Szerző: Bodnár Ádám

2010. október 8. 10:26

Fúzióról tárgyalt a Microsoft és az Adobe

Több mint 10 százalékot emelkedett az Adobe részvényárfolyama, miután a New York Times megszellőztette, hogy a vállalat vezetője Steve Ballmerrel találkozott, ahol az Apple elleni közös összefogás lehetőségeiről esett szó, és állítólag felmerült a két cég egyesülése is.

Az Apple a közös ellenség

A New York Times bennfentes forrásai szerint a Microsoft első embere és kísérete több mint egy órán át tárgyalt Shantanu Narayennek, az Adobe elnök-vezérigazgatójának San Franciscó-i irodájában arról, miként foghatna össze a két cég az Apple őrületes sebességű mobilpiaci terjeszkedése ellen.

Amint arról a HWSW is beszámolt, az Apple ura, Steve Jobs lényegében keresztesháborút indított az Adobe Flash ellen, örökre száműzve azt saját mobil platformjáról. Ezt követően az Adobe a Google-lal épített ki szoros viszonyt, amelynek eredményeképp az Android megkapta a Flash-támogatást, majd nemrégiben elkészült az AIR androidos verziója is. Az iOS-szel hamarosan bajszot akasztó Windows Phone 7 operációs rendszer év eleji premierjén Steve Ballmer nem zárta ki a Flash támogatását és azóta az Adobe is megerősítette, dolgozik az ügyön.Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy a Flash támogatásának hiánya láthatóan nem zavarja az Apple vevőit, akik úgy kapkodják el az iPhone-okat és iPadeket a boltok polcairól, mintha kötelező lenne.

A találkozón részt vett, anonimitást kérő informátorok arról tájékoztatták a New York Times-t, hogy az egyeztetés során felmerült a Microsoft és az Adobe összeolvadása is, a hírre a cég részvényei közel több mint 10 százalékot ugrottak. Az Adobe részvényeit szeptember közepén már 30 dollár felett jegyezték. A vállalat 21-én tette közzé harmadik negyedéves eredményeit, amelyek erősek voltak, a kilátások azonban igen gyatrák, ennek hatására a cég papírjai 32,94 dollárról 26,67 dollárra zuhantak, ami 20 százalékos gyengülést jelent. Az akvizíciós pletykák nyomán a részvények 28,69 dollárra erősödtek tegnap.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak

Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

Nagy pénz, nagy szívás: útravaló csúcstámadó IT-soknak Az informatikai vezetősködés sokak álma, de az árnyoldalaival kevesen vannak tisztában.

A New York Times szerint a Microsoft és az Adobe évekkel ezelőtt már tárgyaltak az összeolvadásról, azonban végül nem tettek konkrét lépést attól tartva, hogy a versenyjogi hatóságok nem engedélyeznék a redmondi cégnek a tranzakciót. Az informatikai piac azonban sokat változott, látványosan megerősödött az Apple és a Google, ezért ma már nagyobb eséllyel menne át az Igazságügyi Minisztériumon, ha arra kerülne a sor.

Az eladók a vevőkre várnak

A Microsoft az elmúlt évek során átfogó termékportfóliót épített ki az Adobe kínálata ellen, beleértve az Expression tervezőszoftvereket, valamint a Flash ellenfeléül küldött Silverlightot, amely a jövő héten érkező Windows Phone 7 alapjául is szolgál. Noha minden józan megfontolás az ellen szól, hogy a Microsoft megveszi az Adobe-t, versenyjogi szempontból is rendkívül kockázatos, az ár is csillagászati lenne. A grafikus szoftvereiről ismert társaság piaci értéke meghaladja a 15 milliárd dollárt, bár Steve Ballmer két éve 44 milliárdot sem sajnált volna kifizetni a Yahoo!-ért. Elemzők szerint is nonszensz a Microsoft-Adobe fúzió, a piac valamiért mégis úgy látja, valósággá válhat egy ilyen ügylet.

A recesszió utáni hangulat jó terepet biztosít a nagy cégek számára, hogy kedvező áron vásárolhassanak fel kisebbeket, az elmúlt évben az IT-iparban is több nagy értékű felvásárlás, összeolvadás történt, többek között az Oracle-Sun, SAP-Sybase, Intel-McAfee, HP-3PAR, Cisco-Starent ügyletek. A válság alatt bizonyára sok cégbe szálltak be tulajdonosok spekulatív tőkével, arra építve, hogy az árfolyam a gazdaság élénkülésével lassan de biztosan felfelé fog mozdulni. Egy stratégiai összeolvadás során a vevő által kínált prémium akár 40-50 százalék is lehet, nem csoda, hogy a piac szinte szomjazza az ilyen akvizíciókat.

Az amerikai lap mind a két vállalatot megkereste, azonban azok nem voltak hajlandóak kommentálni az értesülést. Az Adobe szóvivője szerint a két cégnek több millió közös ügyfele van a világon és semmi szokatlan nincs abban, hogy a vezetők rendszeresen találkoznak. Hogy most miért találkozott, miről egyeztetett Ballmer és Narayen, arról az szóvivő nem adott információt. A Microsoft kitért a válaszadás elől.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról