Miért nem tud a jog mit kezdeni a Nettel?

Írta: dr. Muraközi Gergely

A jog mindenhol ott van, a jog mindenható, jog nélkül semmit nem lehet elképzelni - ez a hivatalos álláspont szinte minden államban. Egyszer csak aztán jön az Internet és valahogy semmit nem lehet vele kezdeni. Sehogy nem illik bele az eddigi rendszerekbe, nem lehet rendesen áttekinteni, szabályozni, nem lehet vele mit kezdeni. Miért van ez? A törvényhozók megbirkóztak már jónéhány újdonsággal az emberiség hosszú történetében, mi akkor az, ami miatt az Internet olyan különös, hogy nemzetközi konferenciák tucatjait kell tartani és mindenállamnak kiemelten kell vele foglalkozni? Ennek több oka van, most csak - mazsolázgatva - kiemelek néhányat, a teljesség igénye nélkül.

Decentralizáltság:

Az Internet egyik fő jellemzője, hogy nincs egyetlen központi irányító egység, amelytől technikailag függene. Ez részben következménye annak, hogy egyenrangú szervezetek (egyetemek, kutatóintézetek) összeköttetésére jött létre, amelyek mindegyike rendelkezett saját számítógépekkel, amelyek összeköttetését meg akarták valósítani. Egy másik megfontolás is alátámasztotta azt, hogy ne legyen egyetlen központ - kialakításának idején még javában folyt a hidegháború és az Egyesült Államok hadserege olyan kommunikációs struktúrát akart kialakítani, amely nem semmisíthető vagy bénítható meg egyetlen csapással.

Ha az Internet fő vonalait, a nagy kapacitású gerincvezetékeket (backbone-okat) ábrázoljuk egy térképen, akkor egy nagy, bonyolult pókhálóhoz hasonló rajzolatot kapunk. Ez a háló ugyan összefut bizonyos nagy csomópontokban, azonban mindig lehetséges bármely csomópont megkerülése, más csomópontokon keresztül. Ez a hálózati felépítés szinte mindig garantálja, hogy el lehet jutni bármely pontjáról bármely másikra, ha lassabban is, de egészen biztosan.

[oldal:Decentralizáció #2]

Ennek a pókhálószerű felépítésnek nagyon jelentős szerepe van abban, hogy jogilag nehéz megfogni az Internetet. A jog alapvető eleme, hogy ha valaki nem követi az előírásokat, akkor azt meg lehet büntetni valahogy. Ennek egy hálózatban a legkézenfekvőbb módja, hogy megszüntetjük a csatlakozását, hogy legalább ne tudja folytatni a jogsértést – leválasztjuk, kirúgjuk, letiltjuk, valamit csinálunk vele. Az Interneten ez a fenti felépítés miatt nem lehetséges. Helyettesítsük be ugyanis a szabotázs vagy atomcsapás helyére a letiltás vagy szankció fogalmakat. Ebben az esetben ugyanarra a következtetésre jutunk - mindig van olyan útja az információnak, ahol el tud jutni a hálózat egyik pontjáról a másikra. Nem lehet senkit letiltani, sok a szolgáltató, sok a szerver, sok az ország és a hozzáférési lehetőség. Akit pedig mindenhonnan letiltottak, legfeljebb installál magának egy saját szervert. Nem nagy kunszt.

Mindössze két eset van, amikor valamiféle cenzúra vagy letiltás érvényesíthető: az egyik az, ha minden, az Interneten vonalat üzemeltető részt akar és tud (technikailag) venni abban, hogy megbüntessék az illetőt. Nem hiszem, hogy valaha is valamiben egy véleményen lenne az Interneten szolgáltató összes cég, így ez a lehetőség kilőve. A másik az, ha a jogsértő gépe mindössze egyetlen vonalon csatlakozik a hálózatra - egyfajta zsákutcában van - és a hozzáférést biztosító szervezet érvényesíti a szankciót. Ilyen lehet, ha az illető telfonos hozzáférését megszünteti a szolgáltató, vagy ilyen volt az, amikor egyes egyetemek letiltották a Napstert (amelynek segítségével MP3-ban zenéket lehetett – törvényellenesen – cserélgetni) használó felhasználóikat.

A decentralizáltság további fontos jellemzője, hogy nincs hierarchia, nincs olyan szervezet, amely ellenőrizné az Internetet, mint hálózatot. Az összetartó erőt nem egy legfelsőbb szerv, hanem azok a szabványok adják, amelyeket minden, a hálózat működésében részt venni akaró számítógépnek ismernie kell és be kell tartania. Nem kell más a Netre lépéshez, mint hogy a gép ismerje a protokollokat – ezen túl mindegy, hogy milyen típus, márka, ki használja és annak milyen a szeme színe. A globális faluban mindenki egyenlő.

[oldal:Territorialitás és globalitás #1]

Territorialitás és globalitás – kis országok a nagy világban

Az Internet által felvetett talán legszembetűnőbb probléma az, hogy nem áll meg országhatároknál, nem lehet a határátkelőknél ellenőrizni és a nem kívánatos tartalmat az országhatárokon kívül tartani. Az a kezdeti cél, hogy a hálózat decentralizált legyen - amint azt fentebb említettük - ahhoz az eredményhez is vezetett, hogy gyakorlatilag nincs lehetőség központi, fizikai ellenőrzésre, lezárásra, cenzúrára (még ha a szónak nem is a rossz szájízzel emlegetett értelmét, hanem a jogellenes tartalom kiszűrését értjük is alatta).

Az Internet egyetlen lehetséges ellenérzése, ha egy állam területére csak egyetlen Internet-kapcsolat vezet és állandóan felügyelik az ezen keresztül áramló információkat. Ezzel a módszerrel több, diktatórikus vagy szigorú vallásos kormányzattal rendelkező állam is próbálkozott, azonban a kísérletek eleve kudarcra voltak és vannak ítélve, számtalan ok miatt.
Ezek közül csak a jelentősebbek:

• ma már nem szükséges államilag fenntartott csatlakozás az Internethez, műholdas kommunikáció vagy akár egy külföldi Internet-szolgáltatóhoz való telefonos kapcsolat segítségével is elérhető a hálózat
• az Internet-kapcsolat ingyenesen vagy nagyon alacsony költséggel elérhető szoftverek segítségével teljesen titkosítható, vagyis nagyon nagy energia-befektetés nélkül nem ellenőrizhető
• egy-egy ország adatforgalmának ellenőrzése óriási képzett munkaerőt és számítókapacitást igénylő feladat, mivel akár egy egyszerű telefonvonalon keresztül létrehozott Internet-kapcsolaton is egy nap alatt a majdnem egy CD-nyi információ tölthető le - egyetlen egyszerű számítógép és modem segítségével.

Az ilyen törekvések azonban akár egy olyan méretű és Internet-felhasználói közösséggel rendelkező országnál, mint Magyarország, is teljesen abszurdak. Már a számadatok is önmagukért beszélnek:

• egy év alatt közel 200%-os növekedést mutató felhasználói tábor, több, mint félmillió felhasználóval
• összesen több, mint 300.000 háztartásban található számítógép, amelyek közül 60.000 csatlakozik az Internetre
• nagy sávszélességű nemzetközi kapcsolat, ami összesítve naponta több ezer teleírt CD adatmennyiségét képes az országba behozni.

A fentiek figyelembe vételével el lehet vetni azt a lehetőséget - technikai szempontból - hogy az állam bármiféle komoly befolyással bírjon az országba az Interneten beáramló információra. Nincs az az ember vagy számítógép, aki mindezt ellenőrizni tudná. Lehet, hogy CIA ugyan tud erre valami módszert, de szerintem az ORFK még nem pont ezzel van elfoglalva.

[oldal:Territorialitás és globalitás #2]

Az Internet tehát menthetetlenül és vitathatatlanul nemzetközi jelenség. Szabályozására valamilyen szinten azért szükség van, hogy ne teljesen vadnyugatiak legyenek az állapotok. Akkor viszont milyen alternatívák állnak tehát az országok rendelkezésére? Ezt Bangemann biztos, európai uniós bizottsági tag a következőképpen foglalta össze:

"Az információt társadalom fejlődése globális probléma. Ezért a sokrétű kihívások messze meghaladják az egyes kormányok hatáskörét. Így két, nagyrészt megoldatlan probléma keletkezik. Egyrészt a hálózati kommunikáció tartalma ellentétben állhat a nemzeti törvényekkel, szokásokkal és kultúrával. Másrészt a jogbiztonságot és a bizalmat, amelytől például az elektronikus kereskedelem fejlődése függ, országonként külön-külön kell megteremteni. Erre a kettős problémára három különböző megoldás kínálkozik:

1.Minden ország külön úton jár. Ebben az esetben a kormányok tehetetlenül fognak sok történéssel szemben állni és nem fognak tudni törvénysértéseket megakadályozni.

2. Több ország megkísérli törvényeinek harmonizációját. A problémák bonyolultságára és a különböző jogrendszerek és kultúrák különbözőségére tekintettel ez a lehetőség kevés sikerrel kecsegtet.

3. Nemzetközi szinten megegyezés születik egy keretszabályozásról, amely egy sor alaptörvényen nyugszik.

Én személy szerint a harmadik megoldást tartom a legjobbnak"

Vagyis ha megnézzük, akkor a három lehetőség kicsit leegyszerűsítve:

1. Mindenki megy a maga feje után. Sok szerencsét.

2. Országcsoportok azonos törvényeket alkotnak. Megint csak ellentmondások lesznek világszinten a szabályozások között, de legalább jó nehéz az országcsoportokon belül az összhangot megteremteni és a törvényeket meghozni.

3. A jelentős államok kiszenvednek egyszer egy nagy keretszabályozást, amit aztán mindenki a helyi jellemzőknek megfelelően tölt ki. Életképes ötlet, a szerzői jog terén már a múlt század vége óta működik. Jelenleg erre törekednének, de sajnos még a szenvedéses időszak van.

[oldal:Multimédia]

Az Internet, pontosan a digitális technológia miatt, nem korlátozódik egyetlen felhasználási fajtára, mint az eddig használt kommunikációs hálózatok. Megszoktuk, hogy a rádió hangot, a televízió hangot és mozgó képet közvetít egy irányba, a telefon pedig hangot két irányba. Ezek a felhasználási lehetőségek nem csak a mindennapi gyakorlatban különültek el egymástól, hanem a törvényi szabályozás szintjén is - ha nem is mindig külön törvények, de legalábbis külön rendelkezések vonatkoznak rájuk.

Az Internet ezzel szemben képes bármilyen információ átvitelére, amit csak digitális formában rögzíteni lehet - legyen az hang, álló- vagy mozgókép, szöveg vagy szoftver. Az átvitel technikájában semmiféle változtatást nem igényel a "Négy évszak" átvitele közvetlenül a napi hírek után - ugyanúgy adatcsomagok forgalma az egész. A különbség mindössze a felhasználó számítógépén érzékelhető, elvégre nem ugyanaz az MTI és Vivaldi.

Így aztán az Interneten keresztül homogén formában áramló információ abban az abszurd helyzetben van, hogy bár ugyanazon a hálózaton ugyanolyan technikai megoldásokkal továbbítják, mégis esetleg homlokegyenest ellentétes rendelkezések vonatkoznak rá.

Egy példa: az Interneten keresztül, a fentebb említett netphone programok segítségével megvalósítható hangos beszélgetés, vagyis telefonálás - csak éppen nem telefonvonalon keresztül. Ez egyes értelmezések szerint minősülhet távközlési szolgáltatásnak - amely ma Magyarországon szigorú feltételekhez között az 1992. évi LXXII. törvény szerint - így ennek "házi" megvalósítása tilosnak is minősülhet. Ha ugyanezen a két számítógépen viszont olyan program fut, amely a billentyűzeten gépelt szöveget jeleníti meg a távoli gép képernyőjén, akkor azt semmi nem tiltja - pedig ugyanazt a célt valósítja meg (beszélgetés) ugyanazokkal a hálózati eszközökkel, ugyanazzal az átviteli formával. Ez - erősen kisarkítva - olyan, mintha a telefonon csak magyarul szabadna beszélni, aki pedig esetleg angolul beszélne, azt megbüntetnék.

Gondok és problémák halomszámra – és még messze nincs is vége. A legközelebb folytatom, addig is kérlek titeket, hogy kérdéseitekkel bátran keressetek e-mailben az alábbi címen.

Üdvözlettel:

dr. Mura
mura@matavnet.hu