Szerző: Dojcsák Dániel

2009. július 20. 13:13

Csak a web lehet a mobilok közös jövője

Miközben a Google, a Nokia és a Palm különböző megközelítésben látják a mobil tartalmak jövőjét, abban egybecseng a véleményük, hogy a mobil web jelentős szerepet játszik majd a jövő alkalmazás-fejlesztésében. -- derült ki a San Franciscoban megrendezett MobileBeat 2009 konferencián.

HIRDETÉS

Egy rugóra jár az agyuk

A MobileBeat 2009-en a mobil web jövőjét firtató kerekasztal-beszélgetésen részt vevő cégek képviselői egyhangúan állították, hogy a két legfontosabb tényező a sikerhez, hogy a felhasználók élvezettel használják az alkalmazásokat, illetve hogy a fejlesztők számára vonzó legyen az adott platform. Jelenleg a fejlesztőknek egy nagyon széttöredezett mobil világgal kell szembenézniük, a Symbian és a Windows Mobile platformok mellé felzárkózott az iPhone-on futó OS X, a Research in Motion Blackberry OS, a Palm WebOS, valamint az Android is. Emellett nem elhanyagolható a J2ME (Java) sem, amely segítségével elérhetők azok a tömegek, akiknek nincs okostelefonja.

Vic Gundotra, a Google alelnöke szerint még a keresőóriás sem elég gazdag ahhoz, hogy ennyiféle felület támogatását tartsa fent hosszútávon. A megoldás a sztenderdizálás lenne, a közös nevező pedig természetesen maga a web, ami egy erős mobil fejlesztői platformmá válhat, például a HTML 5 és az offline web megoldások erősítésével. \"Úgy döntöttünk, hogy a jövőbe nézünk, és úgy látjuk, hogy a hihetetlenül erőteljes böngészők irányába mozdulnak el a dolgok\" -- tette hozzá Gundotra.

A Google-nek tetszik a webesedés

Természetesen a Google nem önzetlenül szavaz a mobil web egyre erősebb alapozására, hisz a cégnek egyértelmű érdeke, hogy minél több ember érhesse el online szolgáltatásait, ami további bevételeket jelent. Meglepő viszont, hogy a konkurensek szinte visszhangozták a Google nézeteit, s a Nokia és a Palm is az erős mobil webes alkalmazások mellett tette le a voksát.

Leginkább a Palm elhivatott egy agresszív web-központú modell kialakításában, hisz a nemrégiben kiadott webOS teljességgel az élő internetkapcsolatra alapoz, s a Palm által kiadott Mojo szoftverfejlesztői csomag is szabványos webes technológiákra épül, mint milyen a HTML, CSS vagy a JavaScript. A Palm azt reméli, hogy fejlesztőik milliói csábulnak majd el hozzájuk, akkor is, ha nincs komoly mobilos tapasztalatuk, hisz az asztali webes alkalmazások fejlesztéséhez képest nem lesz komoly különbség.

Michael Abbot, a Palm alkalmazásokért és szolgáltatásokért felelős alelnöke azt mondta, hogy a webcentrikus megközelítést szeretnék a vállalaton túlra is kitolni. Az SDK például lehetővé teszik a fejlesztőknek, hogy a telefon gyorsulásmérőjét JavaScripten keresztül is elérjék, s ezt a funkciót később szívesen látnák a HTML 5 szabványban is. Ezzel lehetővé válna, hogy a fejlesztők olyan platformfüggetlen alkalmazásokat hozzanak létre, melyek a példában említett mozgásérzékelést bármilyen arra alkalmas telefon böngészőjén használni tudják.

A Nokia fél a nem-korlátlan mobilinternettől

A Nokia ugyan szintén rábólintana a webes szabványokra, de eközben óvatosságra is int. Tero Ojanpera, a Nokia szolgáltatásokért felelős alelnöke szerint a webcentrikusságot könnyen akadályozhatja a korlátlan adatforgalmat megengedő előfizetések hiánya, ami a világon sok helyen még jellemző. Abban viszont a Nokia is egyetért, hogy az operációs rendszer szerepe egyre inkább háttérbe szorul majd a felette levő rétegekkel szemben, beleértve ebbe a böngészőt is.

A Nokia  továbbra is nagy támogatója a Qt-nek, ami egy C++ alapú,  keresztplatformos alkalmazásfejlesztési keretrendszer. A Qt-t többnyire grafikus felülettel rendelkező programok építéséhez használják, s legnagyobb előnye, hogy minimális változtatással szinte bármelyik platformra átültethető a megírt program. A Qt-vel készült legismertebb szolgáltatások közé tartozik a KDE, Google Earth, Skype, Adobe PhotoShop Album vagy a Last.fm. Tero Ojanpera ezzel kapcsolatban annyi információt hintett el, hogy hamarosan a Nokia egy magasabb szintre lép ezen a területen.

Már Jobs is megmondta

A webalapú alkalmazások víziója ugyanakkor nem újdonság. A beszélgetésen ugyan nem volt jelen, de régebben Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója is azt mondta, hogy az iPhone alkalmazások mobil web alapon működnek majd, s a mobil Safari böngésző ehhez minden támogatást meg is ad. Erre a korábbi felvetésre viszont érdekes módon a fejlesztők akkoriban csalódottan reagáltak, s az igazság az, hogy nem is valósult meg ez a folyamat. Az iPhone-programok egészen addig nem voltak képesek elérni a kritikus tömeget, amíg a teljes, egyedi SDK el nem készült, illetve, amíg az Apple App Store mostani formájában el nem készült.

A Google színeiben megjelenő Gundotra viszont állítja, hogy Jobs vízióinak időzítése rossz volt, illetve a technológiák nem álltak készen a webesítésre. Mostanra viszont az olyan újdonságok, mint a helymeghatározás fejlődése vagy a JavaScript erős támogatása egy olyan utat jelöl ki a mobil böngészőknek is, mint amin a jelenlegi asztali társaik lépdelnek. Gundotra szerint \"Jobsnak igaza volt a kezdetektől fogva.\"

A Beckhoff ultrakompakt, C6025 típusú ipari PC az Intel Core i processzorcsalád nagy számítási teljesítményével rendelkezik, ventilátor nélküli, kisméretű kivitelben. A rendkívül alacsony fogyasztású, új Intel Core i U processzorok teszik mindezt lehetővé.

a címlapról

Hirdetés

Csúcstechnológia pár koppintással: ezt tudja a Huawei nova 9

2021. december 4. 15:55

Manapság egyre-másra jelennek meg olyan új mobilok, amelyek hihetetlen funkciókat ígérnek, de ezeket szinte műszaki diplomával lehet csak előcsalogatni. A HUAWEI nova 9 igazi ereje abban rejlik, milyen egyszerű előcsalogatni a mobil tudását.