Szerző: Rátonyi Gábor Tamás

2002. augusztus 13. 11:45

Reszkessetek spammerek -- hazai spamküldők szégyentáblája

Spamküldők szégyentáblája kezdte meg működését a közelmúltban. A mintegy kéthónapnyi anyaggyűjtést követően a napokban elindított oldal egyik célja, hogy a kéretlen levelek küldőit az elrettentés eszközével próbálja visszaszorítani, avagy az oldalon található ars poetica szerint: Legyen ez az oldal egyfajta mementója annak, hogy egyes szolgáltatók és szolgáltatások fennállásuk történetében legalább egyszer figyelmen kívül hagyták azokat az alapvető bizalmi elveket, melyekre pedig a szolgáltatásuk, termékeik kínálásakor oly gyakran és szívesen hivatkoznak.

[HWSW] Spamküldők szégyentáblája kezdte meg működését a közelmúltban. A mintegy kéthónapnyi "anyaggyűjtést" követően a napokban elindított oldal egyik célja, hogy a kéretlen levelek küldőit az elrettentés eszközével próbálja visszaszorítani, avagy az oldalon található ars poetica szerint: "Legyen ez az oldal egyfajta mementója annak, hogy egyes szolgáltatók és szolgáltatások fennállásuk történetében legalább egyszer figyelmen kívül hagyták azokat az alapvető bizalmi elveket, melyekre pedig a szolgáltatásuk, termékeik kínálásakor oly gyakran és szívesen hivatkoznak."

Az oldal névtelenséget kérő szerkesztője saját, illetve egy szűk körű társaság nyújtotta forrásból dolgozik, idegenektől nem fogad el kéretlen levelet közlésre, mert -- mint fogalmaz -- könnyen áldozatává válna az oldal az egymást lejáratni kívánó konkurens cégeknek. A szűkös forrás ahhoz azonban elegendőnek bizonyul, hogy két hónap alatt majd két tucatnyi kéretlen levelet, s azok feladójának adatait elhelyezze az oldalon. A kéretlen levélküldők köre széles -- jónevű informatikai cég éppúgy megtalálható rajta, mint nyelviskola, vagy komolyzenei koncert szervezője. Az oldalon külön statisztika mutatja a spammelő ügyfeleikkel szemben túlságosan liberális internetszolgáltatókat -- azaz az SMTP szerverek üzemeltetőit.

Az oldalra felkerülni könnyű -- egyetlen kéretlen levelet kell csak küldeni a lap alapanyagát biztosító titkos társaság valamely tagjának --, a lekerülés azonban még kidolgozatlan. "Ami egyszer megtörtént, az megtörtént, annak a levelezőprogramokban is nyoma marad" -- mondja az antispammer.

Az elektronikus reklámlevelek küdését tavaly év végén szabályozta a parlament, a 2001. évi CVIII., az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggô szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló törvénnyel. Ez a törvény az úgynevezett opt-in rendszert részesítette előnyben az Európai Unióban engedélyezett opt-out szisztémával szemben. Az opt-in elv lényege, hogy kéretlen reklámlevelet csak akkor lehet valakinek küldeni, ha az illető előtte egyértelműen kérte azt, míg az opt-out elv szerint reklámajánlat mindaddig postázható, míg a címzett meg nem elégeli és megtiltja a további ajánlatok küldését. A magyarországi törvény tehát az elektronikus kereskedőkkel szemben a felhasználók érdekeit tartotta szem előtt, ám a hazai spammerekben ezt úgy tűnik még nem tudatosult kellőképpen.

Az antispam oldal az antispam.freeweb.hu címen érhető el.

Nagyon széles az a skála, amin az állásinterjú visszajelzések tartalmi minősége mozog: túl rövid, túl hosszú, semmitmondó, értelmetlen vagy semmi. A friss heti kraftie hírlevélben ezt jártuk körül. Ha tetszett a cikk, iratkozz fel, és minden héten elküldjük emailben a legfrissebbet!

a címlapról