak lettek a mobilok októberhez képest.

Ezzel együtt fontos leszögezni, hogy a vizsgált telefonok közül mindössze kettő szerepel a Vodafone interneten is közzétett kiemelt karácsony ajánlatai közt, az is csak feltöltőkártyás csomagban, ráadásul ez a két mobil (az LG GS290 és a Samsung Shark Slider) most ténylegesen olcsóbb is, mint októberben. A cég emellett láthatóan az okostelefonokra fókuszál idei kiemelt ajánlataival, igaz, ebből még nem következik, hogy az olcsó készülékekből nem kíván nagyobb mennyiséget eladni.

Frissítés: Az árváltozásokkal kapcsolatban kerestük a Vodafone-t is, a szolgáltatótól Bányai Tamás, a cég szegmens marketing igazgatója a következőket nyilatkozta: "A készülékárak meghatározása számos folyamatosan változó paraméter figyelembe vételével történik, ilyenek például a beszerzési árak, az aktuális forint árfolyam valamint az egyes célszegmensek számára meghatározott időszakos promóciókba fektetett akciós ártámogatás mértéke is. Ezek eredményeként az egyes készülékek árai időszakonként jelentősen eltérhetnek."

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról