Szerző: Bizó Dániel

2006. július 13. 09:59

Lassul az IT-kiszervezés üteme, ahogyan csökken a túlkapások száma

[Computerworld/HWSW] Lassult a informatikai tevékenységek kihelyezésének üteme, ahogyan a jelenség körüli felhajtás csillapszik, és a túlkapások korrigálásra kerülnek -- ez derül ki legalábbis a DiamondCluster International tanácsadó cég tanulmányából.

[Computerworld/HWSW] Lassult a informatikai tevékenységek kihelyezésének üteme, ahogyan a jelenség körüli felhajtás csillapszik, és a túlkapások korrigálásra kerülnek -- ez derül ki legalábbis a DiamondCluster International tanácsadó cég tanulmányából.

A felmérésben, melyet 2002 óta rendszeresített a DiamondCluster, 5 és 500 millió dollár közötti IT-büdzsével rendelkező vállalatok szerepelnek. Két évvel ezelőtt a DiamondCluster által megkérdezett informatikai vezetők egyike sem jelezte, hogy vállalata csökkenteni tervezi a kihelyezett IT-tevékenységek arányát, a legújabb felmérés szerint azonban már 9 százalékuk csökkenteni tervezi a belföldre, 8 százalékuk pedig a külföldre kiszervezett folyamatok arányát. Ez látványos kontraszt a 2004-es állapothoz képest, mikor a tanácsadó cég által megkérdezettek egyike sem válaszolt hasonlóan.

A visszakozás okai változóak, a leginkább prózai, ám legkevésbé tipikus a fejlesztési projektek lezárulása, ahol tehát természetes véget ér a kapcsolat a szolgáltatóval. Emellett jellemző még a téves döntésekből fakadó kudarc is: néhány vállalat túl gyorsan és nem a megfelelő IT-tevékenységeket szervezte ki, mások rossz szolgáltatót választottak, vagy egyszerűen a szerződések részleteinek ördögébe futottak bele -- például nem jól lefektetett elvárásokba, a kapott szolgáltatást nem tükröző elszámolási rendszerbe.

Az egyik ilyen nagyobb eset a Nissan észak-amerikai leányvállalatával esett meg, amely 1 milliárd dollár értékű outsourcing-szerződést kötött az IBM-mel, még 1999-ben, idén áprilisban azonban a vállalat közölte, hogy a kiszervezett feladatok egy részét házon belülre veszi vissza. A megkérdezettek 47 százaléka közölte, hogy az elmúlt egy év során bontott fel outsourcing-szerződéseket, ami sokkal magasabb arány, mint 2004-es aranyév 21 százalékos mutatója. Ezzel egybecsengenek más tanulmányok is, melyek az IT-outsourcing rendkívül magas kudarcrátájára hívják fel a figyelmet.

Mindez ugyanakkor nem jelenti a kiszervezés, mint jelenség gyengülését, mindössze az ütem mérséklődik a tapasztalatok halmozódása révén, így egyre kisebb arányban kerülnek ki szolgáltatókhoz úgy és olyan tevékenységek, amelyek kudarcba torkollanak. A megkérdezettek 64 százaléka a következő hónapok növelni tervezi tengerentúli IT-outsourcingjának mértékét.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról