:

Szerző: Dojcsák Dániel

2009. július 15. 16:10

Kísérleti labort kapott a Google Calendar is

Nemrégiben a Google szolgáltatásai kiléptek a béta állapotból, ami inkább a kétkedő felhasználók megnyugtatására szolgált, a fejlesztések üteme nem lassult. Ezt bizonyítja az is, hogy a Gmail után most a Calendar, a Google határidőnapló szolgáltatása is kibővül a \"Labs\" lehetőségeivel, azaz a véglegesített funkciók mellett számos apró, akár kísérleti szolgáltatást is bekapcsolhatnak a kíváncsi felhasználók.

David Marmaros, a Calendar fejlesztéséért felelős egyik szoftvermérnök is úgy emlékszik vissza az elmúlt három évre, hogy számos javaslat érkezett új funkciókra, plusz lehetőségekre, s nekik kötéltáncos módjára kellett lavírozni a különböző szempontok között. Adott megoldások viszont lehet, hogy csak egy kis számú felhasználó számára voltak fontosak, de nekik kritikus módon, például egyes nagyvállalati ügyfelek esetén.

A fejlesztők ezért is döntöttek úgy, hogy a Gmailhez hasonlóan a Calendarban is elindítják a Labs-ot, hisz így gyorsan teríteni lehet az újdonságokat, a felhasználók visszajelzései alapján pedig tökéletesíteni is lehet azokat. A Calendar Labs használata semmiben nem tér el Gmail-től, a jobb felső menüben megjelenő zöld üvegcse ikonjára kattintva azonnal elérhetőek a kísérleti funkciók, bármelyik egyesével engedélyezhető. Amelyik további beállítási lehetőségeket kínál, annak részletei megjelennek az általános beállítások között.

\"\"

Indulásként hat funkció érhető el, melyek egyike sem hoz átütő újdonságot. A naptár mögé helyezhető háttérkép egyszerűen csak a lélek megnyugtatására került be, de a világóra, a következő találkozó idejét (az addig hátralévő időt) jelző óra, illetve a konkrét dátumra ugrás lehetősége már némi praktikumot is hordoz. A maradék két funkció főleg a vállalati ügyfelekre koncentrál, hiszen az egyik a bejegyzések időpontjának kiválasztásakor jelzi, hogy a meghívottak szabadok vagy elfoglaltak éppen (amennyben naptárjuk megosztott), a másik pedig lehetővé teszi, hogy a naptárbejegyzések mellé Google dokumentumokat lehessen csatolni, illetve megosztani azokat a bejegyzés többi érintettjével.

A belső fejlesztések mellett a Google egy kísérleti API-t is nyilvánosságra hozott, amivel bárki szabadon fejleszthet Calendar-funkciókat. Akik már korábban is programoztak gadgeteket, azok számára ráadásul nem is lesz ismeretlen a környezet, a közösségi funkciókhoz való hozzáférésért az OpenSocial, a külső szolgáltatásokkal való együttműködésért pedig az OAuth felel.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

7

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.