Szerző: Bizó Dániel

2010. május 12. 15:17

Megjöttek az AMD 2010-es mobil chipjei

Bemutatta 2010-es notebook platformjait az AMD, amelyeket továbbra is a vásárlási döntést egyszerűsítő marketinggel kíván megtámogatni. A PC-gyártók részéről kiterjedt támogatást kaptak a cég termékei, amit elsősorban kedvező árukkal lehet magyarázni, jelentős fejlesztéseket ugyanis nem vonultatnak fel.

Négy mag, magasabb órajelek

Tavalyi terveinek megfelelően dobta piacra platformjait az AMD. A notebookok két fő fogyasztói szegmensét célozza a vállalat, az asztali gépeket helyettesítő multimédiás, úgynevezett mainstream gépekét, valamint a hordozhatóságot előtérbe helyező ultravékony modelleket. Az AMD új platformjai inkább a termékek optimalizációjának és marketingakciónak tekinthetőek, hiszen a vállalat sem új gyártástechnológiát, sem jelentős architekturális fejlesztéseket nem tud felmutatni.

A Danube nevű mainstream platform újdonsága, hogy a Champlain kódnéven ismert processzor négy 10h maggal bír, vagyis az AMD-nél is megjelent a négymagos mobil processzor opciója. A chipet az AMD állítása szerint kifejezetten a mobil felhasználásra optimalizálták, amibe beletartozik az alacsonyabb, C5-ös energiaszint megjelenése a magokban, valamint a cég 45 nanométeres gyártási eljárásának termékhez igazítása, ami alacsonyabb fogyasztású és szivárgású tranzisztorokat eredményez. Ehhez kapcsolódik a magokon belüli órajelkapuzási technikák továbbfejlesztése is, amivel a nem használt áramköröket villámgyorsan lekapcsolhat. Szintén segíti a fogyasztás csökkentését az alacsony feszültségű DDR3 memóriavezérlő is.

Egy Phenom II X920 formájában a Champlain 2,3 gigahertzes órajelet ér el 45 wattos TDP-keretből, ami meggyőzőnek mondható, tekintve, hogy az Intel tavaly ősszel bemutatott Clarksfield chipjei (45 nanométeres, négymagos mobil Nehalem) jelenleg csak 1,73 gigahertzes változatban érhetőek 45 wattos kerettel, a leggyorsabb 2 gigahertzes pedig már 55 wattos TDP-vel rendelkezik. Igaz, a Clarksfield sokkal több gyorstárral bír, a Champlainről teljesen hiányzik az L3, csak magonként dedikált 512 kB L2 tár található a chipek, valamint a Nehalem-mikroarchitektúra is erőteljesebb felépítésű és többszálú végrehajtással bír, így az órajelbeli hátrányt bőven ellensúlyozni tudja.

A 45 wattos mobil energiaosztály újnak számít az AMD-nél, az eddigi 35 wattosból 2 gigahertzet préselt ki az AMD, míg a régi-új 25 wattos keretből 1,6 gigahertz érhető el. A Chaimplainből a veszteség minimalizálása érdekében készül hárommagos változat is, ezek rendre 2,1 és 1,8 gigahertzet érnek el 35 és 25 wattból. A kétmagos igényeket a Geneva kódnevű chip elégíti ki, amely a tavalyi processzor kipofozott változata DDR3-vezérlővel, rendre 3,1, 2,8 és 2,3 gigahertzes maximális órajelekkel a 45, 35 és 25 wattos osztályokban. A processzorok listája itt található.

Nincs új grafika, minimális változás az ultravékony platformon

Az új processzorok mellé nem érkezett vadonatúj chipset, az M880G az AMD a tavaly a Tigrisben debütált RS880M északi hidat optimalizálta alacsonyabb fogyasztásra (7,5 watt), valamint új déli hidat kapott a rendszer. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy nincs új, hatékonyabb integrált grafika sem, továbbra is a DirectX 10.1-es Radeon HD 4200 grafikus magot integrálja a chipset. Ez leginkább azért problémás az AMD számára, mert az Intel a HD Graphicsszel lényegében beérte integrált grafika terén, pedig korábban az volt a cég egyik fő érve, miért is volna érdemes AMD-s notebookot vásárolni, hogy az Intelénél sokkal nagyobb teljesítményű, játékra is használható grafikus magot ad.

Az ultravékony gépekbe szánt 2010-es Nile platform legnagyobb újdonsága, hogy megkapja a fentebb részletezett M880G chipsetet, vagyis leginkább nagyobb grafikus és videolejátszási teljesítményt biztosít. Itt a kétmagos Geneva chip teljesít szolgálatot, 15 wattból 1,7 gigahertz elérésére képes, egymagos változatban pedig 12 wattos TDP-vel rendelkezik. A TDP értékeknél azonban természetesen sokkal fontosabb lesz, a Danube és a Nile hogyan tud majd a gyakorlatban gazdálkodni az energiával alacsonyabb terhelésen, hiszen egy notebookban a processzorok tipikusan kevés időt töltenek csúcsra járatva - ez azonban csak a tesztekből derülhet majd ki. A Nile processzoropciói erre olvashatóak.

Vevőtámogató jelölés

Az új platformokat az AMD a tavaly kitalált VISION márkázással kívánja ellátni, amely nagyjából a már lecsengett Intel Centrino márkázásnak feleltethető meg, némileg komplexebb tartalommal. A VISION célja az, hogy a vevő gyorsan tudjon tájékozódni azzal kapcsolatban, melyik notebook is volna megfelelő számára - egy újabb próbálkozás egy rendkívül komplex terület leegyszerűsítésére.

Az AMD ezért egy négyfokozatú hierarchiát hozott létre, amelyek egyre erőteljesebb konfigurációt jelölnek, így például a Vision Premium jelölésű gépekkel már lehet játszani és Blu-rayt is nézni, míg a négymagos processzorral és erős grafikával felszerelt Vision Ultimate gépek bármilyen játékkal megbírkóznak, és akár videoszerkesztésre is alkalmasak, a csúcsot pedig a Vision Black jelöli. Az AMD ehhez kapcsolódóan egy online gépválasztási tanácsadót is kidolgozott.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról