Szerző: Bizó Dániel

2009. augusztus 7. 13:28

Mit gondol a Microsoft a Windows versenyhelyzetéről?

Részvényeseinek szóló jelentésében a Microsoft elismeri, hogy a netbook és az új mobileszközök erős versenyt támasztanak a Windows számára, ugyanis a partnerek nagy része Linux-alapú operációs rendszerekkel is dolgozik ezeken a platformokon.

A weben terjedő hírekkel ellentétben a Microsoft nem most először ismerte el, hogy PC-piaci hegemóniájának versenyt támaszt az ingyenes Linux vagy az Apple operációs rendszere, melyeket UNIX-variánsként jellemez, az elmúlt évekhez képest ugyanakkor éves jelentésében láthatóan részletesebben foglalkozik a versenyhelyzettel -- máshogyan fogalmazva, foglalkoznia kell.

Az olcsóság

Az Egyesült Államok Értékpapírpiaci-  és Tőzsdefelügyeletnek megküldött dokumentum tanúsága alapján a Microsoft úgy érzékeli, hogy netbookok és más új mobileszközök kikezdhetik a Windows egyeduralmát. A piac mozgatórugói természetesen nem változtak: költségeik lefaragása érdekében a PC-gyártó partnerek Linux-disztribúciókkal kísérleteznek. Ezt a hatást erősítették fel a \"alacsonyabb árú PC formátumok\", vagyis netbookok, különösen a fejlődő piacokon, jegyzi meg a Microsoft. A Microsoft a Canonicalt (Ubuntu) és a Red Hatet (CentOS, Fedora) nevezi meg a Linux-disztribúciók közül, valamint kiemeli, hogy a HP és az Intel is aktívan dolgozik a Linuxon.

Ez a növekvő figyelem némileg ellentmond annak, hogy piackutatási adatok alapján a Microsoft kezdeti ijedtségét követően a Windows a cég gyors reakcióját követően gyorsan uralma alá hajtotta a netbookok szegmensét is. Igaz, valószínűleg még így is az átlagnál magasabb penetrációt ér el a szegmensben a Linux, mely a világon használt PC-k 1-2 százalékán futhat, miközben az NPD Group év eleji becslése szerint az Egyesült Államokban értékesített netbookok mintegy 10 százalékán fut, ami már számottevő jelenlét.

A másik, amely a Microsoftot valószínűleg aggasztja, hogy a netbookok sikerével növekszik az olcsó Windows-licencek aránya az értékesítésen belül, vagyis a Linux hatása végeredményben egy árversenyéhez hasonlatos. Ezen a Windows 7 csak úgy segíthet, ha a fogyasztók hajlandóak lesznek kifizetni egy magasabb árat csak azért, hogy hozzájussanak egy teljes értékű változathoz, és nem ragadnak meg a korlátozott Starternél, vagy pártolnak inkább el. Jövőre tovább éleződik a verseny a Google Chrome OS megjelenésével, mely a jelek szerint egy weborientált Linux-platform lesz, széleskörű PC-gyártói támogatással.

A mobilitás

Az olcsó PC-ken kívül a Microsoft egy korábbinál bővebb kitérőt tett a PC-ket helyettesítő alternatív platformokra, melyek említését a korábbi éves jelentésekben inkább kötelező körként tudta le. A Microsoft most név szerint említi az Apple-t, a Google-t, a Mozillát és az Operát, melyek az Internet Explorerrel versengve csökkentik a felhasználók Windows platformhoz fűződő kötődését. A dokumentum megemlíti azt is, hogy a mobil eszközök használata és a felhasználók száma egyaránt emelkedik világszerte, kétségtelenül a PC kárára, ami megnyitja az utat az alternatív operációs platformok előtt, mint amilyen az Android is.

Ezek a félelmek nem alaptalanok. A japán PC-piac már a válság kirobbanása előtt is tartósan csökkent, elsőként a fejlett piacok közül. Ezt elemzők szerint egyértelműen a helyettesítő termékek magyaráznak, mint amilyenek a közvetlenül összekapcsolódó tévék, digitális rekorderek, nyomtatók és kamerák, valamint az online tartalomfogyasztás és kommunikáció elsődleges eszköze a mobiltelefon. Egyre kevesebb olyan multimédiás és kommunikációs feladat adódik, melyet csak PC-vel lehet megoldani, vagy azzal volna praktikus. A Microsoft ezen a területen összehasonlíthatatlanul intenzívebb versennyel néz szembe, mint a PC-piacon, részesedése nem domináns, tavaly év végén 12,4 százalékon állt, és a kitermelhető nyereség is jóval kisebb.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról