Szerző: Bodnár Ádám

2009. július 15. 10:54

Bejelentette a Windows Azure árát a Microsoft

A New Orleansban zajló Worldwide Partner Conference rendezvényén a Microsoft bejelentette az ősszel induló Azure szolgáltatások árazását. A cloud-platform a november második felére tervezett Professional Developers Conference-szel egy időben indul el éles, kereskedelmi szolgáltatásként, addig továbbra is ingyen használható, tesztelhető.

A cloud operációs rendszere

A Microsoft célja a Windows Azure-rel, hogy egy olyan operációs rendszert hozzon létre, amelyen a Windowsra írt alkalmazások ugyanúgy futnak mintha csak egy Windows Serverre telepítették volna őket. A Windows Azure tehát lényegében nem más, mint a cloud operációs rendszere, amely kezeli a hardvereket, tárolja az adatokat, gondoskodik az erőforrások kiosztásáról, illetve környezetet biztosít a programok futásához, így ezekkel a szolgáltatások fejlesztőinek már nem kell törődniük, ők magára az alkalmazásra koncentrálhatnak.

A Windows Azure Platform komponensei éppen ezért azokat a szolgáltatásokat hivatottak megvalósítani, amelyeket a Microsoft meglevő alkalmazás-platformja Windowson elérhetővé tesz, vagyis adatbázist (SQL Azure), hozzáférés-kezelési és adattovábbítási szolgáltatásokat (.NET Services) és dokumentum-kezelést (SharePoint Services). A Windows Azure Platform gyakorlatilag tehát a cloud alkalmazásplatformja.

Árak

A Wordlwide Partner Conference-en (WWPC) Bob Muglia, a Microsoft szervertermékekért és fejlesztői eszközökért felelős üzletágának vezetője bejelentette az Azure árazását, amely lehet fogyasztás-alapú számlázás, előfizetéses konstrukció vagy éppen mennyiségi licenc. A fogyasztás-alapú árazás előnye, hogy a felhasználók csak a valóban használt erőforrások után fizetnek, egy órányi CPU-idő ára 12 dollárcent, 1 gigabájtnyi adat egyhavi tárolása 15 cent, tízezer tranzakció pedig 1 centbe kerül majd a Windows Azure-ön.

A tavaly ősszel bejelentett Azure-be korábban egy SQL Serverhez hasonló, de korlátozott funkcionalitású adatbázist képzeltek el a Microsoft-mérnökök, azonban a beérkezett visszajelzések alapján ezt egy teljes értékű SQL Serverre cserélték. Ez a változás nagy lökést adhat a cloud-alkalmazásoknak, hiszen a fejlesztőknek nem kell beérniük egy egyszerű, \"lebutított\" adatbázissal, hanem egy teljes funkcionalitású relációs adatbáziskezelővel dolgozhatnak. A SQL Azure egyebek mellett támogatja a tárolt eljárásokat, triggereket, kompatibilis a Visual Studióval, az ADO.Net-tel és az ODBC API-val is, az összes meglevő fejlesztői és felügyeleti eszközzel, csakúgy mint a SQL Server.

A fejlesztők akár a meglevő alkalmazásaik alatt is elkezdhetik használni a SQL Azure-t adatbáziskezelőként, ehhez csupán annyit kell tenniük, hogy módosítják a connectrion stringet, amely az alkalmazás számára definiálja az adatbázis elérésének módját. A SQL kétféle árazásban lesz elérhető, a \"web edition\" konstrukcióban egy legfeljebb 1 gigabájtos relációs adatbázist havi 10 dollárért tárol saját szerverein a Microsoft, a \"business edition\" akár 10 gigabájtos adatbázist is megenged, havi 99 dollárért. Az alkalmazásokat és az adatbázisokat összekapcsoló .NET Services esetében 100 ezer üzenetért 15 centet számláz a Microsoft, beleértve a Service Bus üzeneteket és a Access Control tokeneket. Az Azure-alkalmazások által elfogyasztott sávszélességért gigabájtonként 10 centet számláz bejövő adatoknál a Microsoft, a kimenőeknél pedig 15 centet.

A redmondi cég az Azure platformon működő alkalmazások elérhetőségére 99,95 százalékos rendelkezésre állást vállal, míg a tárolt adatok esetében 99,9 százalékost. A cég folyamatosan monitorozza az alkalmazásokat és amennyiben egy folyamat leáll, 2 percen belül garantáltan megteszi a szükséges lépéseket.

Nem árban versenyez a Microsoft

Bob Muglia a WWPC-n elmondta még, a Microsoft nem az áraival, inkább a szolgáltatásaival fog versenyezni a cloud-szolgáltatások piacán az olyan meglevő megoldásokkal mint amilyen az Amazon EC2. Az Azure ugyanis számos olyan szolgáltatást tartalmaz alapáron, amelyet az EC2 vagy éppen a Google App Engine csak feláras extrakánt, például automatikus szolgáltatásmenedzsmentet vagy éppen az adatokról készített biztonsági másolatot.

A Microsoft hatalmas előnye ebben a versenyben, hogy az Azure lehetőséget biztosít a fejlesztők számára, hogy továbbra is eddig használt eszközeiket (pl. Visual Studio) vessék be cloud-szolgáltatások létrehozására. A Windows Azure Serices Platform alkalmazásai ASP.NET-ben, .NET-nyelveken (később PHP-ben, Rubyban, Pythonban, Javában is) készülhetnek, a működésükhöz magán a kódon kívül csak egy, a szolgáltatást leíró modellre van szükség, amely megmutatja a futtatókörnyezetnek az alkalmazás legfontosabb paramétereit: milyen feladatot tölt be (pl. weboldal, háttérszolgáltatás) és milyen erőforrásokat vesz igénybe, illetve hogy hány példányban, milyen rendelkezésre állással kell futnia.

A cloud-szolgáltatások nem feltétlenül váltják le a helyben telepített szoftvereket, sokszor csak kiegészítik azokat. Éppen ezért a Microsoft nagy figyelmet szentelt annak is, hogy a Windows Azure alkalmazásai zökkenőmentesen illeszthetők legyenek a meglevő környezetekbe is. Ennek érdekében Microsoft System Center rendszerfelügyeleti eszközcsaládja hamarosan egy \"Atlanta\" kódnevű komponenssel bővül majd, amely a cloud-szolgáltatások felügyeletét hivatott ellátni. A \"Geneva\" kódnevű projekt pedig a Windows Azure-re írt szoftverekben használt azonosságkezelési keretrendszert kapcsolja össze az Active Directoryval.

Az Azure platform novemberben indul el élesben, Magyarországról pedig 2010 márciusától lesz elérhető.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról