Szerző: Budai Péter

2005. május 12. 12:14:22

A sakkozás illúziója, avagy hogyan felejthetünk el rövid idő alatt játszani

Az egyik ellenfél állandóan döntetlenre játszott, a másik agresszív letámadásokat hajtott végre, a harmadik a középjátékban áldozott be egy tisztet.

Három hete kaptam egy sakkprogramot. Kíváncsi voltam, hogy az általam már jó néhány éve mellőzött agytornában most milyen szinten lehetek, így hát azonnal elindítottam az első partit. Éreztem, hogy az önbizalmam még mindig a régi, így ellenfélnek mindjárt Aljechint, a valamikori sakk-világbajnokot választottam. Világossal játszottam, hogy a kezdés előnye az enyém legyen, és a nagymester egyik kedvenc megnyitását alkalmaztam, a vezércselt. Nem hagytam magam legyőzni: a tizenkettedik lépés után gyorsan kiléptem a programból. Jó, hát furcsa is lett volna, ha elsőre rögtön megverem a világbajnokot, de azért azt nem gondoltam, hogy ennyire felborítja az állásomat néhány lépés alatt.

Néhány nap elég volt ahhoz, hogy megint megjöjjön a kedvem a sakkhoz, így újra leültem a virtuális tábla mellé. Okulva a múltkori kudarcból, most úgy döntöttem, hogy egy gyengébb versenyzőt keresek. Végignéztem a játékosok listáját, nagyon tetszett, hogy a fényképüket is láthatom. Néhány nőt is felfedeztem válogatás közben, és -- hangsúlyoznom kell, hogy semmilyen előítélet sincs bennem velük szemben! -- közülük választottam egyet. (Carrie a neve). Végre megéreztem a győzelem édes ízét. Bár az első partiban majdnem elfogyott az időm (tízperces gyorsjátékra állítottam be a programot), mert egy lépésével nagyon meglepett a kedves arcú lány. Úgy a tizenötödik lépés környékén hirtelen az egyik gyalogom elé tette a futóját, ütésre felkínálva azt.

Én valamilyen magasan szárnyaló elme rendkívül kifinomult csapdáját éreztem a háttérben, és hosszú percekig töprengtem a válaszlépésen. "Nem hagyom magam behúzni a csőbe" -- gondoltam, és nem ütöttem le a bábuját. Amikor a következő lépésében a királynőjét ajánlotta fel leütésre, már gyanítottam, hogy ennyire tökéletes csel azért nincs, és a hátralévő másfél percben az összes figuráját lekaszáltam, majd bemattoltam. Játszottam vele még néhány meccset, és azok is hasonlóképpen alakultak. Azért azt meg kellett állapítanom, hogy ilyen ellenféllel szemben mégsem olyan édes a győzelem.

Továbbra is a nőknél maradtam, de most egy érettebbet választottam, Laceyt. Hasonló lendülettel estem neki, mint előző éjszaka Carrienek. Mindjárt a megnyitás után elnéztem valamit, és így elvesztettem az ellenőrzést a centrum felett. Arra gondoltam, hogy úgyis mindjárt elém teszi valamelyik bábuját leütésre kínálva, de nem. Sőt kezdte mind jobban szétszedni a királyom körüli védőfalat, és ahogy fogyott az időm, egyre idegesebben lépkedtem a táblán. A végén egy nagyon alattomos mattot kaptam, még arra sem volt időm, hogy előtte megszakítsam a partit. Ránéztem Lacey fényképére, mely végig ott volt a képernyő bal sarkában. Az addigi enyhe félmosolyát most egy kárörvendő vigyornak láttam. Vele sem játszom többet...!

[oldal:A sakkozás illúziója]

Amikor legközelebb behívtam a programot, végre alaposabban végignéztem a felkínált opciókat. Ekkor vettem csak észre, hogy van lehetőség egy rangsoroló mérkőzés-sorozat végigjátszására is, ahol sorban lehet sakkozni a leggyengébb játékostól a legerősebbig. Ez bejött. A sikerélmény egy ideig folyamatos volt.

Cassie, egy helyes, tíz év körüli kislány volt a listán a legutolsó. Szinte szégyelltem magam, amikor beadtam neki a mattot. Gyerekek ellen játszani...? Egymás után győztem le az ellenfeleimet. Eleinte a tizenévesek jöttek, később már húszon túliak is, míg egyszer csak feltűnt egy régi kedves ismerős: Carrie. Ő volt a listán a huszonegyedik. Úgy megörültem neki, hogy egymás után kétszer is bemattoltam. És ez őt egyáltalán nem zavarta, ugyanolyan ártatlan kedvességgel nézett rám.

Végül elérkeztem a komolyabb ellenfelekhez, akik egyre több gondot okoztak nekem. Általában három-négy partit is le kellett velük játszanom, hogy megtalálhassam a megfelelő módszert a bemattolásukhoz. A programozók a változatosságra törekedve biztosították, hogy ne lehessen a játékot megunni. Az egyik ellenfél állandóan döntetlenre játszott, a másik agresszív letámadásokat hajtott végre, a harmadik a középjátékban áldozott be egy tisztet, hogy ezzel helyzeti előnyt szerezzen magának. Tehát szinte mindegyikhez más és más taktikát kellett alkalmaznom, hogy legyőzhessem őket.

És ekkor valamilyen gyenge sugallatként indult el bennem a felismerés, ami hamarosan már az alábbi gondolatban bontakozott ki teljesen: én igazából nem is sakkozom, csak úgy teszek, mintha (kvázi) sakkoznék. Olyan jellemzőit ismertem meg eddig a programnak, amiket felhasználva könnyebben tudok nyerni a gép ellen, de egy hús-vér játékossal szemben ezek a trükkök nem sokat érnének. Tehát valójában azokat a hiányosságokat próbálom megtalálni és felhasználni, amikre a programozók nem gondoltak. (Vagy lehet, hogy éppen szándékosan hagyták ezeket a játékban?)

Észrevettem például, hogy ha nem a hagyományos megnyitásokat alkalmazom, hanem teljesen extrém lépésekkel kezdek, a gépnek egyre több idejébe kerül a -- gyakran nem is a megfelelő -- válaszlépések megtalálása. A klasszikus megnyitásokat profi módon ismeri, de ha valamilyen idétlen kezdéssel zavarba hozom, néhány lépés alatt gyakran három-négy percet is veszít az idejéből, míg nekem eközben csak néhány másodpercem fogy el. Minél nagyobb az időkülönbség a javamra, és minél több figura van még fent a táblán, a program annál gyakrabban követ el hibákat.

A játék során a gépnek nem adtak lehetőséget a parti feladására. Amikor azonban a mindenkori állás alapján az én pozícióm bizonyult kedvezőbbnek -- tehát amikor egy "élő" versenyző feladná a küzdelmet -- az ellenfelem leütésre ajánlotta valamelyik tisztjét. Minél előrébb szerepel valaki a listán, annál később történik meg ez az esemény. És még egy észrevétel, melyet a magam hasznára tudtam fordítani: ha gyaloggal ütöttem le az ellenfél valamelyik gyalogját, a legritkább esetben ütött vissza.

Az utóbbi napokban tehát ezeket a szempontokat figyelembe véve játszottam a géppel, miközben úgy éreztem, hogy nemsokára teljesen elfelejtek emberekkel sakkozni. Egy időre abba is hagyom. Inkább átmegyek a szomszédba egy ultipartira. Mert ultizni még nem lehet a számítógéppel. (Vagy ha valaki tud ilyen programról, kérem üzenjen).

Véleménye van?

a címlapról

Hirdetés

Python everywhere!

2020. február 23. 22:03

Gyere Pythonozni a HWSW rendezvényeire! Megmutatjuk, hogy a Python nem csak a fejlesztők nyelve, hiszen egyszerűsége miatt előszeretettel használják az üzemeltetők és DevOps szakemberek, tesztelők, illetve az adattudósok is, és elfut szinte bárhol, a mikrovezérlőktől egészen a böngészőkig.