Jönnek a vezeték nélküli töltők
[Nikkei Electronics Asia/HWSW] Az elmúlt évek egyik, ha nem a leginkább meghatározó erejét a mobilitás felerősödése képezte, mely a hordozható készülékek és a vezeték nélküli hálózatok terjedésében ölt testet. A mobilitás és szabad mozgású felhasználás talán legnagyobb gátja a korlátozott akkumulátoros üzemidő, mely leginkább a notebookokat sújtja, ugyanakkor a gazdag multimédiás funkciókkal felvértezett mobiloknak is gondot okoz. Ez a töltők cipelésére, és a konnektorra csatlakozás kellemetlen procedúrájára kényszerít bennünket. De van fény az alagút végén, mégpedig a vezeték nélküli töltési technológiák -- és nem is tűnik távolinak.
A vezeték nélküli energiaátviteli technológiák számára kézzelfogható távolságra került a kereskedelmi alkalmazhatóság. A Nikkei Electronics Asia júniusi számában a technikák széleskörű elterjedését prognosztizálják a közeljövőre, 2007 második felétől vagy 2008-tól kezdődően. Számos nehézsúlyú szereplő régóta foglalkozik a kérdéssel, és az első prototípust japán legnagyobb mobil telekommunikációs szolgáltatója, az NTT DoCoMo már két éve demózta. A fejlesztéseket az akkumulátoros üzemű elektronikai eszközök világot elárasztó mennyisége sarkallta, és az is világossá vált, hogy az üzemidő problematikájára nincs még középtávú megoldás sem: a kapacitássűrűség évente 5-10 százalékkal emelkedik, az alternatívák pedig az évtized vége mögött vannak.
A fejlesztésekbe ölt erőforrásoknak köszönhetően a fizikai kapcsolat nélküli enerigiaátvitel hatékonysága 10-20 százalékról 60 százalék fölé emelkedett, viszonylag gyorsan. A Seiko Epson szerint a működési elv, legalábbis az egyik megoldásé hasonló az indukciós főzőlaphoz (mely elven működőt már reklámoznak itthon is). Ez a technika elektromagnetikus indukció (gerjesztés) névre hallgat, vagyis mágneses a töltő felület felől érkező mágneses mező mozgása elektromosságot gerjeszt a másikban, vagyis a tekerccsel felszerelt akkumulátorban.
A technika jellemzője, hogy bár magas hatékonyságú, és nagy teljesítményt is képes átvinni, mindössze legfeljebb néhány centiméterre hatásos. Ugyanakkor úgy tűnik, talán ez a megoldás rendelkezik a legjobb tulajdonságokkal a kereskedelmik elterjedéshez. A vállalatoknak meg kell oldani azt a problémát, hogy az indukciós töltő felismerje a készüléket, hogy egyáltalán tölthető, nem veszélyes tárgy van-e a közelében, valamint a készüléknek el kell tudnia szigetelnie áramköreit. Alacsony hatótávolsága miatt valószínűleg hatósági engedélyezése is a legkevésbé problematikus, és a legkevesebb egészségügyi aggályt is ez veti fel. Könnyen elképzelhető, hogy például éttermekben az asztalon, vagy a munkahelyen ilyen indukciós töltők lássák el energiával a mobilok, notebookok és más eszközök akkumulátorát.
A másik két versengő megoldás nagyobb hatótávolságra képes, ugyanakkor ebből kifolyólag technikai problémákat vet fel. A rádiós átvitel alacsony hatékonyságú, és csak kis energiát képes továbbítani, így legfeljebb az akkumulátoros üzemidő átmeneti meghosszabbítására képes, a gyors feltöltésre alkalmatlan. Az elektromagnetikus rezonancia közepes távon, például egy szobán belül képes nagy teljesítményt átadni, itt ugyanakkor az átvitelhez szükséges megfelelő frekvencia biztosítása okoz gondot, nem beszélve az elektromágneses sugárzással kapcsolatos esetleges technikai és egészségügyi aggályokról. Hogy árban melyik mennyire lesz versenyképes, az egyelőre nem világos.