Az elektronikus hírközlési törvényről
Jövőre lép életbe az új elektronikus hírközlési törvény. Cikkünkben a novemberben elfogadott regula előzményeit, a piacra gyakorolt várható hatásait és fogyasztóközpontúságát igyekeztünk körbejárni.
Noha a választásokat megelőzően informatikai programja csak az MSZP-nek volt, az SZDSZ-nek nem, mégis a szabaddemokratákhoz került a tárca. Kovács Kálmán miniszteri kinevezését megelőzően, a Matáv 150 forintos kedvezményeinek eltörlésére reagálva említette először, hogy a törvényt módosítani kell, azonban csak 2002 szeptemberében hangzott el először, hogy nem csupán törvénymódosításra, hanem új törvényre van szükség, melynek elkészültét 2003 nyarára ígérte Pataki Dániel az IHM hírközlési helyettes államtitkára.
Ekkorra már számos botrányon túl volt a távközlési szektor: a legnagyobb visszhangot kétségtelenül a Matáv-kedvezmények visszavonása kapta, de a Matáv és az internetszolgáltatók közti huzavona is zajos volt, majd a Matáv erőszakosságán felbátorodott kisebb koncessziós társaságok és a helyi ISP-k közt is számos pengeváltás zajlott -- a tét nemegyszer a behívószámok megmaradása volt. Kevesebb visszhangot kapott ugyan, de tény: számos összekapcsolási szerződést elutasított a Hírközlési Döntőbizottság is.
2003. január 15-én megindult a törvénymódosítás előkészítése. A Tellex névre keresztelt előkészítő munkában 45 tanácsadó, a minisztérium, a Hírközlési Felügyelet, valamint további államigazgatási szervek delegáltjai vettek részt. Az egyébként is a színfalak mögött játszódó előkészítő munka -- noha hogy még saját weboldala is volt -- meglehetősen csekély külső érdeklődés mellett zajlott. Az előkészítő munka időszakában a legnagyobb figyelmet az IHM egyik államtitkárának érintettsége keltette: a Heti Világgazdaságban megjelent hír szerint az államtitkár korábbi munkahelye, egy ügyvédi iroda is részt vett a törvény-előkészítő munkában, s bár a minisztérium ezt mindvégig cáfolta, Rácz Zsolt közigazgatási államtitkárnak 2003 tavaszán mégis menni kellett.
A Tellex projekt 2003 májusában zárult le, ekkor vette kezdetét a törvény szakmai egyeztetési szakasza, ami júliusig tartott. A szakmai egyeztetésen 22 szervezet, a közigazgatásin 39 intézmény illetve személy vett részt. Nem kis meglepetést keltett, mikor kiderült, hogy a szakmai egyeztetés során szóban elfogadott észrevételek közül számos nem, vagy hibásan került a tervezetbe. Ugyan később kiderült, hogy a közigazgatási egyeztetésre már pontosabb törvényváltozat került be, ám mivel a kormány jóváhagyásáig a legszigorúbb titok övezte a törvény szövegét, több szervezet is aggódva figyelt: vajon mire adja áldását a kormány.
A véglegesnek tekintett, később kisebb módosításokkal a parlament által is elfogadott törvény 2003. októberében látott napvilágot. Ekkortól az érdekek és ellenérdekek interpretálása már a nyilvánosság előtt zajlott. A képviselők meggyőzésére, módosító indítványok benyújtására nemritkán a sajtó nyilvánossága előtt került sor.
2003. november 24-én fogadták el az új elektronikus hírközlési törvényt: a parlament weboldalának adatai szerint a minősített többséget igénylő jogszabályokat 334 igen szavazattal, 15 ellenében, két tartózkodás mellett, míg a törvénytervezet többi részét 195 igen, 138 nem, és húsz tartózkodó szavazattal fogadták el a képviselők. A törvény 2004. január 1-jén lép hatályba.
[oldal:A törvény piaci hatásai]
A minisztériumi közlemények és egyes szakmai vélemények több ponton egybehangzóak a törvény kapcsán. Abban a kérdésben azonban, hogy az új törvény hatásai pozitívan vagy negatívan hatnak (egyáltalán hatnak-e) a piacra, már éles szembenállás érzékelhető. Az sajnos tény, hogy bár néhány területen elindulhatnak új szolgáltatások, a masszív lábakon álló liberalizált piacra legalább háromnegyed évet kell várnunk.A januárban felálló szabályozószervezet, a Nemzeti Hírközlési Hatóság és annak úgynevezett tanácsa lesz a liberalizáció egyik letéteményese. A minisztérium ugyanis egy meglehetősen bonyolult, de remélhetőleg hatékony modellt dolgozott ki piac védelmében. A Hírközlési Döntőbizottság utódjaként létrejövő Hírközlési Tanács (HT) feladata lesz, hogy mintegy nyolc hónap alatt felmérje a távközlési piacot. A piacot persze sokan ismerik, de annak megállapítása, hogy egy szolgáltató jelentős piaci erővel (JPE) rendelkezik-e, és így vonatkoznak-e rá a JPE-k kötelezettségei, csak egzakt módon történhet. Mint sokan bizonyára emlékeznek, korábban a Hírközlési Döntőbizottság JPE-ként azonosította a Westelt és a Pannont, ám ez utóbbi megfellebbezte a döntést és a Legfelsőbb Bíróság ki is mondta, hogy a PGSM nem számít jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatónak. Hasonló fiaskók elkerülése érdekében is szükséges, hogy a HT pontos adatokkal rendelkezzen a piacról.
Szintén a HT feladata lesz, hogy szeptember 1-ig rendelkezzen a számviteli szétválasztásról, azaz azonosíthassa a szolgáltatók üzletágait. Ez alatt a nyolc hónap alatt, vélhetően érdemi piacvédő intézkedésre nem lesz sem ereje, sem megfelelő információja a HT-nek -- ez az, amit az alternatív szolgáltatók kifogásoltak az elmúlt hetekben.
Ha a HT felmérte a piacot, elkezdheti azokat a kötelezettségeket a szolgáltatókra kényszeríteni, melyek rendelkezésére állnak. Egyfelől bizonyos piactorzító magatartásokat kereshet, és ha ezek meglétére bizonyítékot talál, olyan kötelezettségeket róhat a szolgáltatókra, melyek révén a liberalizáció folyamata gördülékenyebben haladhat. Ilyen lehet például az is, hogy bár a kábeltévés hálózatok liberalizációjának elindítására nem került sor a törvényben, ha a HT azt látja, hogy egy szolgáltató kizárja versenytársait a hálózatáról -- így a piacról is -- akár kötelezheti is a őt az infrastruktúra megnyitására. Így érvényesülhet akár a szolgáltatás-alapú verseny is, ami felváltaná az eddigi infrastruktúra alapú támogatási rendszert.
Az igen bonyolult, ám kétségkívül ötletes szabályozással kapcsolatban is voltak ellenvélemények. Az alternatív szolgáltatók közül volt, aki a HT rendelkezésére álló piacvédő eszközöket nem látta hatékonynak, vagy éppen a szabályozás olyan pontjaira mutatott rá, amelyek -- véleménye szerint -- nem felelnek meg az EU direktíváinak, így vélhetően hosszú távon nem is működhetnek majd.
A Hírközlési Tanács szerepe a fenti újdonságon túl nem változik: mint elődje, a Hírközlési Döntőbizottság, szintén a szolgáltatók közti vitákban kell, hogy döntést hozzon.
Ugyanakkor elindulhat a hívószámhordozás: januártól a vezetékes, májustól a mobilszolgáltatók ügyfelei válthatnak szolgáltatót úgy, hogy nem kell feladniuk bevezetett telefonszámukat. Nem vonatkozik ugyanakkor a hordozhatóság arra az esetre, ha az előfizető elköltözik -- ilyenkor a hívószám is megváltozhat. A mobil számhordozhatóság kapcsán kétségkívül nagyobb az érdeklődés, hiszen a magánszemélyek jellemzően árérzékenyek, a vezetékes telefontarifák kapcsán pedig az alternatív szolgáltatók főleg az üzleti ügyfelek számára dolgoztak ki kedvező díjcsomagokat.
[oldal:Középpontban a fogyasztó]
Számos hír szólt arról, hogy a törvény fogyasztócentrikus. Ez több ponton igazolást nyert, ám van, amivel kapcsolatban téves információk is napvilágot láttak. Nem bizonyult igaznak az a feltételezés, hogy az új törvény eltörli az előfizetőket szolgáltatójukhoz láncoló hűségszerződéseket. Valóban van olyan kitétel a törvényben, ami a nagyfogyasztók esetében nem engedi a kétéves elkötelezettség szerződésbe foglalását, ám ez a passzus nem érinti sem a mobilszolgáltatók ügyfeleit, sem az ADSL előfizetőket.Egyelőre arra sem érdemes számítani, hogy magánszemélyként alternatív szolgáltatóhoz kerülhetünk: noha az egyéni előfizetők nincsenek kitiltva az alternatívok háza tájáról, jellemzően olyan ügyfeleknek érdemes szolgáltatót váltaniuk, akiknek a havi telefonköltsége 20 000 forint felett van.
Igaz viszont a részletes számlára vonatkozó előírás. Nem automatikusan, hanem az előfizető kérésére ingyenesen kell biztosítania szolgáltatónak a hívásrészletező számlamellékletet. Arra is lehetőség van, hogy ne papír alapú, hanem elektronikus formátumú számlát adjon a szolgáltató (a Matávnál már jelenleg is működik az internetes számlarészletező szolgáltatás).
A legígéretesebb újdonság azonban a hírközlési fogyasztói jogok képviselőjének megjelenése. A képviselő tevékenységi köre erősen hasonlít az országgyűlési biztosok munkájához, csak míg az előbbit a Nemzeti Hírközlési Hatóság nevezi ki, az ombudsmanokat a parlament. A hírközlési jogok képviselője tehát erősen függ munkáltatójától, míg a parlamenti biztosok függetlenségét épp az biztosítja, hogy munkájukról csak az országgyűlésnek kell beszámolniuk.
A képviselő nem rendelkezik hatósági jogkörrel, nem folytathat eljárást, nem hozhat határozatot, nem írhat elő kötelezettségeket szolgáltatóknak, ám egy ennél néha hatékonyabb fegyvert adtak a kezébe: a nyilvánosságot. Míg egy államigazgatási eljárás keretében lefolytatott vizsgálat csak az adott ügyben szereplők magatartásának jogszerűségét állapíthatja meg, a képviselő véleményt formálhat az etikusság kérdésében is.
Ugyanakkor a képviselő tájékoztathatja a hozzá fordulókat a lehetőségeikről, vizsgálatot kezdeményezhet akár az NHH-nál, akár más hatóságnál (Gazdasági Versenyhivatal, fogyasztóvédelem), valamint magyarázatot kérhet a szolgáltatóktól. Ha kellő érzékenységű, a sajtót komoly partnernek tekintő személyt nevez ki az NHH elnöke képviselőnek, valóban esély mutatkozik, hogy 2004-től a fogyasztói érdekek erőteljesebb szempontként szerepelnek majd a távközlési piacon.