Szerző: Bodnár Ádám

2010. november 25. 12:44

A Novellnél maradnak a UNIX-szal kapcsolatos jogok

A Novell hétfői eladása kapcsán sokakban felmerült a kérdés, vajon mi lesz a UNIX-szal kapcsolatos jogokkal, amelyek a vállalat tulajdonában vannak. Ezek a jogok továbbra is a Novellnél maradnak, de akkor mit is vett meg a Microsoft-vezette CPTN Holdings?

A UNIX-jogok maradnak, az openSUSE biztonságban van

A Novellért 2,2 milliárd dollárt fizetett a magántőke-társaságok tulajdonában levő, terminál-emulációs szoftverekre és felügyeleti megoldásokra szakosodott Attachmate, de a tranzakciónak része volt egy 450 millió dolláros megállapodás, amelynek értelmében 882 szabadalom került a Microsoft által vezetett CPTN Holdings konzorciumhoz. Mások mellett a HWSW is azt tippelte, a UNIX-szal kapcsolatos jogok kerültek a CPTN birtokába, azonban a Novell a weboldalán John Dragoon marketing-igazgató a cég oldalán olvasható üzenetben közölte, a felvásárlás lezárását követően is a Novellnél maradnak a UNIX-szal kapcsolatos jogok.

Amint arra a HWSW olvasói is emlékezhetnek, a UNIX-szal kapcsolatos szellemi tulajdonjogok álltak annak a pernek a központjában, amelyet 2004-ben az SCO indított az IBM, illetve a nagy Linux-disztribútorok ellen azt állítva, hogy a Linuxban illetéktelenül használnak a UNIX System V-ből származó kódokat. Egy 2007 augusztusi bírósági ítélet ugyanakkor kimondta, nem az SCO, hanem a Novell a UNIX operációs rendszerrel kapcsolatos szellemi jogok tulajdonosa - az SCO jogi hadjárata totális vereséget szenvedett.

Kézenfekvő a kérdés ugyanakkor, hogy ha nem a UNIX-jogok, akkor pontosan milyen szabadalmak és szellemi tulajdon került a CPTN tulajdonába. Erre a válasz néhány héten belül várható, amikor a Novell az eladásának körülményeit egy részletes dokumentumban az amerikai Értékpapírpiaci- és Tőzsdefelügyelet elé tárja. A vállalat egyébként december 2-ára időzítette negyedik negyedéves és éves eredményeinek bejelentését, de a tulajdonosváltás miatt az elemzők és befektetők részére rendezett telefonos konferenciahívást tegnap lefújták.

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori

Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

Égbe révedő informatikusok: az Időkép-sztori Mi fán terem az előrejelzés, hogy milyen infrastruktúra dolgozik az Időkép alatt, mi várható a deep learning modellek térnyerésével?

A Microsoft sem tárta a nyilvánosság elé, milyen jogokat szerzett meg. "Örömünkre szolgál hogy részt vehettünk a Novell bizonyos szellemi tulajdonainak akvizíciójában. A Microsoft a jövőben is együtt kíván működni a Novell-lel hogy vegyes forrású IT-megoldásokat szállíthasson az ügyfeleknek" - mondta a redmondi cég vezető jogásza, Horacio Gutierrez, azonban minden további kommentártól elzárkózott.

A Novell eladása körül gyakori kérdés volt az openSUSE Linux sorsa, az Attachmate tájékoztatása szerint azonban a közösségi disztribúciót nem érinti a tulajdonosváltás. "Az Attachmate Corporation várakozásai szerint a tranzakció eredményeként nem változik a SUSE üzletág és az openSUSE projekt közötti viszony." A HWSW-nek a közelmúltban nyilatkozott Jos Poortvliet, az openSUSE community menedzsere, aki szerint az openSUSE egyik legfontosabb célja pont a Novelltől való elszakadás. Mindezek tükrében nem várható, hogy az openSUSE projektet a Novell eladása miatt hátrány érné.

Túl olcsón adta magát a Novell?

Az Attachmate-Novell ügylet kapcsán érdemes még megemlékezni arról, hogy két kis ügyvédi iroda, az Abe Shainberg és a Briscoe Law Firm is vizsgálatot kezdett a Novellnél azt állítva, hogy az igazgatótanács  nem tett eleget a részvényesekkel szembeni kötelezettségének akkor, amikor 6,10 dolláros áron eladta a cég papírjait az Attachmate-nek. "A Novell részvényei 2010. szeptember 22-én 6,53 dolláron álltak és legalább egy elemző 7.50 dolláros célárfolyamot határozott meg."

Ahogy azt a felvásárlás kapcsán már megjegyeztük, az Attachmate váratlanul jó áron jutott a Novellhez. A 2,2 milliárd dolláros tranzakcióba 450 millió dollárral beszállt a CPTN Holdings, a vételár így már csak 1,75 milliárd dollár, ha ebből levonjuk a Novell mintegy 1 milliárd dolláros készpénzállományát, akkor derül ki, mennyit fizetett valójában az Attachmate. A vállalat tehát 750 millióért hozzájutott a piac második legnagyobb kereskedelmi Linux-disztribúciójához, illetve a Novell azonosságkezelési, biztonsági és rendszerfelügyeleti portfóliójához.

A Cross Research elemzője, Richard Cohen a Wall Street Journalnak elmondta, a Novell jövőre akár 150 millió dollár szabad készpénzt is kitermelhet, de a cég átszervezéssel, működésének racionalizálásával és a ballaszttól történő megszabadulással ezt akár 200 millió dollárra is fel lehetne vinni, vagyis a vevők számára két-három éven belül megtérülne a vételár. És akkor még szóba sem került a leválasztott SUSE üzletág esetleges eladása, ami egybehangzó vélemények szerint benne van a levegőben.

Ira Cohen, a felvásárlásokra és egyesülésekre szakosodott Signal Hill Update befektetési bank vezetője a ZDNet-nek úgy vélekedett, valójában nem az Attachmate veszi meg a Novellt, hanem az Attachmate mögött álló magántőke-társaságok, a cél pedig a darabonkénti kiárusítás. Cohen úgy véli, a Novell darabonként vonzóbb felvásárlási célpontot jelent a szakmai befektetők számára mint egyben, a cég portfóliója szerteágazó, a vállalat üzletágai nemigen tudják egymás tevékenységét támogatni.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról