Szerző: roberto

2003. szeptember 10. 12:40

Az SCO Group elnök-vezérigazgatója nyílt levéllel fordult a linuxosokhoz

Az SCO Group elnök-vezérigazgatója, Darl McBride tegnap nyílt

[HWSW] Az SCO Group elnök-vezérigazgatója, Darl McBride tegnap nyílt levélben fordult a szabad és nyílt forráskódú programok fejlesztőihez és felhasználóihoz. McBride szerint az utóbbi hónapokban kibontakozó, nyílt forráskódú szoftverekről szóló vita, amelynek központjában az általa vezetett SCO Group áll, egészséges és hasznos, jót tesz az iparágnak, és még a széles körű elfogadása előtt a fókuszba állítja a nyílt forráskódú szoftverfejlesztési modellt. Ezt a folyamatot az elnök-vérigazgató szerint augusztus végén két olyan fejlemény zavarta meg, amely hosszú távon megkérdőjelezheti a nyílt forráskódú szoftverekkel foglalkozó közösség hitelességét.

Az egyik ilyen esemény az SCO Group webszervereit ért támadás volt két héttel ezelőtt. Mióta a cég nagy nyilvánosság előtt kérdőjelezi meg a Linux rendszerek használatának törvényességét, már nem ez az első ilyen eset. Az elosztott szolgáltatásmegtagadási támadás (DDoS) leállításában, amint azt McBride is kiemeli, szerepe volt Eric S. Raymondnak, a nyílt forráskódú világ egyik fontos figurájának, aki még a támadás ideje alatt közzétett egy írást, amelyben arra kéri a feltételezhetőleg a Linux rendszerek mellett elkötelezett támadókat, hogy hagyják abba, amit csinálnak. Ahogy McBride fogalmazott, nem kizárva Raymond vélt felelősségét sem az ügyben: "amíg az ilyen támadások nem kontrollálhatóak, a vállalati vásárlók [...] elidegenedhetnek mindazoktól, akik az ilyen eseményekkel összefüggésbe hozhatóak".

A másik zavaró fejlemény az SCO által augusztus közepén bemutatott három rövidke kódrészlettel kapcsolatos; az eredeti SCO-s prezentáció szerverünkről is letölthető. A bemutatott "bizonyítékot" több neves hacker, köztük a már említett Eric S. Raymond is ízekre szedte, és körülbelül egy hét múlva a konklúzió az volt, hogy bár a Linux valóban tartalmaz Unix kódot, ezek azonban olyan alapvető, minden Unix rendszerre jellemző megoldások, amelyek használata evidens, vagy olyan kódról van szó, amit már korábban kiadtak nyílt forráskódú licenceléssel, így az SCO Groupnak nem is lehet túl sok köze hozzá. McBride a nyílt levelében viszont csak egyetlen álláspontot idézett, amely történetesen az SCO érveit támasztja alá. Az SCO-főnök Bruce Perensnek, az Open Source Initiative (OSI) egyik elindítójának néhány mondatát ragadta ki, és ennek kapcsán olyan következtetésekre jutott, hogy szellemi tulajdon kezelésével a Linux esetében "a jelenlegi modell keretei között rendszerszintű gondok vannak".

McBride a levélben többször említi az SGI-t, ezzel alátámasztva a korábbi találgatásokat, amelyek szerint a cég az IBM után újabb célpontokat keres magának, és azt sem rejti véka alá, hogy jelenleg szerzői jogi ügyekben egyeztetéseket folytatnak az Silicon Graphics Inc-vel.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról