Szerző: Bodnár Ádám

2004. október 19. 10:27

Az Intel 2006-ra ígéri kétmagos Xeon chipjét

Az Intel tervei szerint csak 2006 elején mutatja be első kétmagos Xeon processzorát -- közölte a világ legnagyobb chipgyártójának illetékese. Richard Dracott, az Intel nagyvállalati platformokért felelős vezetője elmondta, hogy elsőként egy kétprocesszoros szerverekbe és munkaállomásokba szánt kétmagos Xeon megjelenése várható, később pedig ugyanennek a processzornak az alacsony fogyasztású változata jelenik meg blade szerverek számára.

Az Intel tervei szerint csak 2006 elején mutatja be első kétmagos Xeon processzorát -- közölte a világ legnagyobb chipgyártójának illetékese. Richard Dracott, az Intel nagyvállalati platformokért felelős vezetője elmondta, hogy elsőként egy kétprocesszoros szerverekbe és munkaállomásokba szánt kétmagos Xeon megjelenése várható, később pedig ugyanennek a processzornak az alacsony fogyasztású változata jelenik meg blade szerverek számára.

Előny az AMD-nél

Egyelőre úgy tűnik, az AMD átvette a vezetést, már ami a kétmagos x86 szerver-processzorokat illeti, a vállalat ugyanis 2005-re ígéri új Opteronját, amelynek működő változatát már be is mutatták. Dracott azonban felhívta a figyelmet arra, hogy az Intel óriási gyártókapacitása lehetővé teszi a kétmagos processzorok termelésének gyors felfuttatását. Szintén ellensúlyozni látszik az AMD időbeli előnyét, hogy az x86 szerverek piacán az Intel processzorok lényegesen népszerűbbek, eladásaik adják a teljes forgalom több mint 90 százalékát.

2x2=4
Az Intel valószínűleg továbbra is meghagyja Xeon chipjeiben a Hyper-Threading technológiát, amely magonként két párhuzamos programszál végrehajtására képes és az operációs rendszer felé két processzornak láttatja a chipet. Így egy kétmagos processzort az operációs rendszer és az alkalmazások összesen négy processzornak érzékelnek.
A kettőnél több processzort tartalmazó szerverek számára külön Xeon termékvonallal rendelkezik az Intel. Ebben a szegmensben 2006 első felében jelennek meg az első kétmagos chipek, a második félév során pedig érkeznek a gyorsabb változatok. 2007-ben az Intel már kettőnél több magot tartalmazó chipeket is kínál majd a Xeon MP sorozatban. Érdekesség, hogy a kétmagos Xeon chipekhez már jövőre elérhető lesz egy alaplapi chipkészlet, azonban kezdetben még csak egymagos processzorokat fogad.

Az ár: kérdés

A vállalatok számára rendkívül nagy jelentőségű lesz a kétmagos processzorok és a rájuk épülő szerverek megjelenése, és nem csak a nagyobb teljesítmény miatt. A szoftvercégek a nagyvállalati szoftverek licencdíjait rendszerint a programot futtató processzorok száma alapján határozzák meg. Sokan attól tartanak, hogy a kétmagos chipek használata esetén kétszer annyi licencdíjat kell majd fizetni.

Ezeket az aggodalmakat látszik eloszlatni, hogy a Microsoft bejelentette, a kétmagos processzorokat licencdíjak szempontjából ugyanolyannak tekinti, mint az egymagos chipeket. A cég szerint a jelenleg bevett gyakorlat megtartása könnyen tervezhetővé teszi a birtoklási költségeket. A vállalati szoftverek piacán a Microsoft egyes riválisai eltérő árpolitákát folytatnak, az IBM és az Oracle például a kétmagos processzorok használata esetén kétszeres licencdíjat számítanak fel, az alkalmazásszerveréről ismert BEA Systems pedig másfélszeres szorzót alkalmaz. A Novell közölte, hogy a többmagos processzorokat licencelési szempontból egynek számítja, azonban később ez még változhat.

A Microsoft árpolitikája előnybe helyezheti a redmondi céget, illetve annak termékeit, végső soron pedig a kétmagos AMD vagy Intel processzoros szerverekre épülő megoldásokat a hagyományos RISC/UNIX rendszerekkel szemben. A szerverpiacon az x86 processzoros kiszolgálók ma már nem csak eladási volumenben, hanem értékben is felülmúlják előbbieket, vagyis a UNIX/RISC vásárlások fokozatosan csökkennek, ahogy az alsóbb kategóriás gépek teljesítménye, megbízhatósága és funkcionalitása növekszik. Ennek a folyamatnak az "áldozata" többek között a Sun és az SGI, amelyek korábban kizárólag saját fejlesztésű RISC processzorokra és UNIX operációs rendszerre épülő rendszereket forgalmaztak, azonban a versenyben maradáshoz elkerülhetetlenül fel kellett venniük kínálatukba az x86-alapú konfigurációkat és a Linuxot.

Szakértők szerint az eddig bevett licencelési konstrukciókban jelentős változást hoznak majd a hamarosan megjelenő virtualizációs technológiák is, amelyek akár azt is lehetővé teszik, hogy egy processzoron egyidőben több operációs rendszer és több alkalmazás fusson.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról