:

Szerző: Bodnár Ádám

2002. december 5. 15:52

Átadták a második vidéki Sun Java Központot

[NetAktív] 2002. december 5-én került sor a szombathelyi ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatóriumban a

[NetAktív] 2002. december 5-én került sor a szombathelyi ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatóriumban a második vidéki Java Szakértői Központ átadására, amely a Sun Microsystems tervei szerint a jövőben folyamatosan kiépülő regionális hálózat második tagja. Az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatóriuma több mint egy évtizede vállalt katalizátor szerepet a Nyugat-Magyarországi régió Információ Technológiai fejlesztéseinek folyamatában, ami azért fontos, mert az új központ is a nyugat-magyarországi régióra terjeszti ki tevékenységét.

A Java Központ létrehozásának célja, hogy a világ egyik legelterjedtebb, bárki számára hozzáférhető, nyílt, internetes programozási nyelve elérhetővé váljon a nyugat-magyarországi felsőoktatásban résztvevő diákok számára. A Központ feladata, hogy beilleszkedjen a graduális oktatásba, valamint a Sun Java Központok országos hálózatának nyugat-magyarországi központjaként szakmai fórumok keretében ismertesse, oktassa, illetve tanácsadással segítse a Java programozási nyelv minél szélesebb körű elterjedését.

A Központban a Sun Microsystems korszerű eszközeit, egy Sun Enterprise 250 típusú, 4 GB memóriával rendelkező szervert, valamint tizenkét darab SunRay vékonykliens munkaállomást helyezett el, így az intézmény az üzemeltetés terén is jelentős megtakarításra számíthat . A térítésmentesen rendelkezésre bocsátott eszközök értéke mintegy tízmillió forint. A laboratórium felszerelése a gépeken túl a Sun ingyenes szoftvereit is tartalmazza. A labor a jövőben több ezer diák számára kínál állandó képzési és gyakorlási lehetőséget.

Magyarországon a Sun az elmúlt két esztendőben évi mintegy 100 millió forint értékben adományozott eszközöket és szoftvereket oktatási intézmények számára, továbbá évi 300 millió forint értékben nyújtott támogatást jelentős kedvezmények formájában. Adományok formájában jött létre többek között a BME-n a JAVA Szakértői Központ, az ELTE-n üzemelő labor, valamint a Fazekas Gimnázium internetes laborja továbbá a pécsi Zipernowksy Károly Műszaki Szakközépiskolában tavasszal átadott labor, amely az országos hálózat első vidéki tagja volt.

Szeptember 15-én, hétfőn ONLINE formátumú, a Kafka alapjaiba bevezető képzést indít a HWSW, ezért most összefoglaltuk röviden, hogy miért érdemes részt venni ezen a tanfolyamon.

a címlapról

MS

0

Lezárta a Teams-ügyet az EU

2025. szeptember 12. 12:45

A Bizottság elfogadta a Microsoft által tett engedményeket, nincs retorzió az idestova öt éve húzódó eljárás végén.

bango

4

Tartalomautomatával bővül a OneTV

2025. szeptember 12. 09:27

A One tévés platformjába a Bango DVM-jét integrálják, ami jelentős mértékben megkönnyíti az új tartalomszolgáltatások bevezetését.