Szerző: Koi Tamás

2010. május 13. 12:45

Üti-vágja egymást az Apple és a HTC

Immár oda-vissza zajlik a pereskedés az Apple és a tajvani HTC közt, miután az ázsiai cég a héten bepanaszolta az Apple-t szabadalomsértés miatt.

Az amerikai importot szabályozó Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsághoz benyújtott panasz szerint az Apple öt, a HTC tulajdonában lévő szabadalmat használ engedély nélkül iPhone, iPad és iPod termékeiben. A tajvani okostelefon-gyártó az ilyenkor szokásos eljárás megindítását, vagyis az érintett termékek forgalmazásának betiltását kérte az illetékes hivataltól. Az Apple ugyanezt kérte egy hasonló eljárásban március elején, aligha valószínű azonban, hogy bármiféle korlátozó intézkedésre sor kerülne.

Az érintett szabadalmak a Kereskedelmi Bizottsághoz benyújtott dokumentumok szerint az eszközök energiatakarékos működését, valamint a tárcsázási folyamatot határozzák meg. Az Apple márciusban benyújtott panasza húsz szabadalom jogosulatlan használatát kifogásolja - ezek nagy része az iPhone kezelőfelületére vonatkozik.

A március óta tartó szabadalmi vita egyes szakértők szerint az Apple és a Google közt dúló, a mobilplatformokat érintő harcról szól. A HTC-termékek kereskedelmi korlátozása ugyanis a Google Nexus One-ra is vonatkozna, melyet az ázsiai cég gyárt, emellett gyakorlatilag kizárólag androidos okostelefonok szerepelnek azon a listán, melyek árusítását és importját Steve Jobs cége betiltatná.

Nem a HTC az első cég, amellyel az Apple komoly szabadalmi vitába keveredett. A mobilpiac első számú gyártója, a Nokia és az Apple közt tavaly év végén mérgesedett el a helyzet, melynek eredményeként a felek több testületnél is panaszt tettek egymás ellen, majd a bíróság, illetve a Nemzetközi Kereskedelmi bizottság elé citálták egymást. Az ügy legújabb fejleményeként a Nokia múlt héten újabb keresetet nyújtott be az Apple ellen, melyben azt állította, hogy az iPad is tartalmaz szabadalomsértő technológiákat.

A hasonló jogviták ugyanakkor rendszerint peren kívüli megegyezéssel zárulnak, szakértők gyakorlatilag kizárják annak a lehetőségét, hogy bármelyik cég el tudja érni, hogy a konkurensét kitiltsák akár az Egyesült Államok, akár más országok piacáról.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról