Szerző: Koi Tamás

2010. szeptember 21. 11:48

Késve kerül a polcokra a Nokia N8

Gyakorlatilag az első szállítmányok kiküldése előtti utolsó pillanatokban döntött úgy a Nokia, hogy elhalasztja új csúcskategóriás készülékének, az N8-nak a premierjét.

A finn gyártó termékei iránt rajongó felhasználóknak a döntés miatt további heteket kell várniuk arra, hogy a fejlett multimédiás képességekkel megáldott, és közösségi szolgáltatások igénybevételére kihegyezett csúcsmobilt a kezükben tarthassák. A késés ugyanakkor nem csak a rajongók, hanem a gyártó számára is kínos fiaskó, hiszen a cég bevallottan komoly reményeket táplál az N8 sikereit illetően - az első Symbian^3-as okostelefonnak olyan nagyágyúkkal szemben kell helytállnia, mint az iPhone, vagy a HTC Desire.

A Nokia egyelőre nem közölte, hogy miért kellett változtatni az eredeti ütemterven, a legvalószínűbb forgatókönyv azonban alighanem az, hogy a telefon szoftvere nem érte el időben azt a minőségi szintet, amivel a gyártó nyugodt szívvel piacra küldte volna a terméket. A csúcskészülékeket érintő szoftveres hibák miatt a finnek többször is megégették már a kezüket, a legutóbbi emlékezetes baki a tavaly nyáron boltokba került N97-et érintette. A Nokia akkori csúcsmodelljének kezdeti szoftvere valósággal hemzsegett a hibáktól, a gyártó csak hónapokkal később tudott olyan firmware-t készíteni a mobilhoz, mely az eleinte tömegeknél jelentkező problémákat kiküszöbölte.

Az N8-at idén áprilisban jelentette be a cég, azt ígérve, hogy a készülék a "nagyobb piacokon" a harmadik negyedév végére a boltokba kerül. Az impozáns képességekkel (3,5 hüvelykes OLED-kijelző, 12 megapixeles kamera, fém készülékház stb.) rendelkező okostelefon kapcsán, valamint a kezdeti prototípusok vizsgálata után a szakma többé-kevésbé egységesen, elismerően nyilatkozott, ugyanakkor abban is egyetértés mutatkozott, hogy a telefonnak sokkal hamarabb piacra kellett volna kerülnie ahhoz, hogy komoly esélye legyen a sikerre vetélytársaival szemben.

Az újdonságot ettől függetlenül borsos fogyasztói ára (nettó 370 euró) dacára vélhetően így is viszik majd, mint a cukrot, legalábbis erre utal, hogy a gyártónál leadott előrendelések száma állítólag messze meghaladja az előzetes várakozásokat. A Nokia saját bolthálózatán túl természetesen szolgáltatópartnereivel karöltve is értékesíti majd az N8-at, a cég eddig száznál több operátorral szerződött a mobil forgalmazására.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a mobil hazai forgalmazását hogy érinti a szállítás elhalasztása.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról