Negyed évszázados a Compact Disc
25 éve már, hogy a digitális forradalom egyik első hírnöke, a Compact Disc napvilágot látott. Írásunkban összefoglaljuk a negyed évszázad alatt történteket.
Hihetetlen hangélmény az új digitális forrásból
25 évvel ezelőtt a bakelitlemezjátszók és a szalagos, illetve kazettás magnók közé robbant a digitális úton rögzített hanganyagot hordozó, tudományos-fantasztikus irodalmat idéző lézerletapogatás elvén működő Compact Disc, amely számos előnnyel bírt az analóg technológiával hangot lejátszani, illetve azt sok esetben rögzíteni is képes hangkeltőkkel szemben. A nullák és egyesek sorozatát tároló lemezek az eddig megszokotthoz képest sokkal zajmentesebb hangélményt nyújtottak, amelyből hiányzott az LP lemezek sercegése és pattogása, vagy a magnók által hallatott sziszegés. További előnyeként jegyezhettük meg, hogy környezettűrőbb volt a lemezeknél és a szalagoknál, amelyek közül az első a karcokra, a második pedig a mágneses mezőre volt igen érzékeny.
Ha zene megy, adat is fog
A CD-vel egyidőben a személyi számítógépek világa is robbanásszerű fejlődésnek indult, így egyenes következmény volt, hogy az eredetileg kizárólag zenei anyag hordozójának kitalált Compact Disc idővel az adatok tárolásából is kivegye a részét, amely során nem csak új számok kerültek a borítókra, hanem új mértékegységek is, így a 74, vagy 80 perc mellett már a 650, illetve 700 megabájt is jelölve lett a korongok tokjain.
A Compact Disc elektronmikroszkópos képén látható a nullákká és egyesekké alakított zenei tartalom
A Philips és a Sony összefogásából nehézkesen született meg az új, 120 milliméteres, szivárványszínben pompázó CD, amelynek piacra kerülését az első sajtóbejelentések 1979-es évre jelezték. Az akkori technikai fejlettség azonban ezt nem tette lehetővé, hiába izzadt vért a kiváló mérnökökből álló kutatócsoport, csak 1980-ra készült el a Red Book, a Compact Disc szabványleírása, amely az új média specifikációit, többek között a fizikai paramétereket, köztük a hordozóanyag fénytörési mutatóját, a lézerfej által kibocsátott lézerfény hullámhosszát, a lemez lyukméretét (pit), illetve a hibajavítás módját is tartalmazta (a Red Book többször kiegészült, 1991-ben a CG+G, majd 1996-ban a CD-Text specifikációival is bővült).
A csúszás követkeményeként az első lemezek kereken 25 éve, csak 1982. augusztus 17-én gördülhettek le a németországi Hannover melletti gyártósor futószalagjáról. Kezdetben minden audiofil hallgató eltátott szájjal hallgatta az új, zajtalan lemezeket, amelyeket akárhányszor lehetett lejátszani úgy, hogy közben nem romlott a hanganyag minősége. A bakelitlemezek lejátszása közben a lemezjátszó tűje koptatta a barázdákat, a magnószalagok esetében pedig az idő múlásával a mágnesezettség csökkent, ami a felvett hanganyag minőségének romlásával és a háttérzaj emelkedésével járt.
A Sony első asztali CD lejátszója, a CDP-101 (a digitális adatfolyamra a 100-nál jobban hasonlító 101 modellszámmal), amelyet 1982 októberétől 900 dollárért lehetett megvásárolni
Három évvel később, 1985 júniusában a Philips és a Sony bejelentette a számítógépes világba szánt változatot, amely adatot is képes volt tárolni. A CD-ROM lemezek olvasásához a számítógépek bővítőhelyébe illeszthető új meghajtókra is szükség volt. 1990-ben már újraírható CD-t is vásárolhattunk, amelyeket akkoriban csak méregdrága meghajtók voltak képesek adattal megtölteni.
A kezdetben csak olvasható CD-k írhatóvá válása után floppylemezek -- amelyek addig a legegyszerűbben voltak alkalmazhatók adatok tárolására és szállítására -- fokozatosan vesztettek népszerűségükből, melyek közül a 3,5 hüvelykes, keménytokba zárt változat csak egy évvel idősebb a CD-nél és szintén a Sony mutatta be 1981-ben. Ma már alig találni olyan alkatrészt, amelynek telepítőkészletét CD helyett floppyn mellékelik. Azt, hogy a jövő mit hoz, nem könnyű megjósolni. A CD után 1997-től a DVD, napjainkban pedig a BluRay és HD-DVD lemezei hódítanak, melyek tárolókapacitása elődjeinek többszöröse. A Philips marketingfőnöke Lucas Covers a következőt mondta a Compact Disc-kel kapcsolatban: " Egy szabványról soha nem lehet előre megmondani meddig marad életben. A CD életképes volt, és még mindig az"