Szerző: Bányai György

2009. október 08. 13:03:00

Elkápráztatott az Acer HD-projektora

Az Acer H7530D kivetítőjének képén minden tűéles volt, remek volt a kontrasztarány és a fényerő, emellett a készülék ára sem túl magas.

Árrobbanás

Az Acer úgy dobja piacra a H7530D kivetítőjét, mintha küldetése lenne, az 1920x1080 képpontos modellt egyezer eurós bombaáron lehet majd megvenni. A szakboltok jelenlegi kínálatában 4-500 ezer forint alatt igen kevés terméket találhatunk hasonló képességekkel, negyedmillióért pedig még mindig az 1024, vagy az 1280 oszlopos felbontás az általános. Fejlett, trenírozott jóstehetség sem kell ahhoz, hogy azt mondhassuk, a termék sikeres piaci szereplés elé néz.

\"\"

Csatlakozók szép számmal

Az Acer 1000 eurós árhatáron friss technológiákat épített a fehér-ezüst színkombinációban pompázó gépházba, ráadásul ellátta a hátoldalt a HD-képet vetíteni képes eszköztől elvárható számú és típusú csatlakozókkal is, a forrás VGA-, HDMI-, S-Video, kompozit és komponens kábeleken keresztül egyaránt érkezhet a vászonra. A csatlakoztatási lehetőségek természetesen itt nem merülnek ki, a H7530D rendelkezik USB- és soros portokkal is, utóbbi a több projektorokból álló nagyobb rendszerek vezérléséhez használható.

A fenti csatlakozók mellé még hangbemenet és a Kensington-zár rése társul, utóbbi még ekkora termék esetében is gátolhatja a rosszakarókat. A projektor vetítési képének vízszintezése, beállítása egyszerű, ehhez a segítséget a három talp közül az a kettő adja, melynek magassága állítható. Az előoldal közepén lévő talp több lépcsőben emelheti a vetítőt, mely nagyjából 10 fokban térhet el a vízszintestől, emellett a két hátsó talpból is csak az egyik fix, a másikat tekergetve változtathatjuk a magasságot a burkolat jobb hátsó sarkánál.

Külső

A gépház teteje szépen megtervezett, a fényes fehér géptető közepe a menügomboknak és az optika beállítására szolgáló gyűrűknek ad otthont, illetve a két infravevőből az egyiknek, melynek párja az előlapon várja a távirányító jeleit. A fókuszállító gyűrű mellé egy zoomgyűrű is társul, ezért a képátlóra nem csak a vetítő faltól mért távolsága van hatással, hanem az utóbbi gyűrű állása is. Nem feledkeztek meg a tervezők a díszítésről sem, túlméretezett Acer felirat világít kéken a tető jobb felső sarkában.

\"\"

Mi van belül?

A 3 kilogrammos, 294x100x229 milliméteres burkolat beltere a Texas Instruments Dark Chip II DLP-technológiája, ezen belül 0,65 hüvelykes DLP-chip köré épül. Az alkalmazott színtárcsa hat szegmensből áll annak érdekében, hogy a kontrasztos területek váltakozásakor, vagy az ilyen jeleneteket tartalmazó filmrészletek közötti szemmozgás a lehető legkevesebbet engedjen érzékelni a DLP-rendszerre jellemző szivárványhatásból. Itt jegyezzük meg, hogy a szivárványhatás minimális, igaz, gyorsan cikázva a kép bal és jobb széle között azért az ennél a DLP-kivetítőnél is nehézségek nélkül érzékelhető, nagy varázslat nincs ezen a téren most sem.

Az Acer H7530D 16:9 képarányú vetített képe 1920x1080 képpontból áll, a fehér és a fekete között a gyártó 1:40000 kontrasztarányt ad meg, fényerőként pedig 2000 ANSI lument. Utóbbi értékhez 3000 órás lámpaélettartam tartozik, de takarékos üzemmódban, 1600 ANSI lumen fényerő mellett 4000 óráig is kitarthat a fényforrás. A moziélményt a hangos hűtés teljesen elronthatja, azonban ennél a modellnél ettől nem kell tartanunk, a ventilátor teljes fényerő mellett 30 decibellel szórja be a környezetét, mely 26 decibelre csökkenhet a takarékos üzemmódban. A vetítőt a vászontól másfél méterre és tíz méterre is el lehet helyezni, a vetített kép mérete 95 centiméter és 760 centiméter a két végállapotban.

\"\"

A kivetítő menürendszere a gyártó többi projektorától nem sokban különbözik, már ami a felépítését illeti, hét fül alatt találhatók a színekkel, magával a képpel, az alapbeállításokkal, a lámpával kapcsolatos dolgokkal, a hanggal, valamint az időzítővel kapcsolatos opciók. Utóbbi hasznos lehet egy prezentáció során, hiszen az előadó a bemutató elején beállíthatja, hogy mennyi idő áll a rendelkezésére, ezt követően a kép sarkában folyamatosan láthatja a hátralevő időt és ha kell, gázt adhat. A H7530D ki is tudja merevíteni a képet, mely akkor hasznos, ha közben az előadó egy új bemutatófájlt keresne a noteszgépén.

A távirányító passzol a készülékhez, fehér színű és minden funkció elérhető a segítségével. Az \"e\" (\"empowering\") gomb segítségével gyorsmenü állítható be, amely az előre beállított képstílus, az időzítő, vagy beállítástól függően az energiagazdálkodás beállítását teszi könnyen elérhetővé. A felhasználó beállíthatja, hogy a három részmenüből melyik legyen a gyorsmenühöz tartozó.

Néztünk nagyot

Több filmet, köztük 1080p és 720p felbontásút néztünk meg a teszt során, és elmondhatjuk, hogy a nagyfelbontású anyagoknál teljes moziélményt kaptunk, nem látszottak a képpontok, az élesség maximális, a fényerő és a kontraszt szintén. Az Acer olcsóbb, 100 ezer forintos ársávba tartozó projektorainál tapasztalható hidegebb színvilág ennél a készüléknél nem érhető tetten, itt inkább melegebb tónusokkal találkozhatunk, amely jobban illik a filmekhez, illetve a mozik hangulatához.

\"\"

Kell, kell, kell

Az Acer H7530D a teljes HD-felbontást nem aranyáron adja, hanem a kategóriájában minimálisnak mondható összegért, ami ettől még persze még nem aprópénz. Az árba 2 év garancia és 1 év lámpagarancia is belefér, a DLP-modul működését ráadásul az Acer 5 évig szavatolja, ez a három tétel pedig már elegendő biztonságot adhat. Természetesen a kivetítő csak rövid ideig használható tévéként, azért sem sokan kapcsolják be, hogy legyen valami háttérzaj a főzés közben, így nem alternatívája egy friss LCD-, vagy plazmatévének. De aki a szombat estéket otthon is a moziban szeretné eltölteni, elgondolkodhat azon, hogy a friss tévé helyett ezt a vetítőt vásárolja.

a címlapról

Hirdetés

Hét kedvenc előadónk az idei HWSW mobile!-ról

2019. november 19. 19:03

Idén 90 fős előadói gárdával készülünk a HWSW mobile! digitális termékfejlesztési konferenciára, de hogy segítsünk az eligazodásban, kiemeltük neked a hét kedvencünket.