Szerző: Koi Tamás

2010. május 25. 13:28

Mindhárom mobilszolgáltatónál elérhető a Nokia Messaging

Immár a Vodafone ügyfelei is igénybe vehetik a Nokia push e-mail és azonnali üzenetküldő szolgáltatását, a Nokia Messaging fizetős változatát.

A push e-mail és Ovi Chat szolgáltatását biztosító Nokia Messaging 2010. május 20. óta az összes, a szolgáltatás igénybevételére alkalmas Symbian-alapú Nokia okostelefonnal rendelkező Vodafone-ügyfél számára elérhető. A bétafázis alatt ingyenesen használható, azóta fizetőssé tett push e-mail szolgáltatás támogatja a legtöbb népszerű e-mail megoldást, mint például a Gmailt, a Windows Live Hotmailt és a Yahoo! Mailt, a Nokia saját Ovi Mailjét, valamint a jelentősebb helyi e-mail szolgáltatásokat, mint a Citromail, az Indamail és a Freemail, valamint az Ovi Chat azonnali üzenetküldést.

A Nokia Messaging-et 2008-ban, a Nokia World 2008 rendezvényen jelentette be a finn gyártó. A szolgáltatás lényegében a BlackBerry push-email rendszerének mintájára jött létre azzal a céllal, hogy a mobiltelefon-használók külön beavatkozás (szinkronizálás) nélkül is megkaphassák e-mail üzeneteiket mobiljukra, illetve azokra azonnal választ tudjanak küldeni. A kanadai Research in Motion push e-mail szolgáltatását ma több tízmillióan veszik igénybe, ezzel jelentős profitot termelve a gyártónak.

A finn cég a három hazai operátor közül elsőként a Telenorral és a T-Mobile-lal egyezett meg a fizetős szolgáltatás bevezetéséről tavaly novemberben, a Vodafone csatlakozásával így immár mindhárom hazai mobilszolgáltatónál elérhető a főként üzletemberek igényeit kiszolgáló opció. A Vodafone ügyfelei 450 forintos havidíj ellenében vehetik igénybe a szolgáltatást - ebbe a havi díjban nem szerepel a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges adatforgalmi díj.

A Telenornál a szolgáltatás 1 forintba kerül SIM-kártyánként, de feltétel egy legalább 100 MB adatmennyiséget magába foglaló internetes csomag előfizetése is, a T-Mobile-nál nincs ilyen feltétel, a szolgáltatás havidíja ellenben lényegesen több: 990 forint, ugyanakkor ha van az ügyfélnek mobilinternet-csomagja is, akkor csak 590 forintot kell fizetnie havonta.

a címlapról

last minute bug

28

Döcögősen rajtol a Firefox 78

2020. július 3. 10:05

A Mozillának az utolsó utáni pillanatban kiszúrt bugok miatt kellett félbeszakítania a frissítés kiadását.