A digitális fényképezőgépek fejlődése: 2001-től 2003-ig
Sorozatunk negyedik része az ezredforduló utáni három évet veszi górcső alá, amikor nem csak a fényképezőgépek fejlődtek, hanem tisztultak az ezeket tartalmazó kategóriák is. Ekkor már nem elég azt mondanunk, hogy digitális a fényképezőgép, szerencsésebb azt közelebbről körbeírni a kompakt, bridge, vagy ultrazoom jelzőkkel. Tükörreflexes gépvázakkal eleddig nem foglalkoztunk, hiszen azok a profik munkaeszközei voltak, ám ettől az időszaktól számítható a fogyasztói tömegek számára is elérhető első ilyen váz megjelenése, tehát erről is teszünk a cikk vége felé említést.
A mindennapok része
A digitális fényképezőgép 2001-ben már a mindennapok része, számos erre specializált weboldal -- mint például az Imaging-Resource, a Steves-Digicams, vagy talán a legátfogóbb, legrészletesebb Dpreview.com -- ontja az információkat az újabbnál újabb masinákról. A hobbifotósok nagy része már hazánkban is rendelkezik ilyen géppel, vagy épp tervezi megvásárolni az első készülékét. Bár a családi kassza még megérzi a kiadást, közel sem kell annyi dologról lemondani, mint pár évvel korábban. A fényképezőgépek ára igen enyhe lejtőn ereszkedik, a stagnáló árakat a komolyabb képességű, több megapixeles újdonságok tartják az adott szinten.
Ebben az időszakban már sokak szeme előtt tisztul a jövőt eltakaró köd, már hallani a filmes (fogyasztói piacra szánt) gépek végével kapcsolatos szomorú mondatokat, miközben a digitális változatok töretlenül fejlődnek és képminőségük már összevethető a papírképekével. Az ezredforduló után szinte minden magára valamit adó fényképezőgép-gyártó előrukkolt már saját digitális változattal, aki ezt nem tette, mára kibukott a tömegeket ellátók közül.
Több modellsor, tisztuló kontúrok
A gyártók már több vasat tartottak a tűzben, több, egymástól eltérő gépet is tartalmazott a kínálatuk. A Canon süllyesztőbe dobta az A-sorozat, majd az ezt leváltó S sorozat fémvázát, utóbbi sor egy időre szünetelt is, előző pedig az A10 modell új arcával új belépőszintű palettát nyitott. A PowerShot A10 1,2 megapixeles, háromszoros optikai közelítésre alkalmas, 1,5 hüvelykes kijelzőt tartalmazó gépként viszonylag olcsón jutott el sokakhoz, zajmentes, túlszínezett képein talán elsőként lehetett tettenérni a zajcsökkentő áramkör áldásos és kevésbé kívánt munkálkodását. Vele egyidőben jelent meg a két megapixeles, minden másban egyező PowerShot A20 is, mely 2001-ben ötszáz dollárért kellette magát a boltok polcain. E modellek mellett az IXUS palettát nem érte változás, lendülete töretlen volt.
Tisztul az A-sorozat: Canon PowerShot A20
Mondjunk nagyot, úgy kelendőbb
A Fuji Super CCD-vel szerelt új fényképezőkkel lépett színre, melyek igényes fémházát az F.A. Porsche stúdió tervezte. A gépek valóban gyönyörűre sikeredtek, hazánkban is sokakat tapasztottak percekre a kirakatok elé. A FinePix 4800 és 6800 2,4, illetve 3,3 megapixeles méhsejt-szerkezetű CCD-vel és háromszoros közelítésre alkalmas optikával valódi zsebrevágható ékszerek voltak. A Fuji ebben az időben is többet mondott, mint amennyit adott, e gépeket a gyártó nem szégyellte 4,3, illetve 6 megapixelesként hirdetni.
Fuji FinePix 6800
A szoftveres képnagyítás eredményeképp létrejött hatalmas képek ígérete sokakat ösztönzött vásárlásra, a tájékozottabb vásárlók közülük azonban 3,3 megapixeles képméretnél megálltak, már csak azért is, mert a gépekben alkalmazott, akkoriban igen drága Smart Media kártyák kapacitásmaximuma mindössze 128 megabájt volt. A már akkor is igen szűkös tárterületet három megapixeles képek 1,2 megabájtja helyett botorság volt megtölteni a plusz képinformciót nem tartalmazó hat megapixeles képekkel, amelyek egyenként 2,5 megabájtosak voltak.
E két kompakt mellé érkezett a boltokba a 2000 nyarán bejelentett FinePix 4900Z is, mely talán az első elérhető árú ultrazoomos gép volt. A 4900-as a két kisebb géphez hasonlatosan nagyot mondott, hatszoros közelítésre alkalmas optikája ugyan kiemelte a tömegből, ám 4,4 megapixeles kimeneti képmérete mögé csak egy 2,4 millió képpontos képérzékelő bújt. A fényképező rendkívül sikeres volt, később két modellváltáshoz is szolgáltatta az alapokat. A Fuji a másik végletet is kezelésbe vette, bemutatta FinePix 30i gépét mely a japán piacra szánt 40i utódja volt, és MP3-állományokat is lejátszott. A zsebfényképező két megapixeles érzékelőlapkája fix gyújtótávolságú optikán keresztül jutot fényhez.
Ultrazoom a sztár
A Minolta a Fujihoz hasonlóan látta a nagy zoomtartományt kínáló "csőrös" gépek piacát, melyből vadállatként harapott hatalmas darabot két új gépeivel. A Dimage 7 és Dimage 5 egymással megegyező vázban kínált 5,2, illetve 3,3 megapixeles felbontást. A két gép bár a hétszeres közelítésre alkalmas optikát tekintve egymástól nem különbözött, mégis eltérő gyújtótávolságot kínált: míg a Dimage 7 28 milliméterről (28-200mm) indította a látószöget, addig a Dimage 5 széleslátószöget nem adva 35 milliméterről (35-250 mm). Ez csak addig furcsa, amíg nem tudjuk, hogy az alkalmazott 5,2 megapixeles képérzékelő fizikalag nagyobb volt, mint a 3,3-as, így az optika által vetített kép eltérő mennyiségű része került feldolgozásra, nagyon hasonlóan ahhoz, mintha az 5 megapixeles képből kivágnánk a három megapixeles részt, elvesztve ezzel a széleslátószöget adó képszéleket.
Minolta Dimage 7
E két fényképezőnek volt egy féltestvére is, mely azoktól eltérő, kisebb fémvázban kínálta a négyszeres optikai közelítést, a nagyokkal megegyező elektronikai részegységekkel és a Dimage 5 ben található 3,3 megapixeles képérzékelővel. Mindhárom fényképező sereghajtó volt a fogyasztás tekintetében, nem sok gépet lehetett találni, melyek gyorsabban merítették volna a telepeket.
A kicsi jól fogy
A Kyocera FineCam S3 fényképezője a Canon IXUS modellekkel versenyzett, azoknál lehelletnyivel kisebb, 200 grammos fémvázban, sajnos igen rövid akkus üzemidővel, de három megapixeles érzékelővel és kétszeres zoomoptikával várta vásárlóit. Az Oympus az ultrazoom kategóriát bolygatta meg tízszeres optikai közelítésre alkalmas fényképezőjével, a C700-zal, mely két megapixeles képeket készített és teljes kézi beállíthatóságot kínált. Ez a fényképező 650 dollárért a legkisebb tízszeres közelítést adó fényképezőgép volt, méretei alapján az adott korban inkább egy testesebb, háromszoros zoomos kompaktra emlékeztetett.
A G1 nagyon jó
A Casio 2001 nyarán bemutatta a QV-4000 fényképezőjét, mely nem titkoltan próbált a Canon PowerShot G1 babérjaira törni. A hátoldali kijelző rögzített helyzetét a G1-nél magasabb felbontás hozta egyensúlyba. A négy megapixeles képérzékelő, a két vezérlőtárcsa valamint a teljes kézi kontroll komoly fényképezővé tette, sokan mai napig is használják az amúgy igen megbízható modellt. Mindeközben a Canon sem pihent, pár hónappal később elkészült az akkor tíz hónapos G1-et leváltó PowerShot G2, mely ugyancsak négy megapixeles érzékelővel, ám a sorozatra jellemzően kihajtható kijelzővel rendelkezett.
Casio QV4000
A Canon annak ellenére, hogy modellpalettája igen széles volt, hagyott szabadon termékcsoportokat, alacsony árú műanyag fényképezői, a mindenre alkalmas G-sorozat, valamint az ékszer-IXUS modellek mellett igény mutatkozott egy, a G-sorozat modelljeinél kisebb méretű ám mindenre alkalmas sorra, valamint ultrazoom fényképezőre is. Az S-sorozat két modellel nyitott 2001 őszén: az S30 három, az S40 pedig négy megapixelben kínált gyengébb optikával ugyan, de G-sorozathoz hasonlatos minőséget, a Pro 90 IS pedig 2,6 megapixeles rázkódásvédett optikával adta a fotós kezébe (jó drágán) a tízszeres közelítés által nyújtott szabadságot.
A Nikon sem tétlenkedett, szokatlan stílusjegyeket felvonultató CoolPix 5000 fényképezője öt megapixeles felbontást és háromszoros közelítést kínált a viszonylag kisméretű, magnézium burkolatban, ráadásul 28 milliméteres nagylátószöget is adott. A gép nagyon drága volt, 1100 dolláros áron vezették be. Az 5000 után 2002-ben érkezett a CoolPix 4500, mely a korábbi elforgatható modelleket jóval fiatalosabb burkolatban idézte, jellemzői között négy megapixeles képérzékelőt és négyszeres zoomot találhattunk. Vele egyidőben érkezett a több utódmodellnek is alapot adó, kihajtható kijelzős CoolPix 5700, amely az öt megapixeles képeket nyolcszoros optikán keresztül engedte komponálni. E Nikon fényképezők a makrofotósok kedvencei voltak, igen közeli témát is képesek voltak élesre állítani.
Nikon CoolPix 5000
Rejtett optika
A Minolta 2002-es év elején felforralta a digitális fényképezőgépek tengerét, bemutatta az első rejtett optikás fényképezőt, a Dimage X-et. Ez a fényképező alkalmazta először az amúgy nem bonyolult rendszert, melyben a gépház az optikát függőlegesen beépítve tartalmazta, mely előtt egy prizma téritette el a fényt. A fényképező furcsa tagolása is ennek következménye, az optika a gépház jobb felső széléből tekintett a világra. A Dimage X két megapixeles felbontást és a háromszoros közelítést lehetetlenül vékony, 20 milliméteres, nagyon kicsi fém burkolatban kínálta és a képeket az 1999-ben bejelentett, akkoriban még ritka SD-kártyára rögzítette.
Minolta Dimage X
Újabbnál újabb modellek
A Fuji az ultrazoom kategória sikerén felbuzdulva frissített FinePix 4900Z fényképezőjén, ennek továbbfejlesztett változataként tekinthetünk az S602Z-re mely a gyártó Super CCD-jének harmadik változatát tartalmazta. A 3,3 megapixeles gép hat megapixeles képeket is menthetett a memóriakártyákra, melyek közül kettőt is fogadott, a gépház oldalán megbúvó résekbe Compact Flash és Smart Media kártya egyaránt illett. Ez a hatszoros optikai zoomot kínáló sokoldalú fényképező igen sikeres volt hazánkban is. A fényképezőgép gyors képfeldolgozó egysége miatt korának mozgókép-felvételi maximumát adta, rezzenéstelenül vette fel a 640x480 képpontos, másodpercenkénti 30 képkockás klipeket. Ehhez az évhez köthető a 3,3 megapixeles, kétszeres zoomos M603 is, mely átnézeti keresővel nem rendelkezett, azonban 2,5 hüvelykes kijelzőt tartott a hátoldalán és inkább filmek felvételéhez ajánlotta a gyártó.
A Fuji S602Z ilyen hat megapixeles képeket készített
A Canon 2002-ben összes fényképezőgépét frissítette, három új, immár mozgókép-felvételi képességgel rendelkező modellel, az A30-cal és az A40-nel, valamint a mai A400-as sorozat alapjául szolgáló a A100-zal az A-sorozat újult meg, frissült az S45-tel az S-sorozat, jött egy új IXUS modell, valamint bemutatkozott a PowerShot G3 is, mely az előddel megegyező négy megapixeles felbontást új, ám sokat szidott burkolatban kínálta. Későbbi termék az öt megapixeles G5, mégis itt jegyezzük meg a következőket: a G3 burkolatát a rossz tervezés miatt már-már hibásnak is mondhatjuk, ráadásul e szarvashiba az utódban, a G5-ben is, változtatás, illetve javítás nélkül köszönt vissza. E két modell optikai keresőjének egyötödét példa nélkül takarta el az objektív tubusa.
Canon PowerShot G5
Két megapixel felett
A Panasonic hatalmas lendülettel 2002 októberében indította útjára az azóta is töretlen FZ-sorozatot. Az első ebbe illő fényképező a DMC-FZ1 volt, mely lencsetag mozgatásán alapuló rázkódásvédelmével éppoly különleges volt, mint 12-szeres zoomtartományával. E modell sajnos csak két megapixeles képérzékelt tartalmazott, amely a későbbi modellekben természetesen nagyobb felbontásúvá vált.
A következő évben már csak elvétve látni két megapixeles gépeket, a gyártók jellemzően három-hat megapixel között jelentették be 2003-ban újdonságaikat. A Casio szupervékony fényképezője, az Exilim Z3 igen hosszú akkumulátoros üzemidővel lopta be magát tulajdonosai szívébe. A hosszú üzemidő nem a nagykapacitású akkumulátornak volt köszönhető, hanem a jól megtervezett, energiatakarékos áramköröknek. A három megapixeles fényképező háromszoros zoomtartományt kínált.
A Pentax szárnyalt, nem kevesebb mint kilenc gépet mutatott be, melyek közül több is alávert a Canon IXUS gépeknek a méret tekintetében. Az első parányi, IXUS-oknál is jóval kisebb gépe az Optio S volt, melynek három megapixeles képérzékelője elé a Pentax azóta sok gyártót megjárt csúszóoptikája került, melynek egy lencsecsoportja oldalirányban mozdult el az optikai tengelyből annak érdekében, hogy az optika nyugalmi helyzetében nagyon kis helyet foglaljon. Ennek a megoldásnak meg is volt az eredménye, az Optio S egyébként igen könnyen karcolódó alumínium burkolata két centiméter vékony lehetett.
A Pentax Optio S és csúszóoptikája
A Fuji slágerei
A Fuji is frissítette gépeit, ezek között a sikeres S602Z-t, melyet a hasonló burkolatú S7000 váltott. A hatszoros közelítésre alkalmas gépnek a burkolatán 12 megapixeles feliratot olvashattunk, annak ellenére, hogy az alkalmazott Super CCD felbontása a pontos adatok alapján is magas volt, 6,3 megapixeles képek akkoriban nem számítottak kicsinek. A gyártó másik nagy dobása az S5000 volt, mely hazánkban hatalmas népszerűségre tett szert. A 3,1 megapixeles fényképező gyors volt, keveset fogyasztott, tízszeres optikai közelítésre volt képes, a teljes automatikus üzemmód mellett minden képpel kapcsolatos dolgot be lehetett rajta állítani. A fényképező vakuval készült képei is igen szépek voltak. Az év egyik sikermodellje 120-150 ezer forintos árszinten kezdte a szereplést, jó sokáig piacon maradt, az utolsó akciós darabok 50-60 ezer forintos áron keltek el.
Fuji FinePix S5000
Ki ne ismerné az A60-A70 párost?
A Sony a sikeres P-sorozatát bővítgette, az egyik oldalán kerek, másikon szögletes rúd formába 2003-ban három és öt megapixeles képérzékelőt is épített. A Canon számtalan újdonsággal szerepelt az év kiállításain, a hazai szakboltok sztárja, a PowerShot A60 és A70 páros is ebben az évben indult hódító útjára. E két gép annyira sikeres volt, hogy ma nincs olyan ember európában, akinek ne lenne olyan ismerőse, akinek ilyen gépe van, vagy volt. A siker titka az alacsony ár és a sokoldalúság volt, mindemellett négy ceruzaakkumulátor sem merült le bennük hamar.
A gépezet beindult, a gyártók a már megkreált kategóriák alkotóit évente újították meg, mintha csak divatkollekciók tagjai lennének. A Canon fentebb említett modelljei mellé az S-sorozat S50 modellje érkezett, az A-sorozat A60 és A70 alá eső olcsóbb vonala az A300-zal frissült és jöttek új IXUS modellek is. Ebben az évben érkezett az öt megapixeles Canon PowerShot G5, amelynek fentebb taglalt rossz elrendezésű burkolata a G3-tól csak színében különbözött.
Öröm nézni a ma már ötéves Canon G5 képeit
A nagy bumm
Azt is mondhatnánk, hogy a Canon ezek után újat nem tud mutatni, ám a gyártó hatalmasat lépett, 2003 augusztusában bejelentette a hat megapixeles EOS 300D (az Egyesült Államokban Rebel Digital) tükörreflexes fényképezőgépet, aminek igencsak benne van a keze a mai alacsony tükörreflexes árakban. Ezzel a géppel indult a DSLR-forradalom, az addig kiváltságosok játékszereként, illetve munkaeszközként köztudatban lévő kategória egycsapásra mindenki számára elérhető kategóriává vált.
Canon EOS 300D
A műanyagborítású 300D a Canon saját fejlesztésű CMOS képérzékelőjét alkalmazta, rajta hatmillió képpont volt. A gép meglepően keveset fogyasztott és az árkategóriát figyelembe véve addig nem látott minőségben nyújtotta a fotózást, illetve annak kompaktgépeknél megszokottól eltérő módját. A kis mélységélesség, a magasabb érzékenységnél tapasztalható képzaj hiánya új lökést adott az addigra kompaktgépekbe belefásultaknak is. Az EOS 300D 900 dolláros áron mutatkozott be, és hasonlóan észvesztő volt a hozzá passzoló kitoptika is, mely mindössze száz dollárral emelte a váz árát. E gép rendkívül megnehezítette a komoly ompaktok és ultrazoomos gépek helyzetét, rengeteg vásárlót szívott el e két kategóriától.
300D mellett? Mi is volt az?
Aki 2003 augusztusa után mutatott be újdonságot, az nem járt jól, alig kapott a 300D-n betonbiztosan álló reflektorok fényéből. Pedig év végéig megérkezett a Panasonic rázkódásvédett 12-szeres zoomos, négy megapixeles DMC-FZ10 modellje, kijött az olcsó hatszoros zoomos, három megapixeles Fuji FinePix S3000Z, valamint az igen széles, 27 milliméteres látószöget adó, öt megapixeles Camedia 5060 is. Sorozatunk végefelé jár, de még folytatódik...