HWSW

A legjobb magyar mobilos alkalmazást keresi a Nokia

Idén Magyarország is csatlakozik a Nokia nemzetközi fejlesztői versenyéhez, amelynek fődíja 30 ezer dollár, azaz mintegy 6 millió forint. A legjobb magyar alkalmazás készítője 1 millió forintot nyerhet.

A Nokia a magyar verseny során azt a legjobb, helyi igényekre szabott alkalmazást keresi, ami leginkább segíti a Nokia-felhasználók mindennapjait. A legkiemelkedőbbnek ítélt magyar alkalmazás fejlesztőjének jutalma 1 millió forint, míg a második és harmadik helyezett jutalma nagy értékű Nokia-készülék. A nyerteseket a Nokia helyi képviselői és hazai mobilalkalmazás fejlesztés vezető szakembereiből álló zsűri választja ki.

A kihíváson induló fejlesztők idén négy fő kategóriákban mérhetik össze tudásukat, ezek a környezetvédelem, a szórakoztatás (zenei és multimédiás szoftverek játékok), a produktivitás (pénzügyi, üzleti és szervezési alkalmazások), illetve a "feltörekvő piacok", utóbbi kategóriában olyan (pl. mezőgazdasági, oktatási, egészségügyi) alkalmazásokat várnak a szervezők, amelyek segíthetik a fejlődő országokban élő milliók mindennapi életét. Ebben az évben a Nokia egy egyedülálló kategóriát is meghirdetett, a "Növekvő gazdasági kihívások" címmel. Itt azt az igazán nagy és merész ötletet, üzleti tervet várják, ami felforgathatja, és új szintre emeli a mobil alkalmazások világát. A kategória győztesének jutalma a nemzetközi versenyben 1 millió dollár.

A nemzetközi versenyben az egyes kategória győztesei 30 ezer dollárt, szakértői konzultációs lehetőséget, valamint éves Forum Nokia Launchpad tagságot kapnak, és lehetőséget alkalmazásuk ingyenes terjesztésére a különböző Nokia-csatornákon. A második helyezettek díja 15 ezer dollár, a harmadik helyezetteké pedig 5 ezer dollár.

A versenyen bármilyen alkalmazással lehet indulni, nincs megkötés a felhasznált programnyelvet vagy platformot illetően, az egyedüli feltétel, hogy a szoftver Nokia mobilon működjön. A pályamunkák leadási határideje mind a magyar, mind a nemzetközi megmérettetésre 2010. május 18., a döntősöket júniusban hirdetik ki, míg a győzteseket 2010 szeptemberében választják ki és értesítik.

A hazai fordulóban részt vevő pályázók – amennyiben alkalmazásukat elkészítik angol nyelven is – részt vehetnek a verseny globális részében is. A versenyről további részletek a www.callingallinnovators.com [1], valamint a www.callingallinnovators.com/hungary [2] oldalon olvashatók.

A cikkben hivatkozott linkek:
[1] http://www.callingallinnovators.com/
[2] http://www.callingallinnovators.com/hungary
A cikk adatai:
//www.hwsw.hu/hirek/44054/nokia-mobil-alkalmazas-fejlesztoi-verseny.html
Író: Bodnár Ádám (bodnar.adam kukac hwsw.hu)
Dátum: 2010. március 01. 16:39
Rovat: vállalati it