Szerző: Dojcsák Dániel

2010. május 11. 15:39

Végre lehet egy jó dugófigyelő Budapesten is

Egy hazai kezdeményezés igyekszik az okostelefonnal rendelkező autósok, illetve akár kerékpárosok kedvében is járni. A Jitti egy ízig-vérig közösségi szolgáltatás, a Magyarországot lefedő forgalmi információs rendszer bemenetét a tagok által szolgáltatott adatok adják.

Az interaktív, közösségi forgalomfigyelő rendszer kizárólag okostelefonokon működik, egyelőre csak iPhone és Windows Mobile platformokon, de az ígéretek szerint hamarosan érkezhet a Blackberryn, Androidon és a Symbianon futó változat is. A program használatával könnyen eldönthető, hogy adott pillanatban melyik útvonalat érdemes használni a városi közlekedésben. Az autósoknak időt és üzemanyagot spórol az alkalmazás, a biciklisek pedig áttekinthetik, hogy merre ne menjenek, ha nem akarnak dugóban álló autók kipufogógázaiból lélegezni.

Épp időben

A Jitti név az angol Just in Time Traffic Information kifejezés mozaikszava, ami pontosan le is írja, hogy a mi a célja a szolgáltatásnak. Az itthon szinte teljesen használhatatlan TMC-hez hasonlóan a Jitti is azt a célt szolgálja, hogy a közlekedők valós idejű információkat kapjanak a környezetükben lévő útvonalak terheltségéről. A TMC az ehhez szükséges adatbázist fix megfigyelési pontok, Útinform-adatok és egyéb rögzített bemeneti források alapján állítja elő. Ennek hátránya, hogy a felbontása erősen korlátozott, illetve leggyakrabban a frissessége is erősen megkérdőjelezhető.

A Jitti ezzel szemben a saját felhasználói közösségét használja adatforrásként. Az emberek feltelepítik az alkalmazást GPS-vevővel rendelkező okostelefonjukra, ami az aktuális pozíció bemérése után figyeli az adott útvonalon az elmozdulás mértékét, sebességét. A pozíciót, a sebességet a mobil adatkapcsolatán keresztül juttatja el a Jitti szerverére. Ott a sok felhasználó összesített adataiból kalkulációkat végez, kiszűri a fals adatokat, majd rangsorolja az utcákat aszerint, hogy mennyire folyamatosan lehet rajtuk haladni. A számítások kiszűrik a valamilyen okból megálló, leparkoló autók adatait, a gyalogosan vagy kerékpárral közlekedőket (a sebesség paraméterek alapján), így a végeredmény egy viszonylag pontos és tényleg valós idejű forgalmi jelentés lesz.

Függ a felhasználóktól

A rendszer erőssége és egyben gyenge pontja, hogy a felhasználóktól függ. Amennyiben az adott környéken egyetlen egy Jitti-s sem araszol a dugóban (mert például elkerülték azt mindnyájan), akkor tisztának tűnhet az út. A fejlesztők korábbi számításai szerint nagyjából napi ötszáz aktív használóra van szükség ahhoz, hogy a főváros teljes forgalmi térképét meg lehessen rajzolni. Igaz a tesztek során, ennél jóval kevesebb mintából is elfogadható eredményeket értek el. A Jitti mellett szól, hogy a használatára leginkább a reggeli és esti csúcsforgalomban lehet igény, azaz ilyenkor feltételezhető, hogy elegendő felcsatlakozott forrás lesz az utakon.

Magyarországon jelenleg körülbelül 100 ezer iPhone és körülbelül ugyanennyi Windows Mobile készülék van az embereknél, épp ezért esett a választás erre a két platformra, de a Symbian, Android és Blackberry támogatásával újabb potenciális felhasználók nyerhetőek. A folyamatos működéshez mindenképp szükség van arra, hogy a felhasználók ne csak kipróbálják és pár napig játszanak a szolgáltatással, hanem aktív tagok maradjanak. Ehhez kell az, hogy a szolgáltatás ne generáljon túlzott adatforgalmat, a felület könnyen kezelhető legyen, illetve ne akadályozza az okostelefon egyéb funkcióinak elérését.

Lesz fizetős része is

Adatvédelmi szempontból is aggályosnak találhatják a felhasználók a kezdeményezést, de a fejlesztők eredendően úgy alakították ki a szoftvert, hogy a felhasználók teljes anonimitást élvezzenek. Sem az indulási, sem az érkezési hely nincs rögzítve, illetve semmilyen profilalkotásra lehetőséget adó adatgyűjtés nem történik. A későbbiekben kényelmi és extra szolgáltatások is bővíthetik a kínálatot, amik azonban már fizetősek lesznek. További információk a Jitti hivatalos weboldalán találhatóak.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról