Szerző: Bizó Dániel

2009. december 2. 13:36

Új rend van kialakulóban a szerverpiacon

A Gartnert követően az IDC is kihozta negyedéves szerverpiaci jelentését, mely alapján beindultak a válságot követően kialakult új vásárlások. A piackutató szerint a krízis felrázta a piacot, és a következő hónapok során eldől, mely platformok kerülnek ki győztesen, és melyek vesztesen a megváltozott körülményekből.

A harmadik negyedévben az IDC szerint 10,4 milliárd dollárt tett ki a teljes globális szerverpiac, ami 17,3 százalékos csökkenést jelent éves összevetésben, ugyanakkor a második negyedévhez képest már több mint 6 százalékos növekedést jelent. Mindez összhangban van a Gartner két nappal ezelőtt közzétett számaival, melyek 15,5 százalékos éves csökkenést, és 10,22 százalékos negyedéves növekedést mutattak. A szerverpiac a szekvenciális bővülés mellett is még történelmi mélységekben mozog, a második negyedéves 9,8 milliárd dolláros globális forgalom nominálisan a legalacsonyabb, melyet az IDC valaha regisztrált az elmúlt 13 év során, mióta figyeli a piacot.

Az elemzőcégek véleménye abban is összecseng, hogy a legjobban az x86-os szerverek teljesítettek, melyek elsőként érezték meg a válságot egy évvel ezelőtt. Az innen származó forgalom éves szinten közel 15 százalékkal esett, azonban 18,7 százalékkal múlta felül a második negyedéves mélypontot, miután 1,6 millió x86-os kiszolgáló talált gazdára, természetesen tipikusan a belépőkategóriában, vagyis a 25 ezer dollár alatti szegmensben. Összevetésképpen az inkább a RISC, EPIC és mainframe gépek által uralt közép- és felsőkategóriában az éves visszaesés rendre 23,4 és 19,3 százalékot mutatott, és a második negyedévhez képest és mélyebbre süllyedtek - a RISC-piacot sújtja a Sun felvásárlása és a SPARC-rendszerek jövője körüli bizonytalanság is.

Új mintázat

Az x86-os gépek iránti vártnál erősebb keresletet az IDC szerint két tényező magyarázza. Az első, hogy a válság által okozott sokkot követően az IT-vezetők egy része sikeresen jutott hozzá büdzséhez olyan beszerzések esetében, melyek akár éven belüli megtérüléssel kecsegtetnek az elavult IT-infrastruktúra frissítése révén. A másik, hogy az IDC szerint a válság mellett az első- és második negyedévben visszatartott kereslet épült fel, amit részben az Intel és az AMD által piacra dobott legújabb Xeonok és Opteronok iránti várakozás magyaráz - ez az első- és második negyedévben elfojtotta a kereslet egy részét, mely koncentráltan jelentkezett a harmadik negyedév során.

Az IDC megjegyzi azt is, hogy megváltozott körülmények hatására egyre több vevő választ teljesen felkonfigurált rendszereket virtualizált környezete futtatásához. Teret nyer a blade formátum is, melyekre a jelek szerint egyre nagyobb feladatokat mozgatnak a vevők - a blade gépek már a piac 13,6 százalékát tették ki. Itt igazán az IBM brillírozott, éves szinten több mint negyedével növelte blade-bevételeit, a piac felét azonban továbbra is a HP tartja kezében. A blade-ek térnyerését mozgató erők nem változtak, legfeljebb felerősödtek: az üzemeltetés egyszerűsítése, az IT rugalmasabbá tétele, karöltve a virtualizáció alkalmazásával.

Az IDC úgy látja, hogy a válság hatására ismét felborult a platformok és szállítók közti viszonylagos egyensúly, és az IT-stratégiai újragondolások hatására egyre nagyobb teret nyernek a platformok közti migrációk, és új piaci trendek, új irányvonalak alakulnak ki. Ez azt jelenti, hogy a következő hónapok során dől el, hogy a vevők milyen megoldás, platformok felé fordulnak, és ez meghatározza majd elkövetkező évek vásárlásait is. Emlékezetes, hogy a 2000-es évek eleji dotkom-összeomlást követően drámaian megváltozott az x86-os és RISC-gépek iránti kereslet az előbbiek javára, és a RISC már soha nem tudott visszakapaszkodni, korábbi szerepét visszanyerni - jövőre véglegesednek a nyertesek és vesztesek listái.

Oprendszerek, gyártók

A Windows eközben továbbra is stabilan őrzi pozícióit, a teljes szerverpiaci bevételek 43 százalékát windowsos gépek jegyzik, míg a Linux 14,8 százalékot hasított ki magának - mindként szegmens valamivel kevesebb mint 13 százalékkal zsugorodott a tavalyihoz képest. A legnagyobb visszaesést a UNIX szenvedte el, 23,4 százalékkal kevesebb bevétele származott ilyen gépekből a gyártóknak, így a piac 27 százalékát tették ki. Az IBM nagyban, több mint 5 ponttal 39,5 százalékra növelte részesedését a UNIX-szállítók közt, a HP 29,2 százalékkal a második, a Sun pedig mindössze 23,4 százalékot gyűjtött be - a válságot megelőzően a Sun még az IBM-mel viaskodott az elsőségért, és két évvel ezelőtt még toronymagasan vezetett, több mint 36 százalékos részesedéssel.

A teljes piacon a gyártók versenyében fej-fej mellett halad az IBM és a HP, 31,8 és 30,9 százalékos részesedésükkel a piac 62,7 százalékát tartják kezükben. A Dell 13,5 százalékra növelte részesedését, miután a legkevésbé, mindössze 6,8 százalékkal csökkent bevétele, míg a Sun 35 százalékos visszaesésével 7,5 százalékra szorult vissza. Az legnagyobb öt sorát a Fujitsu zárja 5,7 százalékkal, miközben a kisebb gyártók mindössze alig több mint a teljes piac 10 százalékát képezték.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról