Mellékleteink: HUP | Gamekapocs
Keres
Ősszel is lesz HWSW free! Alkalmazott AI meetup és agilis fejlesztői meetup a módszertanok dzsungeléből, szeptember 24-25-én.

Szívatják a közműszolgáltatók a T-Home ügyfeleket

Koi Tamás, 2010. október 07. 13:20
Ez a cikk több évvel ezelőtt születetett, ezért előfordulhat, hogy a tartalma már elavult.
Frissebb anyagokat találhatsz a keresőnk segítségével:

Május óta a Magyar Telekom ügyfelei a távközlési szolgáltató közvetítésével is igénybe vehetnek gáz- és áramszolgáltatást, melyek árából bizonyos feltételekkel kedvezményt ad a cég. Az átszerződés azonban az eddigi tapasztalatok szerint sok esetben korántsem zökkenőmentes.

Hónapokig elhúzódó szerződéskötési procedúra, újra benyújtott kérelmek, későn, vagy éppen túl korán érkező számlák, teljes számlakáosz - számos T-Home ügyfél volt kénytelen szembesülni a felsorolt jelenségek valamelyikével, miután némi árkedvezmény reményében vállalta, hogy gáz- és áramszolgáltatót vált. Érdeklődőkben ugyan a szolgáltató szerint nincs hiány, de az átírással járó adminisztrációs procedúra jelentősen lassítja a folyamatot, tapasztalatok szerint emellett sokszor a régi, más néven egyetemes szolgáltatók gáncsolják az átszerződést.

Gáz van? Gáz van!

A telekommunikációs nagyvállalat május elején jelentette be, hogy teljesen új vizekre evezve május 17-től lakossági ügyfeleinek egy szűk köre számára elérhetővé teszi a kedvezményes áram- és földgázvásárlási konstrukcióit több, úgynevezett elosztói engedélyessel kötött együttműködése alapján. A szolgáltató május közepétől négy nagyvárosban, Szegeden, Székesfehérváron, Szombathelyen, Miskolcon és ezen városok vonzáskörzetében, valamint Budapest XVIII. kerületében kínálja az áram- és földgázszolgáltatást lakossági ügyfeleinek a T-Home termékportfólió részeként. A cég augusztus 1-től újabb hat településsel bővítette energiaszektori szolgáltatási területeit, így Budapest XI. kerülete, Debrecen, Győr, Szolnok, Zalaegerszeg, és Velence, valamint ezek vonzáskörzete csatlakozott a kezdeti körhöz.

Noha korábban azt ígérte a Magyar Telekom, hogy az átszerződés átlagosan két hónap alatt lezajlik, mára nyilvánvalóvá vált, hogy ezt a határidőt több esetben nem tudja tartani - sokszor azonban önhibáján kívül. Az átszerződés adminisztrációs folyamatát ugyan a távközlési vállalat intézi, vagyis az ügyfeleknek elvileg elég egyszer betérniük egy T-Pontba, és aláírni a szerződést, a régi szolgáltató sok esetben így is nehezen engedi el az előfizetőt.

Az átszerződés egyik feltétele például, hogy az előfizetőnek nem lehet lejárt számlatartozása a szolgáltató felé, erre az energiaszolgáltatók - érthető okból - komoly figyelmet fordítanak a szolgáltatóváltás során. Az átírási folyamat alatt ugyanakkor legalább egy, de adott esetben több különbözeti számla is érkezik a régi szolgáltatótól, ha ezek befizetésével figyelmetlenségből akár csak egy napot is elmarad az ügyfél, a cég azonnal visszautasítja kérelmét, és kezdődhet az egész procedúra elölről. Emellett előfordult olyan eset is, hogy a régi szolgáltatónál lebeszélték a váltásról az ügyfeleket, vagy elijesztették őket attól, hogy átszerződjenek.

Ha van számla, az a baj, ha nincs számla, az a baj

A HWSW tudomása szerint sokszor rendezett számlamúlttal rendelkező ügyfelek esetében is hónapokig késlekedhet a váltás: van olyan előfizető, aki június közepén kötött szerződést a Magyar Telekommal, és a mai napig nem kapott T-Home-os gáz-, illetve villanyszámlát, de a különbözeti elszámolásokon túl régi szolgáltatójától sem érkezett számlaboríték. Tekintve, hogy a nagyobb háztartások esetében a havi közüzemi számlák összege több tízezer forintra is rúghat, a hónapokig halmozódó tételek egy összegben komoly anyagi terheket róhatnak azokra az ügyfelekre, akik nem voltak elég előrelátóak, és nem tették félre a havi közüzemi díjak összegét. A káoszt és a bizonytalanságot fokozza, hogy néhány ügyfél a T-Home-os csekkje mellé egy időben kapott számlát a régi szolgáltatójától is.

A Magyar Telekom csomagolt kedvezményekkel igyekszik ügyfeleket elcsábítani az egyetemes szolgáltatóktól. A szerződéskötés után az áram vagy a gáz továbbra is a régi vezetéken vagy csövön érkezik, a távközlési cég csupán az értékesítést, az ezzel járó számlázási folyamatot, valamint az ügyfélszolgálati tevékenységet veszi át. A havi gáz- és villanyszámlán spórolható maximum 8 és 5 százalék kedvezmény ígérete számos ügyfelet meggyőzött, olyannyira, hogy mára a cégnek több mint tizenötezer szerződött közmű-előfizetője van.

Király István, a Magyar Telekom új marketing vezérigazgató-helyettese szeptember második felében újságíróknak azt nyilatkozta, hogy a közüzemi konstrukciók iránti érdeklődés messze meghaladja a vállalat előzetes várakozásait. Könnyen lehet ezért, hogy a cég nem készült fel megfelelően (humán-erőforrás, ügyfélszolgálati támogatás stb.) az átírási folyamatokkal járó adminisztrációs terhekre, valamint nem készítette fel időben számlázási rendszerét az új szolgáltatások beindítására, ettől függetlenül nyilvánvalónak tűnik, hogy a legtöbb akadályt a régi közműszolgáltatók gördítik az átállás útjába, akiknek alapvetően semmi érdekük nem fűződik a gyors szolgáltatóváltáshoz.

A Magyar Telekom lapunk megkeresésére közölte, nem érkezett a céghez tömeges panasz a szolgáltatóváltással kapcsolatban, ezzel együtt a váltási folyamat kapcsán elismerte, hogy a procedúra a cikkben említett "hátráltató tényezők" miatt sokszor nagyon hosszúra nyúlik. A cég sajtóosztályától kapott információk szerint azon ügyfelek, akik egy adott hónap 15. napja után szerződnek, két hónap plusz 1-15 napot kell várniuk, mire az ellátásba kerülhetnek. A Magyar Telekom válaszában határozottan tagadta, hogy a váltást az késleltetné, hogy a számlázási rendszert nem készítette fel megfelelően.

Facebook

Mit gondolsz? Mondd el!

Adatvédelmi okokból az adott hír megosztása előtt mindig aktiválnod kell a gombot! Ezzel a megoldással harmadik fél nem tudja nyomon követni a tevékenységedet a HWSW-n, ez pedig közös érdekünk.
A HWSW októberben induló gyakorlatorientált, 10 alkalmas, 30 órás online képzéseire most early bird kedvezménnyel lehet regisztrálni!