Szerző: Bodnár Ádám

2010. március 25. 14:20

Boldog házasságot ígér a Sun-ügyfeleknek az Oracle

A hét elején zajlott Balatonalmádiban a Magyarországi Oracle Felhasználók Egyesületének konferenciája, amelynek egyik legfontosabb témája a Sun akvirálását követő stratégia volt.

Tizennegyedik alkalommal rendezték meg a HOUG (Hungarian Oracle User Group) konferenciáját, amelynek az idén Balatonalmádi adott otthont. A rendezvény nyitóelőadásában Reményi Csaba, az Oracle magyarországi leányvállalatának vezetője, és Tóth Csaba vezető technológiai tanácsadó  beszélt a Sun integrációjáról, de a rendezvényen jelen voltak a Sun hazai vezetői is és a két nap során számos Sun-előadást hallgathattak meg az érdeklődők.

Gyors integráció várható

Reményi Csaba, az Oracle vezére az összeolvadás kapcsán úgy vélekedett, a Szilícium-völgy \"két leginnovatívabb vállalatának szürkeállománya egyesül\". Az Oracle nem csak a egy fantasztikus termékportfóliót vásárolt a Sunnal, hanem nagyszerű szakembereket is, akik hamarosan az Oracle-közösség részévé válnak, mondta el Reményi.  Az akvizíció célja, hogy az Oracle szoftverei és a Sun hardverei szorosan integrálódjanak egymással. Persze az Oracle nem fogja hanyagolni a többi hardverplatformot sem, de a szoftverek a Sun-rendszerekre lesznek optimalizálva, azokon nyújtják majd a legjobb teljesítményt.

Az akvizíció lezárása után az Oracle az eddigi három helyett négy üzletággal fog rendelkezni, az adatbázis-, köztesréteg- és alkalmazásdivízió mellett újonnan létrejövő egység tartalmazza majd a Sun szervereit, tárolóit, hálózati eszközeit, az infrastruktúra-szoftvereket, a virtualizációs megoldásokat, valamint az operációs rendszereket, a Solarist és az Oracle Enterprise Linuxot, mondta el Reményi.

Az Oracle és a Sun hatalmas közös ügyfélbázissal rendelkezik, világszinten mintegy 33 ezer közösen kiszolgált vállalatról és szervezetről van szó, de Magyarországon is sokan futtatnak Oracle szoftvereket Sun hardveren, ilyen például az OTP, az APEH, az RTL Klub vagy a K&H, mondta el Reményi Csaba. Számukra a felvásárlás hozadéka elsősorban az, hogy a Sun-Oracle rendszerekhez egy helyről vehetik igénybe az összes szükséges támogatási és egyéb szolgáltatást, egy szállító együttesen fogja kezelni a teljes rendszert. Magyarországon 2010 nyarán megy végbe a két cég összeolvadása, júliusban az Oracle átköltözik a Sun irodájába, majd augusztus 1-én jogilag is megtörténik az integráció.

Az egyesülés nem csak a közös ügyfelek számára kedvező: az Oracle-felhasználók számára az akvizíció olyan előnyökkel kecsegtet, mint a portfólió megerősítése a Sun  technológiáival, például köztesszotverek, virtualizáció vagy felügyelet terén. Mivel mindkét cég feltétlen híve a nyílt szabványoknak, ezért az integráció viszonylag hamar végbe fog menni a teljes portfólió mentén. A Sun-felhasználók pedig akkor is profitálhatnak például az értékesítési és támogatási folyamatok gördülékenyebbé válásából, ha egyáltalán nem akarnak Oracle-szoftvereket használni.

Vissza a jövőbe

Reményi szerint a felvásárlás az egész iparág jövője szempontjából meghatározó. Az Oracle lesz a világon az egyetlen cég, amely egy teljes vállalati IT-infrastruktúra minden elemét képes szállítani az ügyfelei számára, a szoftvereket és a hardvereket előre integrálva. Tóth Csaba szerint a felhasználóktól érkező visszajelzések azt mutatják, a cégek nem akarnak az informatikai megoldások bonyolult integrációjával vesződni és minél kevesebb szállítót szeretnének az infrastruktúrájukban látni. Az Oracle felvásárlásokon alapuló stratégiájának célja, hogy ezt az igényt kielégítse: ha egy kézben összpontosul a teljes rendszer, felgyorsul az innováció, rövidebb ideig tart egy megoldás kifejlesztése, bevezetése, tesztelése, egyszerűbb lesz az üzemeltetés és a támogatás.

Az Oracle a Sun révén többé nem csak a szoftverkörnyezetről, hanem a hardverekről is mélyreható információkkal fog rendelkezni és ezek birtokában sokkal könnyebbé válik az ügyfeleknél futó megoldások támogatása. Az Oracle tervei szerint olyan proaktív támogatási szolgáltatások is indulhatnak hamarosan, amelyek (az ügyfél kifejezett kérése esetén) teljesen automatikusan képesek státuszüzeneteket eljuttatni az Oracle központjába, amelyek birtokában a vállalat javaslatokat tehet az üzemeltetőknek, hogyan optimalizálják rendszerüket, milyen komponensek képeznek szűk keresztmetszetet és hogy mások hogyan oldották meg ezeket a problémákat.

Az Oracle-féle megközelítést alighanem más vállalatok is követni fogják, és jelenleg úgy tűnik, a 90-es években elkezdődött horizontális átrendeződés után újból a nagy, vertikálisan integrált IT-szállítóké lesz a főszerep a piacon. A Sun az ezredforduló után sikertelen kísérletet tett arra, hogy integrált intrastruktúra-szállítóvá alakítsa át magát, legjobb igyekezete ellenére sem tudott  elszakadni a szerverszállító szerepkörtől, de az Oracle képében olyan partnerre talált, amellyel együtt az IBM és a HP pozícióira is komoly veszélyt jelenthet a jövőben.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról