Szerző: Koi Tamás

2010. július 8. 09:07

Használják-e valaha a 3G-s hálózatot a kézi konzolok?

Bizonyos jelek arra utalnak, hogy a jövőben megjelenő kézi konzolok, videojátékok mobilinternet segítségével kommunikálhatnak majd az interneten keresztül.

A bivalyerős hardverrel rendelkező okostelefonok világában egyre nehezebb dolga van a hordozható videojátékok területén máig jelentős hardvereladásokkal büszkélkedő konzolgyártóknak. A folyamatosan erősödő mobilszegmenssel rendelékező játékpiacot végérvényesen felforgatta az iPhone, és más, széles körben elterjedt platform (például a Google Android) megjelenése, így a konzolgyártóknak egyes iparági szereplők szerint hosszabb távon nem marad más választásuk a növekedéshez: akárcsak a telefonoknak, így a kézi konzoloknak is csatlakozniuk kell a mobilhálózatokhoz.

A Wall Street Journal riportja szerint mindez hamarosan bekövetkezhet, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy Japán legnagyobb mobilszolgáltatója, az NTT DoCoMo már tárgyal a részletekről pontosan meg nem határozott piaci szereplőkkel. A lap szerint a két potenciális tárgyalófél a kézi konzolok piacát uraló Nintendo és a Sony lehet - utóbbi egyes, korábbi pletykák szerint még idén piacra dobhat egy új generációs PlayStation Portable kézikonzolt.

A két japán konzolgyártó kurrens modelljei, a Nintendo DSi és a PlayStation Portable ugyan most is képesek internetkapcsolat felépítésére, ugyanakkor csak Wi-Fi hálózaton keresztül, ami a valódi mobilitásnak gátat szabhat. A kézi konzolok mobilhálózaton keresztüli kommunikációja az utóbbi időszak trendjét tükrözné: egyre több médiafogyasztásra alkalmas eszközbe (tipikusan ilyenek az elektronikus könyvolvasók például) kerül ugyanis 3G-s modem.

"Egyre inkább kezd elmosódni a határ az okostelefonok és a hordozható videojátékok közt. Lehet, hogy idővel teljesen megszűnik" - hívja fel a figyelmet egy a lap által megkérdezett elemző, Juszuke Tszunoda. Bár a Nintendo kapcsán csak homályos múltbéli utalások árulkodhatnak arról, hogy a cég új irányt ad a kommunikációs alrendszer fejlesztésének, a Sony kapcsán gyakorlatilag nyílt titok, hogy előbb-utóbb elkészül a sokat emlegetett PlayStation Portable telefon.

A Sonynak mindenesetre eltökélt szándéka, hogy visszaszerezze domináns pozícióját a hordozható médialejátszók piacán, az ehhez szükséges új stratégia részeként pedig megújult tartalomterjesztési rendszert, valamint egy azt kihasználó, új termékcsaládot is bemutat majd az idei év során. A részletekről egyelőre semmit sem tudni, az idei premierrel kapcsolatban nem túl biztató előjel mindenesetre, hogy az egyik legfontosabb játékipari eseményen, a múlt hónapban rendezett E3 expón sem hoztak nyilvánosságra legalább információfoszlányokat az új hardverről, hardverekről.

Az újabb okostelefonok és a velük elérhető alkalmazás-piacterek közben egyre nagyobb nyomást gyakorolnak a konzolgyártókra, ahogy egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a piacból. A Flurry Analytics márciusi statisztikái szerint 2009-ben a két népszerű kézi konzol, a PSP és a Nintendo DS mellett már az iPhone platform is meghatározó piaci szereplővé nőtte ki magát Észak-Amerikában. A cég úgy kalkulál, hogy a hordozható játékgépekhez fejlesztett videojátékok után származó 2,55 milliárd dolláros bevétel 19 százalékát adták az iPhone-nal és az iPoddal kompatibilis játékok.

Az Apple ezzel a régióban megelőzte a Sonyt, melyhez csupán a bevételek 11 százaléka jutott 2009-ben. Intő jel lehet a Sony és a Nintendo számára, hogy a meccs állása 2008-ban még fordított volt, akkor a 2,25 milliárd dolláros bevételek mindössze 5 százalékát tudta megkaparintani az Apple, míg a Sony 20 százalékon állt - derül ki a statisztikákból. Az elmúlt években többször is felröppent a pletyka, hogy a Sony és a mára teljesen az irányítása alá került Sony Ericsson közösen dolgozik egy PlayStation telefonon, de a néha hivatalosan is elismert projekt eddig nem szült látható eredményt, és az eddigi várakozások teljesen megalapozatlannak bizonyultak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról